4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Vannak olyan portálok az interneten, amelyek álhírek terjesztéséből élnek. Ezek ellen leginkább úgy védekezhetünk, ha a borzasztó érdekesnek látszó híreknek egy minimális Google-kereséssel utánanézünk. Érdemes, mert így legalább nem terheljük felesleges hülyeségekkel az ismerőseinket sem.

 

Hallotta? Miközben az európai merényletekkel mindenki foglalkozik, az Afrikában megölt áldozatokkal senki – írták nemrég egy híroldalnak látszó weboldalon. Ebből is láthatja, hogy a sajtónak nem szabad semmit elhinni. Igaz? Nem igaz.

 

A hírt közlő oldal maga is hazudott, de legalábbis füllentett, vagy csúsztatott: az afrikai áldozatokról igenis beszámolt a sajtó, de még valamikor tavasszal, az a merénylet ugyanis már régen történt, nem mostanában. Sajnos egy egész sor olyan híroldal van, amely egészen egyszerűen hazudik (ferdít, csúsztat), azért, hogy nézettséget szerezzen, kattintsanak rá.

Göbbels és Sztálin

Egy régi bevált módszer, ha féligazságokat terjesztenek: Az említett afrikai merénylet valóban bekövetkezett, a mellékelt fotó is lehetett valódi, csakhogy nem akkor volt, amikor híresztelték, és nem úgy reagált rá a sajtó, ahogy állították. A féligazságok, igazságok és hazugságok ügyes keverésével sajnos könnyű megtéveszteni az embereket, ezt például a sztálinista, hitlerista propaganda-gépezetek is gyakran alkalmazták korábban.

De hogyan tudjuk megállapítani, hogy egy internetes oldal hazudik-e, vagy sem? Sokszor pár kattintás elegendő. A kérdéses cikk címét, esetleg más fontosabb mondatát kijelölve, a Google-ba bemásolva általában kiderül, hogy mióta kering az adott hír az interneten.

Évekig keringő maszlagok

Előfordul, hogy 5-10 évig is fennmarad és tovább terjed ugyanaz a hülyeség, vagy egy hasonló, egy új variációja. A megtévesztett felhasználók ráadásul megosztják a közösségi oldalakon, vagy e-mailen adják tovább egymásnak. (Ezt általában hoaxnak, átverésnek hívják.)

Például: ha ezt a hírt továbbküldöd húsz embernek, nyersz egy mobiltelefont. HIV-vírussal fertőzött tűket rejtenek el a mozik ülésén. A hasonló átverések felderítésére azonban vannak külön oldalak is, az említett Google-keresésen kívül (amelyről itt adtunk néhány praktikus tanácsot) érdemes például az Urbanlegends.hu oldalt is felkeresni.

Nézzünk utána

Általában elmondható, hogy ami túl szép, vagy túl hihetetlen, az nem igaz. Pár megosztásért ingyen telefont kapni? Nem igaz. A Microsoft nem szokott vírusfigyelmeztetéseket küldeni, a Facebook pedig ingyenes, és az is marad, ezt már sokszor elmondták. Sokszor tényleg csak pár kattintás utánanézni, ne sajnáljuk a fáradtságot, sok kellemetlenségtől megmenthetjük magunkat és kedves ismerőseinket.

Vigyázni kell azokkal a cikkekkel is, amelyeket csak akkor tudsz elolvasni, ha megosztod – szinte biztosan valami átverés. Ne vegyél zsákbamacskát, és főleg ne zúdíts olyasmit az ismerőseid fejére, amit nem is olvastál. A józan paraszti ész sokszor elég is.

Nem mindegy a forrás

Ha nagyon nem találunk valamit, kétségeink maradtak, kérdezzük meg valamelyik internetes fórumon. Az olvasótársak többnyire segítenek, ha pedig nem ma osztjuk meg az érdekesnek látszó cikket, hanem egy nappal később, amíg a válasz megérkezik, nem fog történni semmi baj.

Sok hírnél az is árulkodó, hogy honnét származik. Bár a hazai sajtó sokszor politikailag is motivált, az ismertebb híroldalak már régen tönkrementek volna, ha álhíreket közölnének. Az új, ismeretlen oldalakat először figyeljük egy darabig, vagy próbáljuk meg leinformálni, mielőtt hinnénk neki.

Mi van az impresszumban?

Az „üzemelteti a Szabó és Szabó Kft.” az impresszumban – vagy pláne, ha nincs is impresszum – nem túl bizalomgerjesztő. Az is árulkodó, hogy a korábban álhírekből élő oldalak többsége ma már nem működik, néhány hónap alatt rendszerint eltűnnek, bár sajnos mindig feltűnnek újak.

A legjobb védekezés: gondolkozni, és guglizni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG