1p
Tavaly 12655 új lakás épült, 39 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 12488 volt, ami 28 százalékos csökkenést jelent a 2010. évi adatokhoz képest. Ilyen alacsony építési számra még nem volt példa a két világháború közötti gazdasági válság éveiben, és a negyvenes-ötvenes évek nehéz gazdasági körülményei között sem.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a lakásépítések csökkenése valamivel enyhébb (4 százalékpont), az új építési engedélyeké jelentősen nagyobb mértékű (11 százalékpont), mint 2009 és 2010 között volt. A következő években várható tendenciákat illetően fontos tény, hogy az elmúlt húsz évben csak 2009-ben és 2010-ben fordult elő, hogy a kiadott építési engedélyek száma kevesebb volt a használatba vett lakásokénál (15 százalékkal), a többi évben általában nagymértékben meghaladta azt.

A vörösiszap miatt Veszprémben az egyedüli kivétel

2011-ben lényegében azonos az építkezések és az engedélyek száma, de maga az engedélyszám olyan alacsony, hogy ez még messze nem jelzi a folyamat kedvező megváltozását. Az év folyamán használatba vett lakások száma Budapesten és a megyei jogú városokban esett vissza a legnagyobb mértékben, 48 illetve 44 százalékkal. A többi városban 35 százalékos visszaesés következett be, míg a községekben kisebb arányban, 26 százalékkal mérséklődött a lakásépítés volumene.

Minden régióban és – Veszprém kivételével – minden megyében kevesebb lakást vettek használatba, mint az előző évben. A csökkenés Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon volt a legerőteljesebb (50, illetve 49 százalék), a megyék közül pedig Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén esetében (67, illetve 60 százalék). Egyedül Veszprém megyében mutat a lakásépítések száma 30 százalékos növekedést, ami a devecseri és kolontári újjáépítésekkel magyarázható.

Budapesten akarnak a legkevesebb lakást építeni

Az új engedélyek száma 2011-ben már nem fogyott tovább a községekben, ahol csupán 1 százalékkal kevesebb engedélyt adtak ki, mint 2010-ben. A megyei jogú városokban és a többi városban is mérséklődött az építési kedv csökkenése, az idei évben 13 illetve 18 százalékkal kevesebb lakásépítést engedélyeztek, mint tavaly. Budapesten viszont tovább folytatódott az erős visszaesés, a lakásépítési engedélyek száma 56 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezzel magyarázható, hogy az építési engedélyek csökkenése Közép-Magyarországon volt a legerőteljesebb (41 százalék). Néhány régióban viszont enyhe növekedés figyelhető meg (Észak-Magyarországon 3, Közép-Dunántúlon 7, Nyugat-Dunántúlon 19 százalékkal több volt az új lakásépítési engedélyek száma, mint 2010-ben).

Az építtetői kör összetételét a vállalkozások szerepvállalásának további csökkenése jellemzi. Az új lakások 35 százalékát építették vállalkozások, egy évvel korábban még a felét. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya nőtt, a lakások 63 százalékát a lakosság építtette az előző év 50 százalékával szemben. Az önkormányzatok építtetői szerepvállalása továbbra is jelentéktelen.

Már nem lakóparkokat és társasházakat építenek

Tavaly csökkent az értékesítésre épített lakások aránya 51-ről 38 százalékra, a saját használatra épített lakásoké ebből adódóan nőtt (47-ről 60 százalékra). Bérbeadásra a lakások 2 százaléka, egy évvel korábban 1 százaléka épült. A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása kis mértékben megváltozott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 53 százalékát, az egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették. Az új lakások 11 százaléka a tavalyi évhez hasonlóan lakossági kivitelezésben készült el. Az új lakóépületekben létesült lakásokat tekintve 46-ról 60 százalékra nőtt az új családi házak építése, visszaesett viszont a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya 38-ról 34 százalékra, a lakóparki lakásoké 10-ről 3 százalékra.

Az építtetői kör és az építési forma változásaival összhangban az adott időszakban használatba vett lakások átlagos alapterülete 11 m2-rel növekedett, 103 m2-re. A 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 33 százalékról 42 százalékra emelkedett. 2011-ben 2752 lakás szűnt meg, 8 százalékkal több, mint az előző évben. A megszűnés leggyakoribb oka a lakások avulása volt (51 százalék).

A vizsgált időszakban 583 üdülőegységet építettek, és 437 üdülőépületben 496 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 28 százalékkal, az engedélyezetteké 38 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Az új üdülők átlagos alapterülete 76 m2, a tavalyinál 1 m2-rel kisebb.

A kiadott új építési engedélyek alapján 6930 lakóépület és 5237 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 6 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 3 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül az ipari épületekre kiadott engedélyek száma 8 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági és kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké viszont 7–7 százalékkal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG