Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008 és 2012 közötti működését és gazdálkodását ellenőrizve megállapította, hogy a versenyhatóság ebben az időszakban nem rendelkezett hivatali stratégiával és az éves szakmai tervek sem voltak elég konkrétak - mondta Horváthné Herbáth Mária felügyeleti vezető kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Domokos László, az ÁSZ elnöke a vizsgálat megállapításai közül kiemelte: a pályázati úton támogatott versenykultúra fejlesztése során 84 pályázó 572 millió forint támogatáshoz jutott, de az összeg fele a pályázók 13 százalékához jutott.
Mennyi volt szabályos a 15,6 milliárdból?
A GVH a vizsgált időszakban 652 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, ezek 43 százaléka felelt meg a versenytörvényben és a belső szabályzatokban foglaltaknak - beszélt a részletekről Horváthné Herbáth Mária.
A kiszabott bírság 15,6 milliárd forint volt. A GVH határozatok negyede került felülvizsgálatra a bíróságok elé, de 89 százalékukat elutasították. A bíróságon folytatódott ügyekben az első fokú bíróság 4,8 milliárd forint visszafizetéséről határozott az ügyfelek javára. A másodfokú bíróság viszont arról intézkedett, hogy az ügyfelek fizessenek vissza a GVH-nak 4 milliárd forintot.
Az említett 652 eljárás főbb szabályszerűtlenségei a következők voltak: az ügyintézési határidők elhúzódása, illetve a vizsgálati koncepció hiánya. Az eljárások 43 százaléka szabályszerű volt, és ugyanekkora hányadról mondható el a részbeni szabályszerűség, míg 14 százalékot tettek ki a nem szabályszerű eljárások - ismertette az adatokat a felügyeleti vezető.
Van egy-két javaslatuk
Az ÁSZ azt javasolja a GVH-nak, hogy intézkedjen a hivatali stratégia és a számon kérhető munkatervek elkészítéséről. Az ÁSZ szerint szabályozni és ellenőrizni kell a GVH önálló egységeként működő Versenykultúra Központ pályáztatását is. Végül pedig meg kell teremteni a követeléskezelés kontrollját, mivel 1,3 milliárd forint a behajthatatlan követelés, a követelésekre elszámolt értékvesztés pedig meghaladja a 2 milliárd forintot.
Az eseményen az ÁSZ elnöke kifogásolta, hogy a Versenykultúra Központ működtetése keretében, az OECD-vel kötött megállapodás alapján létrehozott Regionális Oktatási Központ 691 millió forintos kiadásából az OECD mindössze 24 millió forintot vállalt. Az ÁSZ azt javasolja, hogy tárgyalják újra a szerződést, mivel a regionális szakember képzés költségének döntő hányadát a magyar adófizetők állják - tette hozzá Domokos László.
Az ÁSZ vizsgálta meg GVH működését és gazdálkodását.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kína légiközlekedése busásan profitál az orosz szankciókból
18 perce
-
Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
33 perce
-
Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
43 perce
-
Négy embert ölt meg egy iráni rakéta Izraelben, Libanonban egyre több egészségügyi intézményt támad Izrael
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter: provokáció történt Szerbiában, mesterséges válságot gyártana a kormány
2 órája
-
Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
3 órája
-
A szerb hírszerzés szerint egy migránscsoporthoz tartozó személy próbálhatta szabotálni a Török Áramlatot
3 órája
Mfor.hu Top24
- Rossz hírt közölt a Magyarországon is megtelepedett kínai autógyár
- Pluszpénz érkezik a hungarikum pályázatokra
- Nyárra várható az egészségügy önálló MI stratégiája
- Magyar Péter szerint Orbán Viktor egy kitalált konfliktussal fordítaná meg a választást
- „Hazugság minden szavuk, ezt csak szeretnék, de sose lesz belőle semmi!” Olvasóink a közvélemény-kutatókról
- Irán bejelentette: új rend lesz a Hormuzi-szorosnál
- A világ legfinomabb városa Budapest
Fogyasztóvédelem
Nike helyett Mike? Magyar találmány nehezíti a hamisítók életét
Privátbankár.hu | 2015. március 3. 13:58
A világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát, egy olyan biztonsági címkét fejlesztettek itthon, amellyel az eredetiség kétség nélkül azonosítható.
Fogyasztóvédelem
Rákos betegeknek ígértek gyógyító hatásokat - bírságolt a GVH
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 15:34
A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 25 millió forintja bánja a jogszerűtlen reklámokat, és a Versenyhivatal a további jogsértéstől is eltiltotta a céget. Frissítés: bíróságon támadja meg a döntést a cég.
Fogyasztóvédelem
Egyre több magyar autós dönt úgy, hogy nem fizet kevesebbet a tankolásért
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 12:44
Az elmúlt egy évben szépen esett az üzemanyagok ára, egyre többen döntenek úgy, hogy mégsem akarnak (sokkal) kevesebbet fizetni: inkább drágább benzint és gázolajat tankolnak.
Fogyasztóvédelem
Igyon tejet nyugodtan – nem ért el hozzánk a mérgező
Privátbankár.hu | 2014. december 10. 07:37
Nem jutott külföldre abból az osztrák tejből, amely a megengedett mértéknél nagyobb arányban tartalmaz hexaklórbenzol vegyületet - jelentette az APA osztrák hírügynökség.
Fogyasztóvédelem
Vigyázz, mit veszel meg - szabálytalanságok a kuponosoknál
Privátbankár.hu | 2014. november 26. 11:33
Összesen egy oldalnál nem talált szabálytalanságokat a Fogyasztóvédelem a vizsgált tizenkilencből.
Fogyasztóvédelem
Visszaszorulóban az uzsorázás?
Privátbankár.hu | 2014. október 6. 08:00
A Büntető Törvénykönyv szigorúbb szabályai úgy fest megállították a terjedő uzsorát - a komolyabb fenyegetés okán legalábbis az indult eljárások száma visszaesett.
Fogyasztóvédelem
Volt képük hozzá - az év legfurcsább GVH bírsága
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 1. 15:47
Világméretű összeesküvésben Magyarországon is kartelleztek a képcsőgyártók - a GVH ugyanakkor csak az egy évtizeddel korábbi összebeszélésért tudott büntetni - egyetlen céget, amely nem súgott, illetve elérhető a hatóságnak, mert például még nem számolták fel a 10 év alatt, mint más kartellezőket. Az Európai Bizottság még vizsgálódik.
Fogyasztóvédelem
Ne a kigyúrt behajtó legyen a jelkép - új szabályokat akarnak a követeléskezelők
Privátbankár.hu | 2014. július 1. 11:30
Ideje lenne egységes követeléskezelési törvényt alkotni - véli a követeléskezelők szakmai szervezete, a Makisz. A rendezett piacon hangsúlyos fogyasztóvédelmi figyelem mellett javulhatna a fizetési morál - a Makisz tagok az általuk elért adósnál jóval hatékonyabban tudnak fizetési megállapodásokat kötni, részletfizetésről, engedményekről megállapodni.
Fogyasztóvédelem
Hányszor hallgattak le minket? - számok legalább lesznek
Privátbankár.hu | 2014. június 7. 12:15
A Vodafone már megtette, a Deutsche Telekom pedig a közeljövőben nyilvánosságra hozza, hány esetben kellett a hatóságoknak adatot szolgáltatniuk előfizetőikről. A magyar lehallgatási számok nem lesznek teljesek: a nemzetbiztonsági okból történő lehallgatások adatait nem hozhatják nyilvánosságra a szolgáltatók.
Fogyasztóvédelem
Ilyen is van! A korrupció akadályozza a "rezsicsökkentést"
Privátbankár.hu | 2014. június 6. 13:49
Romániában csaláson kapták az egyik legnagyobb áramszolgáltatót, amelynek ugyanakkor nem volt ínyére, hogy 6 százalékos árcsökkentéssel kellett volna visszatéríteni a jogtalanul kiszámlázott tételeket - megkente tehát az ottani energiahivatal helyettes vezetőjét.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint 2026. március 31. 07:30
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
43 perce
Nemzetközi
Négy embert ölt meg egy iráni rakéta Izraelben, Libanonban egyre több egészségügyi intézményt támad Izrael
Egyre eszkalálódik a közel-keleti háború.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15 -
Célegyenesben Futó Gábor milliárdos energiatároló fejlesztése2026. április 1. 05:50 -
Elindult az aranypénz-gyártás Belgiumban: 1100–4000 euróba kerülnek az érmék2026. március 31. 15:50 -
Külföldön terjeszkedik Jászai Gellért cége: milliárdos üzlet Montenegróban2026. március 31. 05:50 -
A világ leggazdagabbja most a Napot „kapcsolná le”: Musk új ötlete sokkolja a szakértőket2026. március 30. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Búcsú a hazai gasztronómiai élet ismert és elismert alakjától
13:46
-
Megnyílt a Citadella – újra látogatható
18:27
-
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
15:13
-
Jóízű Magyarország Gulyás Hete: több mint ezer étteremben ünneplik a magyar konyha jelképét
15:05
-
Zotter csokoládé – Végtelen csokoládé mindenkinek!
08:09
A vidék hírei
-
Elhunyt Szilváné dr. Graffjódy Eszter
10:52
-
Hidegfront hoz erős, viharos szelet, lehűlést
09:05
-
Magyar Péter: ha kampánytéma lesz a szerbiai ügy, az beismerésnek számít
19:18
-
Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél – rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze Orbán Viktor
12:59
-
Betegségéből lábadozva küldött húsvéti üzenetet Erdő Péter bíboros
10:55
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
2026. április 6. 06:01
-
Vészjósló bejelentést tett Irán a Hormuzi-szorosról
2026. április 6. 09:01
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2026. április 6. 08:22
-
Orbán Viktor Kiskundorozsmán utalt arra, hogy kit sejt a szerbiai akció hátterében
2026. április 6. 10:41
-
A szerb hírszerzés szerint egy migránscsoporthoz tartozó személy próbálhatta szabotálni a Török Áramlatot
2026. április 6. 13:46





