4p

Az Aldi ismét emeli a béreket valamennyi munkakörben. 2024. január 1-jétől az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12 százalékos béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Aldi International IT Services Kft. bérei a legtöbb pozícióban szintén 12 százalékkal nőnek. Ezzel a vállalat eddigi törekvéseivel összhangban igyekszik megőrizni vagy növelni bérei reálértékét, hiszen 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelés, amelyek összértéke legalább 38 százalék, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb.

Az Aldi Magyarország vásárlói elégedettségét az alacsony árak és a hatékony munkafolyamatok mellett a minőségi kiszolgálás iránt elkötelezett, motivált munkatársak segítségével éri el. A vállalat dolgozói színvonalas munkakörülmények között, számos kiegészítő juttatás mellett végezhetik munkájukat, az Aldi pedig a gazdasági folyamatoktól függetlenül arra törekszik, hogy megőrizze vagy növelje bérei reálértékét.

A vállalat ennek érdekében 2024. január 1-jétől újabb béremelést hajt végre, amely a vállalatcsoport mintegy 6000 munkavállalójára országosan, egységesen szinte minden pozícióra érvényes. A béremelés mértéke 12 százalék lesz. 

Az Aldinak 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelése, amelyek együtt legalább 38 százalékot, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb értéket érnek el. A béremelés után az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett 2024. január 1-jétől havi bruttó 482 400 forintra emelkedik, míg az Aldinál eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 500 900 forint. Ebben a pozícióban bruttó 668 400 forint az elérhető legmagasabb bér.

Az Aldi is bejelentette. Fotó: Depositphotos
Az Aldi is bejelentette. Fotó: Depositphotos

A biatorbágyi központi raktár logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534 300 forintnál kezdődik, és a számukra elérhető legmagasabb juttatás bruttó 643 600 forint. Januártól a boltvezetők bére az Aldi-nál eltöltött szolgálati idő függvényében bruttó 906 500 és 1 399 800 forint között lesz. A béremelés az Aldi International IT Services Kft. valamennyi munkatársára is vonatkozik, így a budapesti, a pécsi és a debreceni szolgáltatóközpontokban a legtöbb pozícióban átlagosan 12 százalékos béremelésben részesülnek a dolgozók.

Az intézkedés következtében már a belépő szintű pozíciókban is mintegy bruttó 600 000 forintos bérre számíthatnak az újonnan csatlakozó kollégák. Az Aldinál a dolgozók számára mind a béremelés, mind a magasabb bérkategóriába sorolás automatikus. Valamennyi dolgozó esetében a vállalatnál eltöltött szolgálati idő határozza meg, hogy melyik bérsávba kerül, a béremelés pedig egyéni bértárgyalás nélkül jár.

A munkatársak lojalitását jól jellemzi, hogy 30 százalékuk immár több mint 5 éve az Aldi munkavállalója.

A cég kiemelt hangsúlyt fektet munkavállalói egészségének megőrzésére: az Aldi a versenyképes bérek mellett minden alkalmazott számára ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat kínál, továbbá naponta friss zöldséget és gyümölcsöt biztosít a dolgozóknak.

Az Aldi továbbra is kiemelt értéknek tartja munkavállalóit. Válságálló munkahelyeket, kiváló munkakörülményeket és automatikus béremelést biztosítunk minden dolgozónk számára. A mostani 12 százalékos béremelés lényegesen magasabb, mint a jövőre vonatkozó inflációs prognózisok. A 24 hónap alatt négy alkalommal, együttesen legalább 38 százalékkal megemelt béreink is infláció felett növekedtek, így biztosítjuk kollégáink számára a reálbér szinten tartását, illetve növelését” – mondta el Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG