2p
A központ szerint még korai erről beszélni.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2017-re 1,2 milliárd euró összegben tervezte devizaforrás bevonását, ennek része egyebek mellett az államkincstár által belföldön értékesített eurókötvény, és egy nemzetközi devizakötvény kibocsátás lehetősége is, de ez utóbbiról, annak feltételeiről még nincs döntés - mondta Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója azt követően, hogy a jegybank szerdán, harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti renminbi kezdeményezés elnevezésű konferenciáját.

Barcza György rámutatott: "az ÁKK akkor érzi magát biztonságban, ha begyűjtötte azt a forrást, ami az államadósság éves finanszírozását biztosítja". Megjegyezte: az ÁKK az óvatosság elvét követi, folyamatosan figyeli a piacokat.

Most még nem érdemes beszélni róla

Ha esetleg lenne külföldi, azaz devizában történő állampapír-kibocsátás az idén, arról nem lenne célszerű korábban nyilatkozni. Az, hogy egy devizakötvény-kibocsátás hol és milyen feltételekkel valósul meg, mindig az adott helyzettől függ - mondta. A mostani árazást tekintve a kínai "pandakötvény-piacról" például olcsón lehetne forrást bevonni - tette hozzá.

Elmondta: a következő hónapokban számos kockázatra kell figyelni a nemzetközi piacokon, ezek között szerepelnek a soron lévő európai választások, például a francia és német, és az új amerikai vezetés politikája is.

Régen volt ilyen jó

Ezzel együtt az ÁKK jobban áll, mint bármelyik korábbi évben, mert az ÁKK-nak a Magyar Nemzeti Banknál vezetett, úgynevezett KESZ-számláján a betétállomány meghaladja az 1000 milliárd forintot, ez elég jelentős biztonságot ad - jelezte az ÁKK vezérigazgatója.

Barcza György elmondta: a lakossági állampapírok egészét tekintve idén 900 milliárd forintos állományt terveztek, már 680 milliárd forint kibocsátása és eladása megvalósult február végéig, úgy tűnik, március végéig a 750 milliárd forint körüli összeg is meglesz.

A kétéves állampapírból - az első három nap adatai alapján - 7,7 milliárd forintnyi papírt adtak el, de ezt nem önmagában kell nézni, mert ennek a keresletnek egy része valószínűleg csökkenti majd például az egyéves kamatozó kincstárjegy iránti érdeklődést. Az örömteli fejlemény, hogy jól fogadta a piac az új terméket - emelte ki az ÁKK vezérigazgatója.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 0 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 0 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 0 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 0 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 0 0 221 927 845 HUF 2026-04-27 17:12:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG