3p

Számos online kereskedő döntött úgy, hogy nem vesz részt az Amazon idén júliusi Prime Day árleszállítási akciójában, mert Kínából származó áruja megdrágult az amerikai büntetővámok miatt.

Az amerikai fogyasztók megköszönhetik országuk elnökének, Donald Trumpnak, hogy idén elmaradhat a szokásos pótkarácsony, nevezetesen az online piacterek nagy árleszállítási akciója – derült ki a Reuters híréből. A legnagyobb játékos ezen a pályán az Amazon, amelynek Prime Day bevásárlási rohamára a világon 200 millió fogyasztó iratkozott fel.

A világ legnagyobb online kereskedőjének piacterén rengeteg olyan e-kereskedő kínálja a portékáját, amely Kínából származó termékeket árul. Trump elnök jelenleg éppen 145 százalékos vámja a kínai importtermékekre annyira megdrágítja ezeket, hogy eladhatatlanná válnak. Van olyan webáruház, amely háromszoros áremelkedéssel számol. Nincs az az árleszállítás, amivel ezt kompenzálni tudná. Egy példa a visszavonulót fújó vállalkozásokra Steve Green üzlete, amely 230 dolláros (közel 82 ezer forint) bringákat és 60 dolláros (21 ezer forint) gördeszkákat kínált eddig az Amazonon. Először történik meg 2020 óta, hogy kihagyja a Prime Dayt, mert Trump kínai tarifája kétszeresére növelte beszerzési költségeit, amivel eladhatatlanul megdrágította áruját.

Árfolyam

A Prime Day az Amazon legnagyobb akciója a Black Friday és a Cyber Monday után. A platformon értékesítők részvétele önkéntes, ám a piacrtér dollármilliókat költ az esemény promóciójára a tévécsatornákon és a közösségi médiában. Szakértők szerint az Amazon méretének és sokszínű kínálatának köszönhetően elviseli az idei visszaesést, de sok kis e-kereskedő és vásárlóik rosszul járnak. A fogyasztók úgy érezhetik, hogy hiába fizetik ki a 15 dolláros (5300 forint) havi vagy a 140 dolláros (majdnem 50 ezer forint) éves Prime tagsági díjat, amivel egyebek mellett a Prime Dayen is előnyöket élvezhetnek. A beszűkült kínálat miatt nem biztos, hogy a tagság megéri az árát. Az eladóknak azzal is számolniuk kell, hogy az Amazon 15 százalékos közvetítői díjat kér a piacterén eladott minden egyes termékért és külön 1000 dollárt (355 ezer forint) kell fizetni azért, hogy árengedményeik mellett megjelenjen a „Best Deal” felirat. Ez eddig megtérült, miután az amerikai vásárolók tavaly 14,2 milliárd dollárnak vertek a fenekére a Prime Dayen, ami 11 százalékkal volt a 2023-as értékesítésnél – derült ki az Adobe Analytics számaiból. Az önálló e-kereskedők adják az Amazonon keletkező bevétel 62 százalékát, a többi a piactér saját beszerzéseiből jön össze. Most ezeket is felül kell vizsgálni abból a szempontból, milyen hatással van rájuk Trump csillagászati magasságba emelt büntetővámja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
Vásárló Elmaradt az örömhír a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 14:15
Nem jön árcsökkenés.
Vásárló Vezeték nélküli riasztórendszerek: a modern otthonok őrei
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 11:20
A mai technológiai korszakban az otthonok védelme új alapokra helyeződött, és a korszerű riasztórendszerek egyre fontosabb szerepet játszanak a biztonság megteremtésében. A legújabb okos riasztók segítségével bármilyen helyzetben vigyázhatsz értékeidre és szeretteidre, hiszen a telefonodról bárhonnan elérheted és vezérelheted otthonod védelmét.
Vásárló Társasházi mérés: innováció az elszámolásban
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 08:44
A modern társasházak egyik legnagyobb kihívása, hogy pontosan és igazságosan osszák el a közös költségeket a lakók között. Az új technológiák, mint például a távleolvasási rendszerek, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hőmennyiségmérők, vízórák és költségmegosztók adatai automatikusan és pontosan kerüljenek begyűjtésre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG