Az érdekvédők február 26-ig várnak, s ha akkor sem lesz változás a kiemelkedően sikeres, 30 milliárdnál is nagyobb nyereségre készülő cégnél, a bizottság a dolgozók igényei szerint leállítja a termelést - jelentette be a vegyipari szakszervezet (VDSZ).
Elképesztő, hogy az idén még érdemi válaszra sem méltatják az érdekvédők által képviselt dolgozók béremelési javaslatát a Hankook Tire Magyarország rácalmási üzemében, miközben a korábbi években viszonylag megfelelő egyeztetések folytak.
Felháborító: a rekordnyereség ellenére sem tárgyalnak a béremelésről
Az érdekvédelem vezetői megelégelték a munkaadók felháborító magatartását, ezért a dolgozók nyomására sztrájkbizottságot hoztak létre, hogy szükség estén munkabeszüntetéssel kényszerítsék eredményes tárgyalásra a cégvezetést - közölte Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) vezetője.
Felháborító, hogy miközben a cég a magyarországi működése óta rekordnak számító eredménnyel zárta a tavalyi évet, s idén még annál is több, 30,5 milliárdos nyereségre készül, nem hajlandó komolyan tárgyalni a dolgozók béremeléséről - nyilatkozta Székely. Az elnök hozzátette: azt sem tudni, van-e, s ha igen, milyen mértékű ajánlata a cégvezetésnek, pedig már többször tárgyalóasztalhoz ültek.
Az infláció mértékénél nagyobb emelést követelnek
A szakszervezet nem kért lehetetlent a kormánnyal korábban stratégiai szerződést kötött gyár vezetésétől, éppen ezért a dolgozók úgy döntöttek, béremelés nélkül, nem dolgoznak. Az érdekvédők a 220 ezer forint alatt kereső dolgozóknak infláció mellett, plusz 6 százalékos emelést javasolnak, januárig visszamenőleg.
A 220 ezer feletti bérekre infláció, plusz 3 százalékos visszamenőleges korrekciót kérnek. A szakszervezet - a tavalyi évhez hasonlóan - sikeres időarányos eredmény esetén, nyereség alapú bónuszt is javasol két részletben, júniusi és novemberi kifizetéssel. A cafeteria keret emelése mellett kérik, hogy a dolgozók Erzsébet-utalványt is kapjanak.
A koreai cég nehezen alkalmazkodik az európai normákhoz
Székely és a helyi szakszervezet is elismeri, a térségben élők számára kiemelkedően fontos a Hankook munkahelyteremtő szándéka, ám határozottan leszögezik: nem hagyják a dolgozókat kizsákmányolni. A VDSZ elnöke megemlíti, a Dunaferrnél már sztrájkolnak, s ez erőt és lendületet adhat más munkahelyi szervezeteknek, dolgozóknak is a munkabeszüntetéshez. A Hankooknál február 26-áig várnak, s ha akkor sem lesz áttörés a vezetőség és a munkavállalók közötti tárgyalásokon, akkor - ha a többség úgy dönt - leteszik a munkát, és akár napokra, hetekre leállhat a termelés a híresen eredményes cégnél.
Székely emlékeztet: nem ez az első eset, hogy konfliktus van a cég vezetése és a munkavállalók között, a koreai tulajdonú vállalatnál nehezen alkalmazkodnak az európai normákhoz. Ez egyebek mellett a szakszervezetekkel való, enyhén szólva is barátságtalan kapcsolatban is érezhető.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
14 perce
-
43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapot Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
27 perce
-
„Nincs még vége!” – balhé jöhet az örmény választások után
körülbelül 1 órája
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2 órája
-
Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
2 órája
-
Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
2 órája
-
Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
3 órája
- Folytatódhat Magyar Péter felkérdezése a parlamentben hétfő délután?
- Ha csak a pénzen múlna, már szinte ki is lehetne osztani a világbajnoki trófeát
- Trump próbálta lefogni Netanjahu kezét, de hiába: Irán és Izrael újra lövi egymást
- Itt vannak Magyar Péter legújabb bejelentései, a devizahiteleseknek is érdemes lesz figyelni
- A nyugdíjasok meglepő hírt kaptak a hipermarketekből
- Brutális bírságot kaptak a nagybankok a versenyhatóságtól Romániában
- Magyar Péter és Lannert Judit is köszöntötte a pedagógusokat
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
97. Ünnepi Könyvhét, bábelőadás, kiállítás a Bródy heti kínálatában
08:14
-
„Ne féljetek!” – Sulyok Tamás és más állami vezetők mellett tüntettek a Sándor-palotánál
07:30
-
Medárd ezúttal nem hoz esőt
07:05
-
Lezárják a Széchenyi utcát a piaccal összekötő átjárót a belvárosban
18:36
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
2026. június 8. 05:44
-
Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
2026. június 8. 06:39
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36
-
Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
2026. június 7. 15:45




