1p
A nyughatatlan kreativitás családi vonás, Matolcsy György a közgáz elvégzése után töretlenül tört a csúcs felé. "Sziporkái veszélyesek" - mondták róla 14 éve. Az új MNB-elnök portréja.

Honnan ez a kreatív erő?

Az élénk fantáziát és a nyughatatlan kreativitást a miniszter a szülői házból hozta, édesapja a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója volt, számtalan animációs film producere. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumból került a közgázra, ahol ipari szakon végzett 1977-ben, négy év múlva ezt követte a doktori disszertáció megvédése, dolgozatát a holding forma magyarországi alkalmazásának lehetőségeiről írta.



A PM


"A legkevésbé kockázatos lépés"
Orbán Viktor a ma reggeli szokásos reggeli rádióinterjújában jelentette be, amit már hetek óta tényként kezeltek a piaci szereplők: az unortodoxia atyja, a meg nem írt tankönyvből gazdaságpolitikai történelmet író Matolcsy György kreativitását ezentúl az MNB-ben kamatoztathatja. Részletek >>>

1978-ben lépi át a Pénzügyminisztérium (PM) kapuját először, mint alkalmazott. Itt kezdetben a magyar szénhidrogénipar finanszírozásával foglalkozott, majd a megélénkülő gazdasági reform-előkészítő munkákban vett részt. 1981 és 1985 között már a minisztériumi titkárság főelőadója, később osztályvezetője.

Kossuth szúrta a szemét


A Pénzügyminisztérium fontos szerepet töltött be Matolcsy karrierjében, mikor azonban fontos kormányzati pozícióba lépett, ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy 1848 után 2010-ben megszüntessék az önálló tárcát és beolvasszák a gazdasági minisztériumba (a miniszterek számát tekintve a második Orbán-kormány a rendszerváltás utáni legkarcsúbb kabinet). Matolcsy hivatala elfoglalása után pár hónappal költözött át a Nádor téri irodájába, ez korábban a pénzügyminiszter dolgozószobája volt. Egyik első döntése volt, hogy az iroda előtti Kossuth-mellszobrot (ő volt az első felelős magyar kormány pénzügyminisztere) levitette a pincébe.


 


Kutató - egyre kiterjedtebb politikai kapcsolatokkal

Az útja innen a Pénzügykutató Intézethez vezet, ahol azután is marad, miután az részvénytársasággá válik. Kutatómunkája mellett egyre jobban kiépíti politikai kapcsolatrendszerét is, 1989 az MDF kéri fel, segítsen be a kormányprogram megírásába, később maga Antall József hívja tanácsadónak, amit el is fogad. 1990 félévig az Antall-kormány államtitkára, a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) dolgozott. Ezen időszak alatt a Gazdaságpolitikai Titkárság vezetője is volt, de decemberben lemond, majd 1991-ben átveszi a Privatizációs Kutatóintézet vezetését (érdekes, hogy ma már hogyan gondolkodik az államosításról), de itt sem marad egy évig, a folyamatosan felívelő töretlen magyarországi pályafutás után székhelyét 1991 októberében Londonba teszi át. Három évig az EBRD igazgatótanácsának tagja, a bank vezérigazgató-helyettese, 1994-ben rövid ideig annak igazgatója. 1995-ben a Privatizációs Kutatóintézethez tér vissza, mely az átalakulást követően Növekedéskutató Intézetként folytatja munkáját, itt már megvillan valami az unortodox közgazdászból is, aki rendületlenül keresi a gazdasági növekedés beindításának új útjait.

Kreatív és féktelen

1998-ban már a Fidesz munkáját segíti, a párt gazdasági programján dolgozik, a kormányalakítás után pedig Orbán Viktor tanácsadója lesz. Másodszor dolgozik együtt egy miniszterelnökkel, a szakmai munka mellett jó viszonyt alakít ki a kormányfővel, aki munkáját azzal ismeri el, hogy Chikán Attila menesztése után 2000-ben őt bízza meg a gazdasági tárca vezetésével. Egészen eddig a Növekedéskutató igazgatója, neve amúgy már a kormányalakításkor is felmerült lehetséges jelöltként, akkor azonban maga Orbán döntött úgy, hogy a posztra Chikán alkalmasabb. Matolcsy nagy lendülettel végzi tanácsadói munkáját és meglehetősen kreatív ötletekkel áll elő, ami felkeltette Orbán Viktor érdeklődését is. Korabeli munkatársai ugyanakkor már 1999 végén úgy nyilatkoztak róla az Origónak: "Féken kell tartani a sziporkáit". Az első Orbán-kormány egyik kiemelten kezelt projektje Matolcsy nevéhez fűződik, ez pedig a 2010 után újra beindított Széchenyi Terv.

Matolcsy György politikusnak áll

2003-ban belép a Fideszbe, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, 2006-ban pedig a Bács-Kiskun megyei listáról jut be a Parlamentbe. A 2010-es kormányalakításkor pedig már egyértelműen a miniszterelnök jobb keze és bizalmasa - szinte érinthetetlen. Úgy tudjuk a kormányüléseken is szereti jelét adni a miniszter, hogy a kormányfő és közte a viszony szinte baráti. A fontosabb gazdasági bejelentések előtt Orbán a kormányzat többi tagjával sem egyeztetett, a tavaly bejelentett kiigazításoknál is teljesen szabad kezet adott Matolcsynak. Úgy tudjuk még az NGM államtitkárai sem tudták, hogy a tárcavezető tavaly októberben több százmilliárdos megszorító csomagot jelent majd be.

Második miniszterségének jelszava a sokat hangoztatott unortodoxia, a "magyar modell", vagyis a "megszorítások nélküli válságkezelés". A távozó miniszter épp tegnapi cikkében dicsérte meg saját munkáját és áradozott egy sort eredményeiről.

Felfele lépett/bukott?

A február eleji gyulai kormányülés után olyan véleményeket is hallottunk ugyanakkor a kormányoldalról, hogy az elnöki kinevezés Matolcsy elegáns menesztéseként is értelmezhető. A gazdasági miniszter a ciklus elején Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszterrel különbözött össze, főleg az uniós források lassú kiutalása miatt. Fellegi lemondásához az is hozzájárult, hogy kemény vitája volt az NGM első emberével, Matolcsy állítólag már akkor azt mondta, hogy az uniós források lassú kifizetése lehet az egyik oka, ha a várt növekedés nem jön össze. Erről amúgy, miután kiderült, hogy 1,7%-kal esett vissza tavaly a GDP, szintén írt a Heti Válaszban. A kormányváltáskor Matolcsy még 7%-os növekedést sem tartott elképzelhetetlennek.

A gazdaság motorjait annak ellenére nem sikerült beindítani, hogy 2012-ben már felpörögtek a német érdekeltségű hazai autógyárak - ez pedig egyértelműen kudarc, nem fogható csak az eurózóna válságára és az aszály miatt visszaesett mezőgazdasági kibocsátásra.

Próféta a saját hazájában

A konfliktusokat keményen felvállalja, legalább is idehaza. Hiába a bankok és a kormány közti kiegyezés, azt minisztersége alatt a kormány kétszer rúgta fel, ez hozzájárult ahhoz, hogy Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke lemondjon később - kettejük között amúgy jó személyes viszony van.Az őt támadó konzervatív közgazdászoknak közleményben reagált, vannak új barátai, nem kér a kritikákból (az egyik megszólított Járai Zsigmond volt).

A külföldi partnerekkel ugyanakkor szinte egyszer sem állt le vitatkozni, pedig az elmúlt három évben volt pár problémás ügyünk Brüsszellel és az IMF-fel. Matolcsy jóformán csak akkor tárgyalt a Valutaalappal, amikor egy villámmegbeszélésen közölte velük, hogy hitelkeret-megállapodást akarunk kötni. Ezek után fontosabb külföldi tárgyalásokon nem vett részt, a tárgyalódelegációnak sem volt tagja, Brüsszelben pedig rendre Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára képviselte Magyarországot.

Eredmények - rövid távon

Matolcsy eredményei felemásak: miközben rövid távon valóban sikerült az államháztartást konszolidálnia, az államadósságot is csökkentették 2010-hez képest, a növekedési reményeket feladták, ma már az 1 millió új munkahely is álom, a foglalkoztatottság alig nőne a közmunkaprogramok nélkül, a reálbérek a kormányzati intézkedések miatt 2010-ben és 2011-ben nőttek, de tavaly 2%-ot csökkentek, miközben az inflációt is csak kormányzati beavatkozással (rezsicsökkentés) sikerült megfékezni. Az unortodoxia a befektetőket is elüldözte, beruházás alig van, nagyon jó eredménynek számítana, ha idén elérnénk az 1%-os növekedést.

Az államháztartás konszolidációja ugyanakkor Matolcsy mellett szól, és személyes jó viszonya a miniszterelnökkel szintén. A kormány így az MNB-vel együttműködve tudná tovább folytatni a kilábalás "magyar modelljét", vagyis a kinevezés elismerésként is értelmezhető egyesek szerint.

Olyan, mint a mesében

Hiába a veszélyes sziporkák, a sokszor inkább emocionális töltöttel teli nyilatkozatok - forrásaink szerint Matolcsy a rosszabb gazdasági mutatók minisztériumi kommentálásakor gyakran maga írt bele hirtelen ötlettől vezérelve a sajtónak kiküldött közleményekbe egy-két megjegyzést - a nemzetgazdaság első számú vezetőjének karrierje eddig töretlenül ívelt felfelé, és hiába a felemás eredmények, a kormányfő bizalmasaként most megkapja a jegybankot is, melynek szerinte "optimista vízióval, jövőképpel kell rendelkeznie".

Matolcsy György az MNB vezetőjeként tesztelheti, amit oly sok évig kutatott: a növekedés beindításának alternatíváit. Tündérmese ez a javából.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG