5p
2016. február 9-én zárult a Torkos Csütörtök éttermi regisztrációja, ma pedig már nyitástól 50 százalékos kedvezményekkel várják a részt vevő vendéglátóhelyek a torkoskodni vágyókat. Ezért nem is csoda, hogy a Magyar Turizmus Zrt. és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összefogva hívja a figyelmet a szabályrendszer betartására.

 

 

A Torkos Csütörtök az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére jött létre. Az idei évtől nem lesz kötelező a vendéglátóhelyeknek az alkoholtartalmú italokra ötven százalékos kedvezményt adni. Minden másra továbbra is 50 százalékos kedvezményt kell nyújtani a csatlakozó szolgáltatóknak.

A feltételtől pozitív irányba természetesen eltérhetnek, vagyis továbbra is nyújtható az alkoholtartalmú italokat is magában foglaló teljes számla végösszegéből 50 százalékos kedvezmény, de ez nem kötelező. A választási lehetőség idén is a teljes a la carte kínálatra vonatkozik, külön erre az alkalomra készített szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet.

A Torkos Csütörtök az étterembe járás népszerűsítésére is létrehozott akció, így olyan szolgáltatók, akik kizárólag házhozszállítással foglalkoznak, nem vehetnek részt benne. A helyben fogyasztást is lehetővé tevő vendéglátóhelyeknek elvitelre vagy házhozszállítással nem kötelező a csatlakozási feltételek szerint kedvezményt adni, azonban természetesen ezt önkéntes alapon megtehetik.

Ha gond van, jelezni kell

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szeretné felhívni az esemény iránt érdeklődők figyelmét néhány olyan aspektusra, amire érdemes odafigyelni az akcióban való részvétel kapcsán.

Ha a vendéglátás során olyan kereskedői magatartást tapasztalnak, mely a meghirdetett akció feltételeivel ellentétes, valamint felmerül a megtévesztés gyanúja a részvétel kapcsán, úgy elsősorban azt javasolják, hogy a helyszínen jelezzék problémájukat Ha azt azonnal nem rendezik, úgy a vendéglátó egységben található Vásárlók könyvébe jegyezzék be panaszukat. Erre a vállalkozásnak 30 napon belül, írásban, érdemben kell válaszolnia. Amennyiben ezt megszegi, a panaszkezelés megsértése miatt fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezhető ellenük.

Milyen problémákkal találkozhatnak a fogyasztók?

Az akció részvételi feltételei szerint, az 50% kedvezmény nem csak az ételekre, hanem az alkoholmentes italokra is vonatkozik. Ha az étterem az alkoholmentes italokat ennek ellenére kizárja a kedvezményből, megszegi a részvétel feltételeit. Foglalás előtt érdemes erről előre tájékozódni.

Előfordulhat, hogy egy étterem nem kínál félárú kedvezményt az étlapján szereplő valamennyi ételre, hanem például kifejezetten csak egy menüre, vagy meghatározott ételre ad kedvezményt, vagy akár a szokásos étlap helyett egy szűkebb tartalmú étlapot kínál a vendégeknek. Az akció feltételei szerint azonban a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt  a la carte étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása mellett kell választási lehetőséget biztosítani a teljes 'a la carte' kínálatból. Külön erre az alkalomra készített, úgynevezett „Torkos Csütörtök", azaz szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet.

Reklamálni mindig lehet

Előfordulhat, hogy az akcióra való hivatkozással nem fogadnak el reklamációt az étteremben. Ez azonban nem szabályszerű, a fogyasztónak minden körülmények között joga van minőségi kifogással, panaszbejelentéssel élnie, ennek megtagadása a fogyasztók alapvető jogainak korlátozását jelenti. Ha a helyszínen található vásárlók könyvébe bejegyzi panaszát, azt a hatóság eljárása során ellenőrizheti, hogy a válaszadás megfelelő határidőben történt-e, kapott-e érdemi választ a panaszos.

Mire figyeljenek előzetesen?

Mindenképpen érdemes a kiválasztott étteremben előzetesen időpontot, és asztalt foglalnia, figyelemmel az ilyenkor jelentkező felfokozott érdeklődésre.

Amennyiben a vállalkozás más napokon lehetővé teszi a bankkártyás, SZÉP kártyás stb. fizetési módot, úgy a Torkos Csütörtök alkalmával is biztosítania kell ezt, a részvételi feltételek szerint. Érdemes tehát előre tájékozódni arról, hogy a vendéglátó egységben elfogadnak-e bankkártyát, illetve SZÉP kártyát.

Rugalmasan kell kezelni

Az akció népszerűsége miatt készüljön fel arra, hogy előfordulhat, hogy egy asztaltársasághoz ültetnek idegeneket a jobb helykihasználás érdekében. Csak akkor foglaljon helyet, ha ezen körülménnyel is meg tud barátkozni.

A nagyszámú vendégsereg miatt a vállalkozások technikai, szervezési korlátozásokat vezethetnek be, például előfordulhat, hogy csak meghatározott időtartamig tartózkodhat az akció alkalmával az egységben. Lehetséges tehát, hogy másfél-két órát biztosítanak a megrendeléstől a távozásig a vendég részére. Foglaláskor érdemes erre is rákérdezni.

A jobb kiszolgálás érdekében előfordulhat, hogy már a telefonos, vagy írásos időpont foglaláskor rákérdeznek arra, hogy mit szeretnének fogyasztani.

A Torkos Csütörtök kedvezmény csak helyben fogyasztásra vonatkozik. Elvitel esetén az éttermeknek nem kell kedvezményt adniuk, de természetesen pozitív irányba ettől eltérhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG