4p
Két év alatt átlagosan több mint 25 százalékkal emelkedtek a lakásárak az V. kerületben, így akinek itt van lakása, az könnyen milliókra tehet szert. Ráadásul a használt és az újszerű otthonok drágulása idén is dinamikus az erős kereslet miatt. Ám mivel az árak még így is elmaradnak a régiós fővárosokétól, további befektetői hullám várható – állapítja meg friss felmérésében az Otthontérkép Csoport.

Úgy tűnik, semmi sem szab határt a lakások drágulásának Budapest szívében. Két éve, az első negyedév végén a felújítandó otthonokért átlagosan 660 ezer forintot kértek egy négyzetméterért, idén az első három hónap utolsó napján már 807 ezer forintnál állt a mutató. Még nagyobb a különbség az újszerű lakásoknál: két éve március végén 876 ezer forint volt az átlagos kínálati ár, idén az első negyedév végén 1,168 millió forintot kértek, ezt közölte az Otthontérkép a Privátbankár.hu-val.

Az újszerűeknél még nagyobb volt a növekedés, a dinamikus április további 110 ezer forintot tett a kínálati átlagárhoz és az elérte a négyzetméterenkénti 1,278 millió forintot. Ráadásul több tényező is azt jelezi, hogy nem hagy alább ez a lendület: egyrészt a befektetők (zömmel a készpénzes oroszok és kínaiak) még mindig jó hozamot tudnak elérni, másrészt a felújítási költségek (anyag, munkaerő) durva emelkedése is növeli a kínálati árat.

Felújításban a jövő?

Néhány ingatlanfejlesztőt ez sem tántorít el attól, hogy luxus lakásokat alakítson ki régi bérházakban vagy tetőtereket újítson fel, ezzel szép, 25-35 százalékos hasznot tudnak szerezni. Az újjávarázsolt lakásoknál a plafon egyelőre kétmillió forint körül mozog. Vagyis egy 100 négyzetméteres, egyébként nem túl nagynak számító otthonért 200 millió forintot kell letenni.

Idén egyébként az első három hónapban a főváros egészében 120-130 ezer forint között volt a havi átlagos lakbér, négyzetméterre vetítve átlagosan 2800-2850 forintot kellett fizetni. Az V. kerületben ennél magasabb értékeket látni már évek óta, a bérleti díj sávja 2018 májusában 3,5-8 ezer forint közé esik. Így egy két hálószobás, 100 négyzetméteres lakásért akár 500-600 ezer forintot is ki kell fizetni, ami még mindig alatta marad az azonos lokációjú bécsi, pozsonyi vagy prágai lakásbérleti díjaknak.

Miért éppen az V. kerület?

Az V. kerület vonzereje részben maga a lokáció, vagyis az, hogy minden sétatávolságban van és közel vannak a szolgáltatások valamint a kulturális, szabadidős lehetőségek. Ráadásul Budapest szíve folyamatosan megújul, egyebek mellett rendezettek lesznek a közterek, új irodaházak, hotelek, éttermek és üzletek nyílnak, emellett mára már szinte teljesen eltűntek a foghíjak. A lakosságon belül inkább a tehetősebbek, bár nem a gazdagok, vannak többségben és a sok állami intézmény miatt nagyobb a biztonság is az átlagosnál, véli Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője.

A szakértő utalt rá, hogy ebben a kerületben egymás után újulnak meg komplett bérházak (homlokzati felújítás, liftcsere, tetőcsere), ez mind növeli a bennük lévő lakások értékét. Elég sok a tágas, jó beosztású nagypolgári lakás is ezekben a házakban. Ezekből a folyópartiak a legdrágábbak, itt átlagosan 1,2-1,5 millió forintot kérnek el négyzetméterenként.

Ezért őrülünk meg a kopácsolástól

A befektetők is ezen a területen a legaktívabbak, hacsak tehetik, egyszerre több, lehetőleg azonos emeleten lévő lakást vásárolnak meg, majd átalakítják és felújíttatják az ingatlanokat. Mester Nándor hozzátette: most már kevésbé a rövid távú kiadásra összpontosítanak, inkább több évre adják bérbe az első osztályú anyagok felhasználásával, kiváló minőségben felújított, több egyedi szolgáltatást is tartalmazó lakásokat.

Az V. kerületen belül kiemelt övezetnek számít a Bazilika, a Szabadság tér és közvetlen környéke, amit banknegyednek is szoktak hívni. Itt viszonylag kicsi a kínálat, a piacon gyakorlatilag nem találni egyben megvásárolható 800-1000 négyzetméternyi lakóterületet. Nyilván azért is visszafogott a kínálat, mert a tulajdonosok további áremelkedésben reménykednek és addig is kiadják lakásaikat. Ebből továbbra is jelentős bevételt érhetnek el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG