1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A HVG szerint Putyin-Orbán paktum született, a hetilap úgy tudja: az oroszok 4,6 milliárd dollárnyi pénzügyi segítséget nyújtanak Magyarországnak. Nem kell az IMF pénze.

Az orosz fél 4,6 milliárd dollárnyi magyar állampapírt jegyezne le, mégpedig 2,25 százalékos kamattal, ami vetekszik egy IMF-hitel kondícióival - a HVG értesülése szerint a magyar kormányfő erről állapodott meg az orosz elnökkel múlt heti látogatásán.



"Sajtópaca"
A Kreml és a magyar kormányszóvivő is cáfolta a hírt >>>

A hetilap szerint a kormányfő azért tudta "magabiztosan kikosarazni" a Valutaalapot, mert tudta, pénzügyi "mentőövet" kap Moszkvától. Orbán Viktor Brüsszelben kijelentette, Magyarország képes a piacról finanszírozni magát, nincs szüksége az IMF hitelére. A másfél évig húzódó tárgyaláson amúgy Magyarország egyszer sem hitelért, hanem hitelkeretért folyamodott. A kormány rugalmas hitelkeretet szeretett volna, de Washington meglehetősen hamar jelezte, erről szó sem lehet. A miniszterelnök mégis erre az elutasításra hivatkozva szakított látványosan a Valutaalappal. Az IMF már közölte, hogy nem "játszik" tovább, hivatalosan is felfüggesztették a tárgyalásokat. Úgy tudjuk, a gyulai kihelyezett frakció-ülésen szóba került, hogy a magyar fél is hamarosan hivatalosan is lezárja a tárgyalássorozatot.

A hetilap holnap megjelenő cikke megjegyzi: az orosz segítség messze olcsóbb, mint a lakossági euróforrások levadászására kitalált, 5 százalék feletti kamatozású eurókötvény, vagy a most kibocsátani tervezett dollárkötvény, amely várhatóan 5,5 százalék körüli hozamszinttel kerül forgalomba. Továbbá 5 milliárd euró értékű, de majdan rubelben igénybe vett kötvényről is szó esett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30820 30610 30890 +0,55% 0 0 9 966 643 650 HUF 2025-10-21 17:06:15
MOL 2738 2720 2746 -1,16% 0 0 1 352 756 652 HUF 2025-10-21 17:13:57
MTELEKOM 1760 1758 1780 -0,68% 0 0 752 372 666 HUF 2025-10-21 17:12:32
RICHTER 10310 10210 10350 -0,39% 0 0 942 624 170 HUF 2025-10-21 17:05:18
OPUS 545 537 549 0,00% 0 0 195 170 762 HUF 2025-10-21 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG