Hirdetés

Hány évet kell dolgozni egy budapesti lakás megvásárlásához?

2019. február 06., 20:20
Cimkék
lakáspiac
, Eurostat
, lakás

Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban évek óta emelkednek a fizetések, miközben a lakásárak is egyre magasabbak, de azért vannak eltérések – derült ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Rosszabb vagy jobb a budapesti lakásvásárlók helyzete a térségben élőkénél?

A portál 2018-as hivatalos lakásár-adatok és kereseti statisztikák alapján azt vizsgálta, hány évig kell dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért a régiós fővárosokban, azaz Budapesten, Bukarestben, Prágában, Pozsonyban és Varsóban.

Kelet-Közép-Európa felpörgött

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai alapján valamennyi régiós országban jelentős volt a lakásdrágulás. Magyarországon a múlt év harmadik negyedében 31 százalékkal, Csehországban 32 százalékkal, Szlovákiában 21 százalékkal, Romániában 19 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak, mint 2015-ben.

Valamennyi régiós fővárosra igaz, hogy az adott országban ott a legjelentősebb a lakáspiaci kereslet, ennek megfelelően az árak is magasabbak az országos átlagoknál.

Hirdetés

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a régiós fővárosok lakáspiacát a budapestihez hasonló trendek jellemezték az elmúlt években. A válság után nem csupán a lakások drágultak jelentősen, de a bérszínvonal is kiugróan emelkedett valamennyi környező országban.

Városok, fizetések, évek

Elemzésük szerint az átlagos négyzetméterárak Budapesten a múlt év harmadik negyedévére elérték a 540 ezer forintot. Egy 50 négyzetméteres lakáshoz az átlagos nettó átlagfizetések alapján 7,5 évet kell dolgozni.

Budapesthez hasonlóan Varsóban és Bukarestben is 7,5 évre jutó nettó bér kell egy 50 négyzetméteres ingatlanhoz. Prága és Pozsony kilóg a sorból, mivel mindkét városban több mint 8 évet kell dolgozni egy ekkora lakásért.

Balogh László azt is elmondta, hogy bár a lakáspiaci kereslet továbbra is erős a magyar fővárosban, az ingatlanárak növekedése érezhetően lassulhat a jövőben, mert a budapesti jövedelemarányos lakásárszínvonal már beérte a régiós fővárosokét.

A jelenleginél lényegesen magasabb árszint hosszútávon csak akkor lenne elképzelhető, ha a budapesti jövedelmek is ugrásszerűen növekednének tovább - fogalmazott a szakember.

Veszélyben a magyar ingatlanpiac?

Nagyjából 4 éve szárnyal a hazai ingatlanpiac, azon belül is elsősorban a fővárosi. A folyamat felgyorsult, és tipikusan mániaszakaszba érkezett: mindenki erről beszél. Ez azonban már egy jól ismert veszélyes szakasz: a piac elszakadt a realitásoktól. Volt már ilyen a múltban is, kemény földet érés lett belőle. Részletek a Privátbankár.hu korábbi elemzésében. >>>

10 millió forint az álomotthonhoz

Lakásvásárlás előtt állsz és a legkedvezőbb kölcsönt keresed? Lakáshitel kalkulátorunk segít dönteni! 20 éves futamidővel 10 millió forintos hitelt az alábbi konstrukcióval vehetsz fel, ha fontos a törlesztőrészlet nagysága: az egyik legkedvezőbb ajánlat jelenleg az Erste Bank lakáscélú hitele 54 414 forintos törlesztőrészlettel és 2,89 százalékos THM-mel. Ezt a CIB Bank Uno lakáskölcsön követi 54 305 forintos törlesztőrészlettel és 2,81 százalékos THM-mel. Az MKB Bank új lakásra szánt hitelének törlesztőrészlete 55 460 forint, a THM 3,04 százalék, ahogy a Raiffeisen Bank hitelének is: szintén 55 460 forint a törlesztőrészlet, a THM pedig 3,04 százalék. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mészáros Lőrinc sem akart kimaradni a börtönbizniszből

Mészáros Lőrinc sem akart kimaradni a börtönbizniszből

Kedvenc témája lett a kormánynak a börtönbiznisz, de az kimarad a kommunikációjukból, hogy nem csak a magyar államot szétperelő rabok, hanem például Mészáros Lőrinc is szép hasznot húz a börtönökből. A volt felcsúti polgármesternek ugyanis magánbörtöne is van, de az új rabkórházat sem akárki építi. Szintén biztos bevételt jelent a kiválasztott beszállítóknak a rabok élelmezése.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ha holnap elkészülne, beadatná magának a koronavírus elleni oltást?