1p
Elemzők szerint az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációt.

A KSH adatai szerint idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 2,9 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi első negyedévben, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt. Márciusban 3,2 százalékkal nőttek a bruttó bérek az egy évvel ezelőttihez képest. A nettó bérek növekedése 4,4 százalék volt, ami a márciusi 2,2 százalékos infláció mellett 2,2 százalékos reálbér-növekedést jelent - hívta fel a figyelmet Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője.

A versenyszférában 1,3-ról 2,7 százalékra gyorsult a bérnövekedés, míg a rendszeres, bónuszoktól megtisztított bérnövekedés 3,2 százalék volt az előző havi 2,5 százalék után. A költségvetési szférában 4,5 százalékkal nőttek a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest, a közcélú foglalkoztatás hatását kiszűrve 4,1 százalékos volt a bérnövekedés - emelte ki az elemző. Idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a "szuperbruttó" kivezetése miatt, míg a minimálbérek növekedése meghaladja az inflációt.

Suppan Gergely szerint mivel több ágazatban még nem kötötték meg az idei bérmegállapodásokat, a bruttó bérek növekedése a következő hónapokban kissé gyorsulhat a megállapodások lezárultát követően. A reálbérek növekedése az infláció további csökkenése miatt erősödhet. Az elemző az idén összességében 3 százalékos bruttó, és csaknem 4,5 százalékos nettó bérnövekedésre számít. Így a vártnál jóval alacsonyabb infláció hatására a reálbérek növekedése a következő hónapokban felgyorsulhat, éves átlagban megközelítheti a 2,5 százalékot.

Suppan Gergely kitért arra is, hogy a bérek, így a reálbérek növekedése az év utolsó hónapjaiban tovább gyorsulhat, ha bevezetik a pedagógus életpálya-modellt. A reálbérek kedvező alakulása miatt a háztartások fogyasztása a második negyedévtől stabilizálódhat, illetve enyhén növekedhet, de a családok feltehetően nem költik el teljes egészében a javuló reáljövedelmüket. Az elemző szerint a versenyszféra béreinek alakulása nem jelent kockázatot az árstabilitásra nézve, ezért nem jelent akadályt a kamatcsökkentések folytatása előtt.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint a vártnál ugyan nagyobb volt a bérkiáramlás márciusban, de a mutató messze van attól, hogy az inflációs célokat veszélyeztesse. Nincs béroldali inflációs nyomás Magyarországon, ami összefüggésben van azzal, hogy csak lassan javulnak a növekedési kilátások. Ehhez alkalmazkodnak a vállalkozások, amit a keresetek alakulása mutat. Nyeste Orsolya arra is felhívta a figyelmet, hogy a versenyszférában különösen visszafogott a bérnövekedés. A rendszeres, illetve a nem rendszeres keresetek növekedési üteme eltér, mert a nem rendszeres jövedelmek kifizetését jelentősen csökkentették a vállalkozások.

Az adóváltozások és az alacsony infláció miatt azonban az alacsony bérkiáramlás mellett is nőttek a reálbérek - fogalmazott az elemző. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemelte, hogy márciusban 2,2 százalékos volt a reálbérek emelkedése és a január-márciusi időszakra mért 2,9 százalékos infláció mellett 1,3 százalékkal többet értek a keresetek. A legfrissebb adatok alapján harmadik hónapja emelkedik a bérek vásárlóereje a nemzetgazdaságban, ez a fogyasztói kereslet élénkülésén keresztül kedvező hatást gyakorolhat a gazdasági növekedésre - áll az NGM közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG