Németországban az IG Metall fémipari szakszervezet azért harcol, hogy a dolgozók kaphassanak rövidebb munkaidővel is a normálhoz közeli bért, vagy bérkiegészítést, ha gyermekeket nevelnek. Akár két évig is otthon maradhassanak gyermekükkel anélkül, hogy ez jelentősebb jövedelem-kiesést okozna nekik.
A gyerekes szülőkön kívül a beteg, idős rokont gondozó vagy több műszakban dolgozó személyek is legfeljebb két éven keresztül 28 órára szállíthatnák le a heti munkaidejüket. Eközben pedig megkapnák az ezáltal fellépő bérkülönbség egy részét is. Állítólag ez csak a német fémiparban másfél millió dolgozót is érinthet.
A Spiegel Online cikkének címében ezt úgy egyszerűsítette le, hogy “28 órás munkahétért harcol az IG Metall”. Jutta Rump munkaerő-piaci kutatóra hivatkozva azt írják, az “idő és pénz” párosából az embereknek egyre fontosabb az idő.
Már sztrájkolgatnak is
Emlékeztetnek rá, hogy 33 évvel ezelőtt a német szakszervezetek óriási harcot folytattak a maximum 35 órás munkahét bevezetése érdekében. A követeléssel most is odáig mentek, hogy már figyelmeztető sztrájkokat tartanak.
A kutató azt mondja, hogy ma már nagyon másképp néz ki a német munkaerőpiac, mint akkor. Nagy változás, hogy most rendszerint a párok mindkét tagja dolgozik, korábban sokszor nem így volt. Ezért a szakértő szerint egy ilyen változtatás létjogosultsága a modern világban erős, sőt kiterjesztené a szakmai továbbképzés esetére is.
Főleg a nőket érinti
Jelenleg ha valaki a családból csökkenti a munkaidejét, általában nem tudnak kijönni a jövedelmükből, bére és előmeneteli esélyei nagyban csökkennek. Ez főleg a nőket érinti.
A német vasutaknál a szakszervezetek már elértek hasonló könnyítéseket, ott a dolgozók választhatnak a több pénz vagy a több szabadság, rövidebb munkaidő között.
Az állam vagy a munkáltató?
Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg jó a gazdasági növekedés Németországban, ilyenkor a vállalatok még csak-csak ki tudják gazdálkodni a pluszterheket, a bérköltségek növekedését. Ha azonban visszaesés, recesszió jön, ez problémát okozhat. Ezért felmerül, hogy ha be is vezetnek hasonló rendszert, azt az állam fizesse, és ne a munkáltató.
Arra, hogy milyen fontossá vált a dolgozóknak a (szabad)idő, statisztikai adatok is utalnak. Míg 1991-ben a dolgozók 82 százaléka helyezkedett el teljes munkaidőben, addig 2017-ben már csak 60,6. A többieket részmunkaidőben foglalkoztatták. (Bár ez lehetne részben a válság hatása is, egyfajta burkolt munkanélküliség, valójában inkább 1991 és 2008 között volt erős a részmunkaidő terjedése – a szerk.)
Ismét egy lépéssel közelebb került Bulgária és Románia ahhoz, hogy teljes jogú schengeni tag legyen. 
