4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tavaly júliusban lépett életbe a Büntető törvénykönyv azon rendelkezése, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti az autók kilométerórájának visszatekerését. Az eltelt több mint egy évben azonban – bizonyíték híján – egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit e jogszabályi szakasz alapján. A gyakorlat továbbra is virágzik, visszaszorítására ugyanakkor leginkább az óraállások jelenleginél gyakoribb regisztrálása jelenthet hatékony eszközt.

100 ezer kilométer alatt legyen

A kilométeróra visszatekerésének célja, hogy a mutatott kilométer egy, a vásárlók által kitüntetett lélektani határ alá kerüljön, így téve vonzóbbá a kínált járművet. Ilyen határ a 100 ezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométeres szint: aki tudja, ez alatt igyekszik hirdetni autóját. Bár az eloszlásnak statisztikailag egyenletesnek kellene mutatkoznia, a 95-99 ezer kilométeres intervallumban például több mint 20 százalékkal hirdetnek több autót, mint az előtte vagy az utána következő sávban.

80-120 ezer futott kilométer közötti aktív személyautó-hirdetések megoszlása (db)


Még árulkodóbb az egyes évjáratokhoz tartozó átlagos futásteljesítmények mértéke. Az eladásra kínált hároméves járművek átlagosan 100 ezer kilométert futottak. Ezt követően azonban jelentősen csökken a bevallott éves menettáv: a 150 ezres átlagot 8 éves korban érik el, a 200 ezres átlagot pedig csak a 16. évben lépik át.

„Elgondolkodtató, hogy tavaly augusztusban szinte hajszálra ugyanazokat az értékeket láttuk, mint idén. Ha az ügyeskedők tartanának a törvény szigorától, akkor az idei futásteljesítményeknek már magasabbnak, a reálishoz közelebb esőnek kellene lenniük a három év feletti kínálatban" – mondta Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője.

A kilométeróra-tekerés veszélyei

A meghamisított futásértékek miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek ki. Emellett az elmaradó, kilométerhez kötött átvizsgálások, karbantartások, alkatrészcserék miatt veszélynek teszik ki magukat, miközben az öregebb autók rövidesen magas szervizköltségekkel is terhelik új tulajdonosaikat. Mivel az eladót semmilyen jogszabály nem kötelezi az autó előéletének tisztázására, a vevőnek kell résen lenni: elsősorban azzal, hogy leszámol azzal az illúzióval, hogy olcsón hozzájuthat egy keveset futott autóhoz.

Még senkit sem kaptak el

A leghatékonyabb eszköz a gyakoribb adatrögzítés lehet „A Btk-ban szereplő rendelkezést gyakorlatilag csak akkor lehet alkalmazni, ha tettenérés történik, erre azonban tudomásunk szerint az egész országban eddig nem volt precedens. Egy kvázi üres jogszabályi előírásnak pedig nincsen igazi visszatartó ereje – hangsúlyozza a Használtautó.hu szakembere.

Adott korú autók meghirdetett átlagos futásteljesítménye - nincs változás

Az autók aktuális kilométerállását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisában. Mivel műszaki vizsgán az autók túlnyomó többsége kétévenként esik át, a járművek többségéről jelenleg csupán egyetlen nyilvántartott adat áll rendelkezésre. Ezt pedig hiába kéri le a vevő, ha nem áll rendelkezésre olyan korábbi érték, amihez viszonyítani is lehet. Ráadásul, ha egy járművet átlag felett használnak, bőven megérheti akár kétévente visszatekerni az óraállást – ilyenkor csak arra kell figyelni, hogy az új érték a korábban regisztrált felett legyen.

Ez jelentene áttörést

A valódi hosszú távú megoldás tehát a gyakoribb adatrögzítés lehet. Ez az autó tulajdonosának nem jelentene pótlólagos terhet, hiszen arra – a Belgiumban és Hollandiában bevált gyakorlat alapján – elsősorban a szervizlátogatások alkalmával, automatikusan kerülne sor. Emellett megfontolandó az adatok rögzítése akár közúti ellenőrzések során is. Ennek bevezetésére azonban egyelőre kevés konkrét szándék körvonalazódik szabályozói oldalról. Némi reményre ad okot, hogy autószakmai érdekképviseletek közlése szerint hamarosan megkezdődhet egy, az állam által működtetett komplex járműtörténeti adatbázis kiépítése, melynek ideális esetben része lehet a gyakoribb adatrögzítés. Addig a fő védekezés az átveréssel szemben az egészséges gyanakvás és a – rutinos autószerelő kíséretében végrehajtott – megfontolt autóválasztás marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nekiment a Temunak a legendás márka
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. április 18. 08:42
Régi gondja a legismertebb márkáknak, hogy a hamisítók olyan árukkal bombázzák a vásárlókat, amelyek nagyon hasonlítanak legendás termékeikre, és a végeláthatatlan pereskedés nem segít rajtuk.
Vásárló Példátlan lépésre szánta el magát a magyar Penny tulajdonosa: teljesen új boltot nyitott Berlinben
Buksza blog | 2024. április 17. 10:43
A vegán étkezés egyre inkább „divatba jön”, ha lehet így fogalmazni, amivel igyekeznek lépést tartani az élelmiszergyártók is. Eljött az ideje annak, hogy a kiskereskedők is csatasorba álljanak.
Vásárló Egyértelmű mondás jött a magyar Tesco sorsáról
Buksza blog | 2024. április 16. 07:29
Bár legutóbb a Sparral csapott össze a kormány, de a Tesco is az "örök" felvásárlási célpontok között szerepel. Úgy tűnik, marad ebben a státuszban.
Vásárló Környezetvédelem a társasjáték csomagolásoknál
Márkázott tartalom | 2024. április 11. 09:41
Egyre gyakoribb, hogy a társasjátékok esetében is mind inkább odafigyelnek a csomagolásra. Ezzel előtérbe került az a törekvés, hogy ez az iparág is egyre “zöldebb” legyen. Kérdés persze, hogy a játékok minőségére és sérülékenységére mindez nincs-e negatív hatással?
Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG