Mint Varga János Tamás, a VJT $amp; Partners ügyvédi iroda vezetője a lapnak elmondta, a legtöbben Kínából, az Öböl-menti arab országokból és Oroszországból érdeklődnek a lehetőség iránt, de van megkeresésük Iránból, Indiából, Dél-Koreából, Új-Zélandról és Dél-Afrikából is.
A 250 ezer euróért megszerezhető befektetési célú letelepedési engedély fő vonzerejét az jelentheti, hogy azzal időbeli korlátozás nélkül lehet Magyarországon tartózkodni és üzleti tevékenységet folytatni, ráadásul a schengeni övezet előtt is kinyílik az út.
Az első engedélyre azonban még várni kell, mert a speciális államkötvény kibocsátásának részletes szabályait meghatározó NGM-rendeletet csak a múlt héten hirdették ki a Magyar Közlönyben. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának még jóvá kell hagynia azokat a vállalkozásokat, amelyeken keresztül a külföldiek megvalósíthatják legalább 250 ezer euró összegű befektetésüket, a kijelölt vállalkozásoknak pedig szerződést kell kötniük az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel ahhoz, hogy a speciális államkötvényt megvásárolhassák - írja a lap.
Százával érdeklődnek EU-n kívüli befektetők egy ügyvédi irodánál a magyarországi letelepedést biztosító államkötvény-vásárlás iránt, az engedélyek kiadására azonban még várni kell - írja a hétfői Világgazdaság.
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 28970 | 28650 | 29180 | +0,98% | 0 | 0 | 3 420 192 450 | HUF | 2025-10-01 | 17:07:31 |
MOL | 2750 | 2692 | 2750 | +1,93% | 0 | 0 | 1 405 356 008 | HUF | 2025-10-01 | 17:05:36 |
MTELEKOM | 1810 | 1790 | 1810 | +2,03% | 0 | 0 | 464 366 068 | HUF | 2025-10-01 | 17:09:19 |
RICHTER | 9835 | 9835 | 10140 | -2,72% | 0 | 0 | 1 610 569 375 | HUF | 2025-10-01 | 17:05:29 |
OPUS | 553 | 552 | 567 | -1,60% | 0 | 0 | 102 199 737 | HUF | 2025-10-01 | 17:05:27 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Izrael letartóztatta Greta Thunberget
kevesebb, mint egy perce
-
Bod Péter Ákos: Jönnek a hitelminősítések – és van ok az aggodalomra
körülbelül 1 órája
-
Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
11 órája
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
12 órája
-
Erőre kapott estére a forint
12 órája
-
Jókedvűen zárta napot a pesti parkett szerdán
13 órája
-
Visszaszámolás: tíz nap maradt a teljes áramszünetig a zaporizzsjai atomerőműben
13 órája
Mfor.hu Top24
- Elutasította a Kúria a polgári engedetlenség miatt kirúgott kölcseys tanárok kérelmét
- „Szerintem verekedésig megy…” – az utca embere a közelgő választásról
- Ajándékban úszik a Sándor-palota: Sulyok Tamásék nem fukarkodtak
- Még mindig nincs vége: meghosszabbítaná a kormány a veszélyhelyzetet
- Dániába utazik Orbán Viktor
- Jókedvre derítheti Nagy Mártont a KSH közlése
- Magyar Péter is lépett a kormány konzultációjára: elindult a Nemzet Hangja
Állampapír / Kötvény
Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény
Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény
Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény
Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény
Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.
Állampapír / Kötvény
Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény
Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
Állampapír / Kötvény
Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 12:45
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény
Százmilliárdokért adna el pandakötvényeket Kínában az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. július 21. 15:31
Három- és ötéves pandakötvényeket kínál Magyarország a kínai piacon, a kereslet kedden derülhet ki.
Állampapír / Kötvény
Emelkedett az állampapírok hozama
Herman Bernadett | 2025. július 8. 13:31
A három hónapos dkj aukciós hozama emelkedett. Az érdeklődés is mérsékelt volt az aukción.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Ismét milliárdokat kapott az Orbán-kormány ismeretlenektől 2025. szeptember 25. 12:20
- Somogyi Zoltán: Valószínűleg lesz Orbán-Magyar miniszterelnök-jelölti vita a választások előtt 2025. szeptember 25. 10:11
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Erőre kapott estére a forint
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz napja.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Kinyitotta a pénzcsapot a kormány a nyugdíjasoknak, lehet méltányossági emelést kérni
05:29
-
Itt van-e a világvége, hogy leállt az amerikai kormány?
16:59
-
Nem várt adat jött az USA-ból
16:09
-
Már a folyami rákokban sem bízhatunk
15:02
-
A kormány leállása ellenére emelkedtek az amerikai részvények
14:31
Turizmus Online cikkei
-
Péntekre általános sztrájkot hirdettek Olaszországban
05:19
-
Moore Global: felmérés a nemzetközi márkás hotelek terjeszkedéséről
22:15
-
Robbanás rázta meg a müncheni Oktoberfestet – egy időre lezárták a területet
16:58
-
Terítéken a nyúl
16:06
-
A Wizz Air rögvest rárepült a Ryanair által hagyott közel-keleti piaci résre
14:15
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Robbanás miatt lezárták az Oktoberfestet
2025. október 1. 12:40
-
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
2025. október 1. 10:30
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
2025. október 1. 18:46
-
Most mindent felfed Angela Merkel? Ezért utazott Budapestre a volt német kancellár
2025. október 1. 11:40
-
Brit miniszterelnök: válaszúthoz érkeztünk
2025. október 1. 07:50
