1p
Görögország a siker ellenére aktiválja kollektív fellépési záradékot a görög kormány, hogy az eddiginél is nagyobb legyen a részvétel a kötvénycsere-programban. Ez azt jelenti, hogy aki nem fogadta el a leírást, attól kikényszerítik. Ezzel csaknem 100 százalékos lesz a kötvénycsere sikere.

Görögország tegnap sikerrel teljesítette a kötvénycsere-akciót, miután reggeli közlések szerint a magánhitelezők 85,8 százaléka elfogadta a leírás és a csere feltételeit. A programmal a tegnap lejáró 206 milliárd euró adósság több mint felét leíratták a befektetőkkel, a maradékért pedig görög hosszú futamidejű kötvényeket, és/vagy EFSF kötvényeket kaptak. A program sikere feltétele volt annak, hogy Görögország a tegnapi nappal ne menjen csődbe.

Korábban tartani lehetett attól, hogy a hitelezők nagyszámú elállása miatt a görögöknek érvényesíteniük kell a kollektív fellépési záradékot, azaz ki kell kényszeríteni a megállapodást, ez viszont róka fogta csuka lett volna, hiszen ekkor nagy valószínűséggel aktiválódtak volna a csőd esetére kötött CDS biztosítások. Mai közlések szerint viszont Görögország annak ellenére él ezzel a jogával, hogy sikeres volt az akció. Azokat a hitelezőket tehát, akik nem fogadták el az ajánlatot rákényszerítik erre, így már nem 85,8, hanem 95,7 százalék lesz. A Görögország által tegnap felkínált 177 milliárd euró értékű kötvényből 152 milliárdot fogadtak el cserére a hitelezők.

Zsiday Viktor alapkezelő, a tőzsdén is forgó Plotinus tulajdonosa a következőt írja erről az Alapblogon:

"Meglepően magas részvételi arány mellett sikerült a görögöknek abszolválni az adósságcserét, azonban ez már egyáltalán nem önkéntes. A pénzügyminiszter szerint aktiválják a CAC-ot, ami azt jelenti, hogy a kötvénycserét azokra is rákényszerítik, akik nem akartak részt venni benne, ez egyértelműen csődöt jelent, akárhogyan is csűrjük-csavarjuk a dolgot. Ezzel a görög állam adósságállománya egy csapásra 100 milliárd euróval csökken, nagyjából a GDP 120%-ra. Ez még mindig igen magas, de tekintve, hogy alig több, mint 3%-ot fizetnek majd átlagosan az adósságuk után ez azt jelenti, hogy Görögország GDP-arányos kamatfizetési terhe nem lesz magasabb, mint az, amivel Magyarország évek óta szembesül (hiszen mi is kb. a GDP 4%-át költjük kamatokra)! Ebből is látszik, hogy a görögök helyzete egyáltalán nem reménytelen. Továbbra is úgy vélem, hogy - hacsak a politikai akarat el nem tűnik a tavasz végi választások után - akkor a görögök végigszenvedik 2012-t és részben 2013-at, de az ország adóssághelyzete stabilizálódhat, 2015-tõl adósságállományuk csökkenhet. Remélhetően ők most egy időre lekerülnek a színről."

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
Állampapír / Kötvény Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 12:45
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Százmilliárdokért adna el pandakötvényeket Kínában az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. július 21. 15:31
Három- és ötéves pandakötvényeket kínál Magyarország a kínai piacon, a kereslet kedden derülhet ki.
Állampapír / Kötvény Emelkedett az állampapírok hozama
Herman Bernadett | 2025. július 8. 13:31
A három hónapos dkj aukciós hozama emelkedett. Az érdeklődés is mérsékelt volt az aukción. 
Állampapír / Kötvény Bejött a papírforma a tőzsdei cégnél
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:31
Erős negyedévvel indította a 2025-ös évet a Vajda-Papír Csoport.
Állampapír / Kötvény Vége lehet az államadósság „magyarításának”?
Sasvári Péter | 2025. június 15. 17:26
A megugró költségvetési hiány miatt újra devizakötvény-kibocsátásra kényszerülhet a kormány, amivel veszélybe kerül az a 2010 óta követett stratégia, miszerint a magyar államadósságot főként belföldi forrásból finanszírozzák. Pedig egy ideig úgy tűnt, a cél tartósan elérhető. Milyen tervek születtek ennek érdekében, és mi vezetett az államadósság, és ezzel együtt annak „magyarosítási” álmának az elszállásához?
Állampapír / Kötvény Ráraboltak az állampapírokra, ez lett a vége
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 12:15
Túlkereslet mellett csökkentek a hozamok a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción.
Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG