1p
A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között van, de csak ott, ahol a cégek külön figyelmet fordítanak külön a pályakezdők bérezésére; ilyenből pedig kevés van – derül ki a Hay Group 2012-es jövedelemszint-felméréséből. A cégek mindössze 7,5% állítja, külön bérpolitikát alkalmazna erre a csoportra. A mérnökök és az informatikusok kapják a legtöbb kezdő fizetést.

Az idei évben több területen is kiemelt figyelemmel követte az ország a pályakezdők sorsát. A felsőoktatásban kevesebb államilag támogatott hely van a most útjukra indulóknak, míg az egyetem végén a pályakezdők foglalkoztatását új programmal támogatja a kormány - felmerült például a differenciált minimálbér gondolata is. A Hay Group tapasztalatai szerint a cégek ritkán figyelnek tudatosan erre a rétegre, amikor megfelelő kezdőcsomagot kell kínálni nekik. Még a felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetén is ritka a kitüntetett szerep.

Nincs külön figyelem, ezért nem szenvednek hátrányt

Kapnak-e munkát a fiatalok?
A 15–24 éves foglalkoztatottak egyébként is alacsony létszáma 207 ezerre csökkent az idei második negyedévben, a fog­lal­koz­tatási rátájuk pedig 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál - derül ki a KSH ma publikált adataiból.
Ennél is aggasztóbb adat, hogy a  munkanélküliek 17%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves kor­osz­tály­ból ke­rült ki.

Nem magyar jelenségről van szó, a fiatalok munkához juttatása Európa-szerte nagy gond, a 27 tagállamban a 25 éven alattiak között az állástalanok száma egy év alatt több mint 220 ezerrel nőtt. Részletek >>>

Bár szinte a cégek mindegyike alkalmaz egyetemről vagy főiskoláról frissen kikerült fiatalokat, a bérezésüket az általános vállalati politikához illesztik és külön tervet ritkán alkalmaznak rájuk.

A felmérésben részt vevő cégek csak 7,5 százaléka állította, hogy más béren veszi fel a pályakezdőket, mint más jelölteket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a frissen végzettek nem szenvednek hátrányt a fizetésükben. Másrészt viszont így közvetlenül versenyeznek az egy-két éves tapasztalattal rendelkezőkkel, a cégek pedig ugyanazért az összegért nem a tapasztalatlan pályakezdőket választják.

A kezdők bére

Azon cégeknél, akik külön pályakezdői béreket kínálnak, a medián belépő bér bruttó 240 ezer forint  (nettó 155 558 forint) az alapképzést végzetteknek és 260 ezer forint (167 749) a mester diplomával rendelkezőknek. Az adatokból tehát kiderül, nem jelentős a bértöbblet azon fiatalok számára, akik két évvel többet töltenek az iskolapadban. Összehasonlításképpen: nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkereset Magyarországon 142 700 forint havonta.

Meddig kap pályakezdő borítékot valaki?

Ha az első egy-két évet kitöltik, akkor gyorsrajtot vesz a pályakezdő diplomások bére. Az első béremelés során átlag 10 százalékkal kapnak többet addigi fizetésüknél, amely a normál éves vállalati béremelés több mint kétszerese. Jellemzően egy év után a cégek viszont már nem pályakezdőként tekintenek rájuk.

Budapesti és informatikus? Biztos jól keres

A Hay Group külön elemzést készít a budapesti pályakezdőkre is, ahol a legtöbb cég versenyez a munkaerőpiacra belépőkért. Az adatok szerint a fővárosi fiatalok jelentős előnnyel indulnak az országos szinthez képest; a kezdőbér esetükben 280 ezer forintra rúg, ami nettó 180 ezer forintnak felel meg (ez nemcsak azokra a cégekre vonatkozik, ahol külön figyelnek a pályakezdők bérezésére).
Ez a jelenség magyarázható az átlagos országos trenddel, valamint, hogy a jóval országos átlag felett fizető ágazatok a főváros és környékén tömörülnek. Emellett a fővárosban található a szolgáltatóközpontok (SSC) zöme, amelyek nagy mennyiségű pályakezdőt alkalmaznak viszonylag magas béren.

Ha az egyes szakmákat vesszük górcső alá, a képzeletbeli rangsor legelején a mérnökök és az informatikai szakemberek állnak 300 ezer forintot is meghaladó kezdőfizetéssel. A legalacsonyabb belépőbérrel a marketingesek és az értékesítésben dolgozók számolhatnak.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG