Vámháború? Semmiség! Egy másik fronton vághatja igazán tönkre Amerikát Donald Trump

Miközben az Egyesült Államok a második világháború után kialakult gazdasági dominanciáját azért érték kihívások az elmúlt évtizedekben, egy dolog megváltoztathatatlannak tűnt. Eláraszthatták a japán autók és elektronikai cikkek az amerikai piacot, Kína sok gazdasági mutatóban beérhette, sőt, meg is előzhette az Egyesült Államokat, de az amerikai innováció szilárdan tartotta magát a világ tetején.

Mikrochipek? Személyi számítógépek? Internet? Mobiltelefonok? Közösségi média? Közösségi gazdaság? MRNS-oltások? Mesterséges intelligencia? Csak néhány kiragadott példa azokból a találmányokból, amelyek alapvetően meghatározzák világunkat, és amelyek dollármilliárdokban, de inkább tíz-, száz, sőt, ezermilliárdokban mérhető vagyonokat hoztak létre. És mindegyik az Egyesült Államokból indult világhódító útjára.

És ugyan a média, illetve sokszor maguk a dúsgazdaggá lett vállalkozók-cégtulajdonosok is szeretik a „garázscégek”, a semmiből jövő zseniális innovátorok történeteit, a valóságban azért e világhódító újítások igazából az amerikai egyetemekről érkeztek. Ha másként nem, ahhoz, hogy az ötletből valóban működő megoldás, dollármilliárdokat termelő cég legyen, mindenképpen kellettek azoknak a mérnököknek, informatikusoknak, jogászoknak és más kitűnő szakembereknek a százai, ezrei és tízezrei, akiket az amerikai egyetemek termeltek ki.

Sok rosszat el lehet ugyanis mondani az amerikai oktatási rendszerről, vagy akár az amerikai egyetemi rendszert is lehet vádolni mondjuk azzal, hogy túlságosan elitisták, de tény, az amerikai egyetemeknek az elmúlt évtizedekben nem igazán akadt párjuk. A világ top 100 egyeteme között a legelismertebb nemzetközi lista szerint 38 amerikai felsőoktatási intézmény szerepelt, és a Harvard, a Stanford, az MIT, a Berkeley, a Columbia, a Yale, vagy éppen a Princeton nem szorul bemutatásra senkinek.

Ideológia és kemény anyagiak

Az elmúlt hetekben a fenti nevek közül sok tűnt fel abban az összefüggésben, hogy összetűzésbe kerültek a Trump-adminisztrációval. A Harvard már pereli is az amerikai kormányt, ahogy az MIT, a Princeton, a CalTech és az Illinois-i Egyetem által alkotott csoport is.

Az egyetemeket két irányból szorongatja a Trump-adminisztráció. Az egyik irányból azzal vádolják az intézményeket, hogy túlságosan „woke” irányba mozdultak el, azaz a valódi érdemek helyett a kulturális sokszínűséget helyezték előtérbe, közben pedig nem szabtak gátat falaik között például az antiszemitizmusba hajló palesztinbarát mozgalmaknak.

A másik irány anyagiasabb jellegű: a mindenhol spórolni akaró, a hatékonyságot zászlajára tűző, Elon Musk fémjelezte vonalról az egyetemek, kutatóközpontok, kutatók állami támogatását igyekeznek megvágni vagy akár meg is szüntetni. Az indoklás szerint az amerikai szövetségi kormány rengeteget költ haszontalan, szintén a „woke-ideológia” által életre hívott, megtérüléssel nem kecsegtető kutatásokra.

Természetesen mind az ideológiai, mind az anyagiasabb természetű vádakban van, de legalábbis lehet igazság. Neves tudósok is kritizálták az amerikai felsőoktatásban elharapózó, a kutatás és az oktatás szabadságát is veszélyeztető „cancel culture”-t, illetve azt, hogy a diákok egyes csoportjai a tudományos természetű vitákat ideológiai síkra terelik át, és ezzel megölik a valódi vita lehetőségét. És természetesen biztosan vannak valóban felesleges, nem megfelelően kivitelezett kutatások, bennfentes alapon osztogatott ösztöndíjak, kutatási pénzek is a rendszerben.

Megalapozatlan jövő

Csakhogy az a frontális támadás, amelyet az amerikai felsőoktatás ellen a Trump-adminisztráció intézett, a vámháborúhoz hasonlatosan bőven túlmutat a valós, megoldandó problémákon, és jóval többet árthat, mint amennyit használ. Ahogy a vámháború a globális gazdaság és kereskedelem megrogyasztásával fenyeget, visszahatásképp pedig az amerikai gazdaságot is komoly veszélybe sodorja, úgy az egyetemek ellen indított háború is súlyos veszélyeket rejt magában – elsősorban pont az Egyesült Államok jövőjére vonatkozóan.

Sőt, talán az sem túlzás, hogy hosszútávon a felsőoktatás és a tudományos kutatás ellen indított háború még veszélyesebb is Amerikára nézve, mint a vámháború. A gazdaság ugyanis természetéből adódóan turbulens rendszer, új szereplők, új cégek, új technológiák jelenhetnek meg és törhetnek a csúcsra, tehát egy néhány éves rombolás okozta sebek könnyebben be tudnak hegedni – különösen pont a startupok, az információs technológia és a digitális gazdaság korában, ahol nem feltétlenül kell milliárd dolláros befektetés, hatalmas gyárak, munkások ezrei a sikerhez. Főleg, ha megvan a szükséges innovációs, kutatói, mérnöki, szakemberi háttér az új találmányok, technológiák, ötletek kivitelezéséhez.

A tudomány világa viszont nem így működik, a tudás ugyanis szép lassan, egymásra épülve jön létre, még ha néha úgy is tűnik, hogy egy új felfedezés teljesen átírja a korábbi világképet. A kvantummechanika áttörései nem képzelhetők el a részecskék ismerete nélkül, az mRNS-vakcinák kifejlesztése a DNS és az RNS évtizedes kutatása nélkül.

Ezek a kutatások pedig bizony sokszor nem hajtanak azonnali hasznot. A The Atlantic a témával foglalkozó cikkében azt a példát hozzák fel, hogy a Google által kifejlesztett, a fehérjék térbeli struktúráját mesterséges intelligencia segítségével modellező AlphaFold algoritmust – amely 2024-ben Nobel-díjat hozott megalkotóinak – például olyan fehérjeadatbázisokon „tréningeztették”, amelyeket évtizedeken keresztül, állami támogatásokból hoztak létre az Egyesült Államokban, Európában és Japánban.

Amikor ezeket elkezdték összeállítani, valószínűleg senki sem gondolta, hogy egyszer majd egy mélytanulásra épülő algoritmus arra tudja felhasználni a gyűjtött adatokat, hogy néhány hónap alatt sokszorosan több fehérje térszerkezetét tárja fel, mint kutatók ezrei hosszú évtizedek alatt.

Az alapkutatások (tehát olyan kísérleti vagy elméleti kutatási munkák, amelyeket elsősorban a jelenségek, tények hátterének megismerése érdekében folytatnak anélkül, hogy feltétlenül kilátásba helyeznék gyakorlati alkalmazásukat vagy felhasználásukat) finanszírozásának megszűnése vagy erőteljes megvágása tehát nemcsak a jelenben és egy meghatározható szegmensben okozhat károkat, hanem akár évtizedekkel későbbi, esetleg ma még nem is létező területeken vághatja el az innováció lehetőségeit.

Fordított agyelszívás

A másik nagy veszélye az egyetemek elleni támadásoknak az, hogy a kutatók és tudósok elvándorlásához vezethet. Már a Trump-kormányzat beiktatása, és az első, a felsőoktatás „megrendszabályozását” ígérő nyilatkozatok idején lehetett olvasni olyan tudósokról, egyetemi tanárokról, akik úgy döntöttek, inkább az Egyesült Államokon kívül folytatnák pályájukat, de a további események hatására tömegessé válhat ez az elvándorlási folyamat.

A szólásszabadságra, az egyetemi autonómiára és a gondolati szabadságra kényes tanárok, kutatók, tudósok sokáig nem fogják elviselni az amerikai kormányzat ideológiai nyomulását az egyetemeken – még akkor sem, ha az egyetemek vezetése esetleg hajlandó lenne kompromisszumokat kötni Trumpékkal. És különösen akkor nem, ha közben a másik oldalról a forrásokat is megvonják a kutatások egy jelentős részétől.

Márpedig egy egyetem, főiskola erejét természetesen nem a falak, hanem az ott oktató, kutató, dolgozó, tanuló tanárok, tudósok és hallgatók adják. És közülük a legjobbakat bárhol a világon tárt karokkal várják. Nem véletlen, hogy Emmanuel Macron francia elnök kedden nyilvános üzenetet intézett a tudományos közösséghez:

„Itt, Franciaországban a kutatás elsődleges kérdés, az innováció, a tudomány korlátlan látóhatár. Világ kutatói, válasszák Franciaországot, válasszák Európát!”

– írta ki közösségi oldalára, Franciaország pedig olyan programot hirdetett, amely lehetővé teszi, hogy az egyetemek támogatást kérjenek nemzetközi kutatók vendégül látásához, elsősorban az egészségüggyel, az éghajlattal és a biológiai sokszínűséggel, a mesterséges intelligenciával, az űrkutatással, a mezőgazdasággal, az alacsony karbonkibocsátású energiákkal és a digitális rendszerekkel kapcsolatos kutatások terén.

Az amerikai innovációk és a felsőoktatás méltató fentebbi sorok olvastán sokaknak biztosan az a gondolat jutott eszébe, hogy hát persze, de valójában rengeteg áttörés, találmány, forradalmi gondolat nem amerikai, hanem éppenséggel például magyar, de Amerikában dolgozó tudósok elméjéből pattant elő. Tény, az „agyelszívás” évtizedek óta az amerikai innováció és tudomány egyik fontos hajtóereje. De az is tény, hogy nem valamiféle sátáni összeesküvés, hanem a tudománynak biztosított szabadság és anyagi lehetőségek vonzották az Egyesült Államokba a legjobb elméket a világ minden tájáról – tehát pontosan azok a körülmények, amelyek most veszélybe kerülnek.

„Meglátjuk, hogy a józan ész mikor tudja behúzni a kéziféket. Én sem hagynám magam, fölállnék, és elindulnék oda, ahol megbecsülik a tudásomat. Biztos, hogy ez hosszú távon rendkívül káros lesz Amerikára nézve”

 – mondta Kemenesi Gábor, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium igazgatója a HVG-nek a „fordított agyelszívás” lehetőségéről.

És ha megindul az elvándorlás az amerikai egyetemekről, az szintén egy nagyon nehezen visszafordítható folyamat, hiszen a tehetséges diákok, ifjú kutatók természetesen a szakterületük legnagyobb tekintélyei köré szeretnek gyűlni, tehát önmagában a szabályozások esetleges későbbi megváltoztatása, a pénzcsapok újbóli megnyitása nem fogja újra egy csapásra a világ legjobbjává tenni az amerikai egyetemeket, ha egyszer letaszítják őket a trónról.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a vámháborúban valamennyire hajlandó lehet Trump visszafogottságot mutatni azután, hogy a piacok kemény és azonnali visszajelzést küldtek az intézkedések hatásairól. De vajon a felsőoktatás és a tudományos kutatás területén lesz olyan ellenállás, amely meghátrálásra kényszerítheti a tudományt láthatóan leginkább valamiféle gyanús humbugként kezelő elnököt és radikális támogatóinak körét?

Ha nem, az – igaz, némileg hosszabb távon – bizony ugyanúgy dollárban mérve száz- és ezermilliárdos károkat okozhat az amerikai gazdaságnak, miközben az Egyesült Államok az utolsó nagy, előnyét vesztheti el Kína előtt, és esélyt adhat még Európának is, hogy hosszú évtizedek után újra a világ tudományos és innovációs központjává váljon.