4p
Elképesztő tempóban bővül a világ adatmennyisége, naponta 60 százalékkal több adatot hoz létre az emberiség, mint 10 évvel ezelőtt. A gigantikus adatmennyiség melegágya a különböző vírusoknak, kibertámadásoknak, az intelligens eszközök terjedésével ezek pedig nem állnak meg a vállalatoknál – beszivárognak bármelyik háztartásba, sőt, a zsebünkben lapuló telefonokba is. Hogyan védhetjük meg az adatainkat ebben a felgyorsult világban?

Az elmúlt évtizedhez képest 43-szorosára gyorsult az adatok létrehozásának sebessége, a mennyiség pedig majdnem kétharmadával bővült naponta. A Google adatai alapján 60 ezerszer keresünk rá valamire, 70 ezer YouTube videót tekintünk meg, 7 ezer tweetet küldünk el, és 800 fotót osztunk meg az Instagramon, mindezzel nagyjából közel 50 Gb digitális forgalmat generálva – másodpercenként. Ezt a mennyiségű adatot támadják a vírusok, különböző intelligens eszközök és hackerek, óriási adatszivárgást okozva, ezt közölte a Quadron a Privátbankár.hu-val.

Okosabbak, de kiszolgáltatottabbak a kütyüink

A cég műszaki igazgatója, Gombás László az Informatikai Biztonság Napján tartott előadásán tartott előadást, ahol elmondta: mivel egyre több intelligens eszköz vesz körül bennünket és életünk szinte minden pillanata a virtuális világhoz köthető, ennek következtében 2006-ban 1,6 Exabyte (161 milliárd gigabyte) digitális adatot termeltünk egy évben. Csak összevetésképp: ez nagyjából megfelel az ezt megelőző ötezer év (!!!) alatt összegyűjtött összes információ mennyiségének.

Ha ez a gyorsulás elképzelhetetlennek tűnik, van tovább is. Tavaly, vagyis 10 év elteltével 2,5 Exabyte (250 milliárd gigabyte) mennyiségű adat keletkezett egyetlen nap, vagyis 24 óra alatt. Gombás László a hihetetlen gyorsaság kapcsán felhívta a figyelmet a veszélyekre is, az információs technológia rohamléptű fejlődésével a védelmi technológia ugyanis nem tud lépést tartani.

Nehéz szakembert nevelni

A digitális információ „szavatossági ideje” rendkívül rövid, emiatt a védelmére kifejlesztett technológiának is hasonló ütemben kell fejlődnie. A probléma az, hogy az informatika jelen pillanatban olyan ütemben fejlődik, hogy ha valaki idén elkezd egy informatikai kurzust valamelyik egyetemen, mire harmadéves lesz, az első évben tanultak fele elavul, de mire elkezd dolgozni, az egész tudása idejétmúlttá válik.

A gyorsuló fejlődés egyben azt is jelenti, hogy a gyermekeinket jelenleg olyan szakmákra készítjük fel az iskolában, amelyek még nem is léteznek, fűzte hozzá a szakember, és olyan technológia használatára próbálnak meg képességeket elsajátítani, amiket még ki sem fejlesztettek. Ez a téma egyébként jelenleg igen népszerű a technológiai ágazatban, erről korábban itt írtunk bővebben.

A vírusok melegágya

Gombás Lajos kiemelte, hogy a technikai forradalommal és hatalmas adattermeléssel párhuzamosan exponenciálisan emelkedik a különböző számítógépes vírusok és kártevők száma, és a fejlődésük is töretlen volt az elmúlt években – elég csak a WannaCry és a hasonló zsarolóvírusok terjedését megnézni. A kártevők ráadásul maguk is egyre intelligensebbek, és mivel a különböző okoseszközeink összeköttetésben állnak egymással, ezek terjedése is rohamosan felgyorsulhatott.

Csak összevetésképp, hogy mekkora slamasztikában vagyunk: míg a 90-es években az összes vírusfajtát fel lehetett sorolni egyetlen könyvben, ma már 1,6 számítógépet fertőz meg egyetlen vírus, így gyakorlatilag mindenki, aki letölt vagy böngészik, az egy új fertőzéssel találkozik. Emiatt nagyon fontos a megfelelő vírusvédelem mellett a felelősségteljes böngészés és adatkezelés is, erről szóló cikkeinket itt olvashatod. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG