Az Opten Kft. cégfluktuációs indexe (CFI) egyetlen számértékbe tömörítve jeleníti meg a működő cégek számában történt változásokat. A mutató az adott időszak alatt - akár adott ágazatra és megyére vonatkozóan - az újonnan alapított, illetve a megszűnt cégek számának összegét viszonyítja a vizsgált időszak elején rendben működő cégek számához.
Nem az építőiparban a legnagyobb a cserélődés
A közlemény szerint az országos trendek alapján a 2010-2011-es erős fluktuáció csökkenni látszik: 2012-re a korábbi értékekhez képest az index átlagosan 2 százalékponttal csökkent, 2013-ban pedig a rendelkezésre álló adatok alapján még ugyanennyit fog visszaesni. Ezzel szemben a végrehajtások száma, ha lassan is, de növekszik, és az Opten előrejelzései szerint az idén folytatódik.
Tóth Csaba, a cég ügyvezető igazgatója szerint az építőipar továbbra is instabil, a várakozásokkal ellentétben azonban mégsem ez a leggyorsabban változó ágazat, hanem a vendéglátás, amely 2012-ben 17,77 százalékos CFI-értéket mutatott, 2013-ban pedig az előrejelzések szerint körülbelül 15 százalékos CFI-értéket fog elérni, bár ezt főként a cégalapítás hajtotta fluktuáció okozza.
A fuvarozók sincsenek jobb helyen
A közlemény szerint ez a két ágazat mondható a legveszélyesebbnek a végrehajtások arányát megfigyelve is, különös tekintettel a vendéglátásra, ahol a végrehajtások aránya az elmúlt négy évben folyamatosan mintegy 7 százalékponttal haladta meg az országos átlagot, magasan, 4-5 százalékponttal megelőzve a második helyezett építőipart is.
A harmadik helyre a CFI alapján az adminisztrációs szektor, míg a végrehajtások aránya szerint a fuvarozás került, utóbbi a veszteségesség szempontjából is a bronzérmet szerezte meg a legfrissebb beszámolók szerint.
A pénzügyi szektor - a bankok nélkül tekintve - kilábalni látszik az évek óta tartó mély válságból. 2011-ig még a második leghektikusabb ágazatnak számított, ám a tavalyi és idei év adatai alapján már a negyedik legstabilabb helyet foglalja el. Az ágazati letisztulás és a javuló tendencia a szektor nyereségességén is látszik, a bankok nélkül vett pénzügyi szektor ugyanis a 2010-es második legveszteségesebb pozícióból a legutóbbi adatok szerint a legnyereségesebb helyre ugrott előre.
Az ingatlanszektor stabillá vált
A legbiztonságosabb és legstabilabb ágazatoknak a tanácsadói és az infokommunikációs szektor bizonyult mind az index, mind a végrehajtások alacsony aránya alapján.
A nyereségességet vizsgálva a tanácsadás a legfrissebb beszámolók alapján a második helyen végzett. Érdekes viszont, hogy stabilitása ellenére az infokommunikációs szektor 2010-es legnyereségesebb pozíciójából nagyot zuhant, és azóta - valószínűleg a különadóknak is betudhatóan - veszteséges.
Az ingatlanszektorban a válság hatására bekövetkező megszűnések aránya csökkenni kezdett, emiatt az ágazat az utóbbi években a CFI szerint csaknem olyan stabilnak látszik, mint az infokommunikáció, miközben továbbra is messze a legveszteségesebb szektor. A végrehajtások aránya szerint a harmadik legbiztonságosabb mezőgazdaság az utóbbi évek második legnyereségesebb szektora volt Magyarországon, igaz, e területen komoly különbségek vannak az egyes ágazati tevékenységek között - áll az elemzésben.
Magyarországon a vállalkozások 50 százaléka cserélődik le öt éven belül. Az elmúlt két évben minden szektorban csökkent a fluktuáció, de vannak ágazatok, amelyek továbbra is az élmezőnyben vannak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megjelölik a fertőzött katonákat az orosz hadseregben
3 órája
-
„Egyikük sem fogja megúszni büntetlenül” – üzente a grúz miniszterelnök
3 órája
-
Hazugsággal vádolja Izrael Greta Thunberget
3 órája
-
Hiába volt a legmelegebb sörfesztivál az idei, nem hozta a tavalyi számokat München
4 órája
-
Itt vannak az újabb 3 százalékos hitel részletei
5 órája
-
Több százan csapdában a Mount Everesten
5 órája
-
Hidegzuhany Netanjahutól – ennyit a tűzszünetről?
5 órája
Mfor.hu Top24
- Az igazság pillanatai jönnek Orbán Viktorék számára
- Egyre olcsóbban hiteleznek a bankok – de érdemes lehet még tovább várni a hitelfelvétellel?
- Bedugta a botot a küllők közé Netanjahu – még várhatunk a tűzszünetre
- Régen volt ilyen jó napja Szijjártó Péternek
- Elképesztő, mennyit drágultak a lakások Magyarországon
- Négy település is dönt ma a jövőjéről – de se a Tisza, se a Fidesz nincs a szavazólapokon
- Félmilliós bírság is jöhet a nyugdíjhoz szükséges papírok miatt
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
Heti top
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány 2025. október 1. 06:04
- „Mindenki tudja, hogy Oroszország vesztésre áll” – mondta egy nagy uniós ország külügyminisztere 2025. szeptember 29. 16:31
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Turizmus
Hiába volt a legmelegebb sörfesztivál az idei, nem hozta a tavalyi számokat München
Igaz, többször is le kellett zárni a helyszíneket a zsúfoltság miatt.
4 órája
Makro / Külgazdaság
Itt vannak az újabb 3 százalékos hitel részletei
Egy és 250 millió forint között lehet felvenni.
5 órája
Nemzetközi
Több százan csapdában a Mount Everesten
Lecsapott a hóvihar, küzdenek a mentőcsapatok.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Az okosabb még okosabb lesz – a buta még butább?
16:57
-
Nem jól sikerült a szeptember a magyar részvénypiacnak
15:10
-
Ha meg kellene vásárolnunk az uniós állampolgárságot fejenként több mint 200 millió forintba kerülne
13:21
-
A magyar ingatlanvásárló maximum 30-40 percre akar lakni munkahelyétől
11:57
-
A sor végén kullognak a magyarok a fogászati ellátás igénybevételében
10:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Nem kér a koalícióból Orbán Viktor patrióta szövetségese
2025. október 5. 08:26
-
Megint megszólalt Putyin a Tomahawkokról – pusztulást hozhatnak az amerikai robotrepülőgépek?
2025. október 5. 12:39
-
Több százan csapdában a Mount Everesten
2025. október 5. 15:21
-
Megjelölik a fertőzött katonákat az orosz hadseregben
2025. október 5. 17:37
