1p
A minimálbér-emelés nem elsősorban a létszámra hat, hanem a minimálbér feletti rétegek keresetére. A létszám növekedésével párhuzamosan emelkedik a béremelést tervezők aránya, de a cégek közel kétharmada így sem ad többet jövőre. Más kérdés, hogy az inflációval megegyező emeléssel sem megyünk majd sokra...

A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2011 októberében felmérést végzett a 250 millió forintot meghaladó éves nettó árbevételű cégek körében, amelyek az összes hazai vállalkozást létszám alapján (1 millió 300 ezer fő) 63%-ban reprezentálják. Az 1200 válaszadó cégvezető többek között arra válaszolt, hogy 2012-ben a jelentősen emelkedő minimálbér következtében bocsát-e el minimálbéren bejelentett alkalmazottat, illetve mekkora emelést tervez a minimálbérnél magasabb bérek esetében.

Mások "fizetnek meg" a magasabb minimálbérért

A jelentős minimálbér-emelkedés ellenére a cégek mindössze 4%-a tervez minimálbéren bejelentett alkalmazottat elbocsátani, ezen belül a legnagyobb arányban a 100 és 200 fő közöttiek (7%-uk). A minimálbérnél magasabb bérek esetében ugyanakkor 79%-uk nem emel bért, 8%-uk inflációtól elmaradó béremelést tervez, s mindössze 13% tartja vagy emeli alkalmazottai bérének reálértékét. A minimálbér-emelés tehát nem elsősorban a létszámra hat, hanem a minimálbér feletti rétegek keresetére. A létszám növekedésével párhuzamosan emelkedik a béremelést tervezők aránya, de még az 500 fő feletti cégeknél sem emel 68%, a 200-500 fősöknél 69%. Ugyanakkor az inflációnak megfelelő béremelés sem kompenzálja a munkavállalók túlnyomó többségénél az adójóváírás megszűnése miatti nettó kereset csökkenést.

A minimálbér-emelés (18%-os béremelés) kikényszerítésére, valamint a nettó kereset csökkenés meggátlása érdekében (mivel az adójóváírás kivezetése, az egyéni tb-járulék megemelése 250 ezer Ft bruttó keresetig csökkenti a nettó jövedelmeket) a „szokásos” bérkommandózás helyett egyéb fegyvert is be kíván vetni a kormányzat. Eszerint aki nem teljesíti (a GKI szerint irreálisan magas) béremelési elvárásokat (senkinek sem csökkenhet a nettó bére), az nem vehet részt közbeszerzési eljáráson és nem kaphat állami megrendelést és támogatást (szerencsére az EU forrásokat nem kívánják megvonni tőlük, persze erre módjuk sem lenne).

Forrás: GKI


Állami támogatás

A cégek negyede vett már részt sikerrel közbeszerzésen és/vagy kapott közvetlen állami támogatást. A jövőben a cégek egyharmada tervez közbeszerzésen indulni vagy állami támogatásért folyamodni. Azok körében, akik kénytelenek elbocsátani, magasabb azok aránya, akik sikerrel vettek részt állami közbeszerzésen vagy kaptak közvetlen állami támogatást, illetve azoknál is, akik a jövőben kívánnak élni e lehetőségekkel. Vagyis ők formálisan teljesíteni kívánják a béremelési elvárásokat, de ezt jellemzően elbocsátásokkal fogják elérni, s a megtakarított bérkiadásokkal fogják fedezni a megmaradó alkalmazottak növekvő bérterheit. A létszám növekedésével párhuzamosan fokozatosan emelkedik a jövőbeli közbeszerzésen való szándék, illetve az állami támogatás igénybevételi szándék aránya.

Forrás: GKI


A többség számára lehetetlenség teljesíteni a kormány akaratát

Azok, akik a jövőben sem közbeszerzésen nem kívánnak indulni, sem nem szándékoznak közvetlen állami támogatást igényelni, jóval nagyobb arányban nem emelnek bért (82%-uk), mint azok, akik ilyenekben gondolkodnak (73%-uk). Ez utóbbiak számára nyilván választás kérdése, hogy az állami megrendelések, támogatások elmaradása okoz-e nagyobb kárt, vagy a megemelkedő bérterhek okozta nyereségcsökkenés, versenyképesség romlás. Látható, hogy még ebben a körben is a vállalkozások több mint 4/5-e képtelen lesz teljesíteni a kormány elvárásait a béremeléseket tekintve. Így azok a vállalkozások szorulhatnak ki az állami megrendelői körből, akik sok alacsony bérű dolgozót foglalkoztatnak, illetve, ahol az átlagbér jellemzően 250 ezer Ft alatt van, mert ebben az esetben még az inflációnak megfelelő béremelés mellett is csökken a nettó kereset.

Forrás: GKI



Különösen romlik azon munkavállalók helyzete, akiknek a munkáltatója a cafetéria-rendszer újabb megadóztatása (10% EHO) és az adható keretösszegek (pl. meleg étkeztetés) mérséklése miatt további veszteségeket kell, hogy elszenvedjenek, ha egyáltalán kapnak még ilyen juttatásokat. Náluk a kimutatott bércsökkenés mellett a tényleges jövedelem akár még a bérüknél is jobban visszaeshet. Így 2012-ben, ha meleg érkezésre nem is, meleg helyzetekre biztosan számíthatunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG