2p

A Lidl lejjebb viszi a tojások árát. A lépés nem meglepő. 

Átlagosan közel 5 százalékkal csökkenti a magyar Lidl a tojás árát. A legnépszerűbb 30-as kiszerelésű tojás ára 6,9 százalékkal, a 10 darabos S-es méretű tojás ára 4,9  százalékkal csökken, de például az extra sárga L-es tojásért is 6,7 százalékkal kell kevesebbet fizetni, Az árcsökkenés a 30-as kiszerelés esetében meghaladja a 160 forintot.

A lépés érthető, mert a tojás ára az elmúlt időszakban elszabadult. Ez kiderült egyrészt a Privátbankár Diszkont Árkosár-felméréséből, valamint a hivatalos KSH-adatokból is. A diszkontokban a legolcsóbb S-es méretű tojás darabára egy éve még 40 forint körül volt, az elmúlt hónapokban viszont már 70 forint fölé drágult. 

A Lidl közlemény utal arra, hogy a magyarok szinte minden nap esznek tojást, legalábbis a KSH élelmiszer-fogyasztásra vonatkozó 2022-es adatai alapján fejenként átlagosan évente 150 tojás fogy. Vidéken azonban még ennél is népszerűbb ez a rendkívül sokoldalúan felhasználható élelmiszer, ugyanis míg a fővárosban átlagosan 113 tojást esznek, addig a kisebb településeken, községekben az országos átlagnál jóval többet, 174 darabot.

-

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló Alvás és mindennapi terhelés – Hogyan válasszunk megfelelő matracot?
Márkázott tartalom | 2025. november 8. 17:23
A pihenés módja sokak számára egy megszokott rutin, mégis gyakran csak akkor kerül előtérbe, amikor hosszabb idő után kényelmetlenséget tapasztalunk. A fekhely kialakítása nemcsak az alvás hosszára, hanem a napközbeni működésünkre is hat. 
Vásárló Az adatmentés fontossága a digitális korban
Márkázott tartalom | 2025. november 7. 16:50
A digitális világban mindennapi eszközeinkkel rögzítjük életünk pillanatait: képek, dokumentumok, üzenetek. De vajon elegendő figyelmet fordítunk ezek megőrzésére? Fontos tudatosítani, hogy eszközeink naponta különféle kockázatoknak vannak kitéve.
Vásárló Zöld fűtési alternatíva: a pelletkazánok
Márkázott tartalom | 2025. november 5. 16:41
Napjaink egyik nagy kérdése, hogy miként lehet környezettudatosan élni, és ennek részeként, milyen technológiákat érdemes választani a mindennapi életben. 
Vásárló A jövő otthona, avagy miért választják egyre többen a könnyűszerkezetes házakat?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 17:16
Az építkezés mindig nagy döntés, hiszen az ember az otthonát nem néhány évre tervezi. Az utóbbi időben egyre többen fordulnak a könnyűszerkezetes házak felé, amelyek nemcsak gyorsabban elkészülnek, hanem energiatakarékosabbak és fenntarthatóbbak is a hagyományos építési módoknál.
Vásárló Hogyan érd el a Z generációt a közösségi médiában?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 10:15
Az online platformok terén a Z generáció egyedi szereppel bír; ők azok a digitális bennszülöttek, akik gyakorlatilag már az online térben nőttek fel. 
Vásárló A megbízható rögzítés az építőipar alapja
Márkázott tartalom | 2025. november 3. 16:45
Az építkezések és felújítások világában sokszor a legapróbb részletek döntik el, mennyire lesz tartós és biztonságos a végeredmény. Akár egy családi ház szerkezetéről, akár ipari létesítményről van szó, a stabil rögzítés nélkülözhetetlen. Azok az elemek, amelyek a háttérben végzik a dolgukat, valójában a teljes szerkezet biztonságát tartják kézben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG