2p
A német mozdonyvezetők sztrájkja folytatódik, nem avatkozott közbe a bíróság. 5 százalékos béremelésért harcolnak.

Nagy a kár - de pont ez a lényeg

Folytatódhat a német mozdonyvezetők sztrájkja, mert a frankfurti munkaügyi bíróság elutasította csütörtök késő este a német államvasutak (DB) keresetét a munkabeszüntetés betiltására.

Ursula Schmidt bíró kijelentette, hogy a teherszállításnál szerdán, a személyszállításnál pedig csütörtök hajnalban kezdődött, 109 órányira tervezett sztrájk nem sérti a törvényeket, és nem is aránytalan mértékű. "A sztrájkok jelentős károkat okoznak, de éppen ez a lényegük" - jelentette ki újságírók előtt a hat óra hosszáig tartó tárgyalás után.

A DB azért nyújtotta be a keresetet, mert a mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) nem volt hajlandó elfogadni a munkáltató tárgyalási közvetítőkre vonatkozó ajánlatát, és meghirdette a hétfő hajnalig tartó munkabeszüntetést. Azt remélte, hogy a bíróság megtiltja a sztrájkot, és közvetítőket kijelöl ki. Az elutasító ítélet után az államvasutak ügyvédje bejelentette, hogy fellebbeznek ellene.

Súlyos fennakadások

A csütörtök hajnaltól hétfő hajnalig tartó német vasutassztrájk miatt a Magyarország és Németország közötti közvetlen nemzetközi vasúti közlekedésben is lesznek korlátozások. Részletek >>

A mozdonyvezetők sztrájkja súlyos fennakadásokat okoz Németország vasúti közlekedésében. A munkába járáshoz németek milliói által igénybe vett elővárosi és a távolsági közlekedésben is komoly zavarok alakultak ki. Németország a hét végén ünnepli a berlini fal ledöntésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból kétmillió látogatót várnak Berlinbe.

A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató DB 20 ezer dolgozóját képviselő GDL egyebek között 5 százalékos béremelést követel a munkaadótól, és azt akarja elérni, hogy ne csak a mozdonyvezetők, hanem más területeken dolgozó vasutasok, például a jegykezelők nevében is tárgyalhasson a bérekről. A GDL törekvését gazdasági érdekképviseletek és pártok is bírálták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG