4p
Miközben a budapesti ingatlanpiacon elsősorban a panelek és az olcsóbb téglaépítésű lakások iránt élénkült meg a kereslet, kérdés, hogy miként jelentkezik a mostani felívelő szakasz egy más jellegű ingatlanpiac, Belbuda esetében. Mennyibe kerül ott egy lakás, mi nyomja fel az árakat?

Abonyi Gábor, a Balla Ingatlanirodák belbudai irodájának vezetője szerint annak ellenére, hogy a kerületben egyáltalán nincsenek panellakások, itt is tapasztalható, hogy beindult az ingatlanpiac. Igaz ugyanakkor, hogy errefelé is jellemzően az olcsóbb lakásokat keresik a vevők, a luxusra viszonylag mérsékelt a kereslet. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy a 30-35 millió forintos árszintig keresik az ingatlanokat az I., II., XII. kerületben, de persze akadnak ennél drágább vételek is, igaz a 100 millió forint feletti vásárlások azért nem jellemzőek mostanában.

A kis és közepes méretű, de jó lakások keresettek

Belbudán is elsősorban a kisebb lakások az igazán népszerűek, tehát keresik a garzonokat, a 1,5-2 szobás lakásokat 40 négyzetmétertől felfelé, illetve a 60 négyzetméteres vagy annál nagyobb, egy nappali plusz két hálószobás ingatlanokat. A vevők egyaránt érdeklődnek a polgári lakások, a Bauhaus épületekben lévő otthonok, a néha kissé furcsa elrendezésű villalakások és a kerületben elég nagy számban jelen lévő ‘60-’70-es években épült házakban lévő lakások iránt is. A forgalmasabb utak melletti, nagy belmagasságú, nagyméretű polgári lakások is elkelnek, mivel ezeket orvosi rendelőnek vagy irodának veszik meg.

Határozottan kirajzolódik ugyanakkor egy olyan vevői igény, hogy jó minőségű legyen a kiszemelt ingatlan – jegyezte meg Abonyi Gábor. Ez alatt azonban nem azt kell érteni, hogy maga a lakás legyen felújított, hanem inkább azt, hogy jó utcában, jó környéken legyen, a ház pedig, amiben a lakás található legyen jó állapotú, karbantartott. A lakás esetében nem feltétlenül gond, ha nincs felújítva, hiszen a vevők szeretik a maguk ízlésére formálni leendő otthonaikat, viszont a ház felújítása érdekében egyetlen lakó nem tud mit tenni, mert a közösségnek kell döntenie ilyen ügyekben, az pedig nem mindig egyszerű folyamat - tette hozzá a Balla Ingatlanirodák belbudai irodájának vezetője. 

Belbudai ingatlanárak


Az árak az elhelyezkedéstől és a minőségtől is nagymértékben függenek, így az ingatlanközvetítő szerint nehéz átlagárakról beszélni. Ami biztosan megállapítható, hogy Belbudán 180-200 ezer forinttól indulnak négyzetméterenként. Ezért az összegért a Margit körúton lehet lakást vásárolni. Ha elmozdulunk innen a csendesebb mellékutcákba, akkor az árak mindjárt 300-400 ezer forintra, illetve e-fölé mozdulnak. Ez azt jelenti, hogy egy normális állapotban lévő, nem lelakott, 50 négyzetméter körüli, kétszobás ingatlan esetén 21-22 milliós árra számíthatunk, akár a Rózsadomb esetében is.

Legyen szó a Rózsadombról, a némileg olcsóbb Rézmálról, a Gellérthegyről vagy a Naphegyről, 400 ezer forint körüli négyzetméteráron a kerületben szinte bárhol tudunk ingatlant venni. Természetesen mindegyik városrészben jelen vannak magasabb igényeket kielégítő, kiemelkedő paraméterekkel rendelkező ingatlanok borsosabb árakon. Felfelé mozdíthatja viszont az árat, hogy Belbudán akadnak olyan keresett utcák, ahol igen ritkán kerülnek piacra ingatlanok, így amikor megjelenik egy-egy eladó lakás, akkor azért sokkal nagyobb összeget hajlandóak fizetni a vevők - jegyezte meg Abonyi Gábor.

Az ingatlanközvetítő elmondása szerint kiemelkedően népszerűnek számít a Rózsadombon található Borbolya, Sarolta, Áfonya, Berkenye utca, viszont a kínálat mérsékelt, sok esetben egyáltalán nincs ezekben az utcákban eladó lakás. Szintén kedvelt a Bimbó út felső része is vagy Vérhalom, olyan utcákkal, mint az Őzgida, a Baba vagy a Búzavirág.

Mi lesz a devizahitelek után?

Összességében tehát egy élénkülő piacot látunk Belbuda esetében, Abonyi Gábor szerint itt is elindult egy jó pályán az ingatlanpiac. Kérdés persze, hogy mit hoz a jövő év, illetve elsősorban a devizahitelek forintosítása. A Balla Ingatlanirodák belbudai vezetője szerint azonban a kérdés nem feltétlenül érinti érzékenyen ezeket az úgynevezett presztízskerületeket, mert az itteni ingatlantulajdonosok anyagi okok miatt kevésbé érintettek a kérdésben.

Hitelre egyébként az I., II., XII. kerületekben most kifejezetten kevesen vesznek ingatlant, a vevők túlnyomó része készpénzes, és még befektetők is akadnak közöttük, akik azért vásárolnak, hogy aztán kiadják a lakást. Abonyi Gábor várakozásai szerint marad a tendencia abban a tekintetben, hogy tovább nő vagy legalábbis stabil marad a kereslet a kerületi ingatlanok iránt, miközben nem várható az árak nagyobb mértékű megugrása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG