Párizs az eurozóna egyik meghatározó offshore jüankereskedelmi központja szeretne lenni, s arra készül, hogy devizacsere-megállapodást köt Pekinggel - erről a Bank of France kormányzója, Christian Noyer tájékoztatta a China Daily című angol nyelvű napilapot abból az alkalomból, hogy Laurent Fabius francia külügyminiszter Kínába utazott.
A francia jegybank vezetője úgy vélte, az említett lépésekkel mind kereskedelmi elszámolási pénznemként, mind befektetési valutaként nőne a jüan iránti bizalom az eurózónában.
Növelnék a kínai jelenlétet
A kínai befektetések a francia piacon jelenleg még nem képviselnek nagy arányt, értékük körülbelül 700 millió euró. Ezzel mintegy 9 ezer ember foglalkoztatását segítik elő. A kétoldalú kereskedelmi forgalmat pedig jelentős egyensúlytalanság jellemzi - 2011-ben 27 milliárd euró volt a francia deficit -, emiatt francia részről azt szeretnék, ha 2022-ig Kína 10 százalékkal növelné importját.
A francia külügyminiszter pekingi tárgyalásain is szóba került a kereskedelmi hiány okozta probléma, s a légi ipar, az űrkutatás, a nukleáris energetika, a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás, valamint a gyógyszeripar és az egészségügy területeit nevezte meg az együttműködés további lehetőségeiként.
A kínai nemzeti valuta, a jüan nemzetközi elfogadottságának növelése és a kétoldalú pénzügyi együttműködés erősítése lehet a francia elnök késő áprilisi pekingi tárgyalásainak egyik fő területe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nagy Márton fellebbezni készül a Budapestnek kedvező ítélet miatt
4 perce
-
Kamatostul visszakapja a főváros
39 perce
-
Mi lesz az árrésstop vége? Csillag Istvánt kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
körülbelül 1 órája
-
A japán jegybankot nem rázta meg a közel-keleti háború – így döntött
körülbelül 1 órája
-
Európa nyerhet Trump vámpolitikáján, de Magyarország részesül-e a jóból?
2 órája
-
Európai e-autó hálózathoz csatlakozik a Mol
2 órája
-
A Wizz Air a problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendel
3 órája
Mfor.hu Top24
- Megborult a forint kedd reggelre
- Baranyi Krisztina borítana: morzsák jutnak Budapestnek
- Jól megszedte magát a Tusványost rendező alapítvány
- Orbán Viktor szignózta: megszüntetnek egy kiskönyvet
- Itt az újabb klímaleállás egy budapesti kórházban
- Állami pénzből épített katolikus egyházi óvodát Mészáros Lőrinc cége
- Hogyan alakul az infláció a kereskedelmi háborúk árnyékában? Klasszis Podcast
Makro / Külgazdaság
Nagy Márton fellebbezni készül a Budapestnek kedvező ítélet miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 16:44
A miniszer vitatja a bírósági döntést a 10 milliárd forint visszafizetéséről. Felhívta Karácsony Gergely figyelmét arra, hogy 2019 óta még több állami pénzből gazdálkodhat a főváros.
Makro / Külgazdaság
Kamatostul visszakapja a főváros
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 16:09
Az Államkincstárnak 10 milliárd forintot kell visszafizetnie, erről döntött a bíróság.
Makro / Külgazdaság
Mi lesz az árrésstop vége? Csillag Istvánt kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 15:41
A volt gazdasági és közlekedési miniszter június 25-én szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság
A japán jegybankot nem rázta meg a közel-keleti háború – így döntött
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 15:27
A japán jegybank (BoJ) az elemzők által vártnak megfelelően, egyhangú döntéssel évi 0,5 százalékon, 2008 óta a legmagasabb szinten tartotta irányadó kamatát kedden.
Makro / Külgazdaság
Menetel a magyar gazdaság a béka feneke alá: már csak minimális növekedésre számít a szakértő
Herman Bernadett | 2025. június 16. 16:48
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti – ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
Makro / Külgazdaság
Ha a legsötétebb jóslatok jönnek be, durva infláció vár ránk
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 15:27
Az izraeli-iráni háború miatt komolyabban megugrott az olajár, egyes jóslatok 100-120 dolláros hordónkénti árat sem tartanak kizártnak. Munkatársunk a Trend FM reggeli műsorának vendége volt – a témák között a plázastop szigorítása is szerepelt.
Makro / Külgazdaság
Ki nem találná, melyik országból jött a legtöbb menekült az unióba
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:49
Összességében csökkent a menedékkérők száma az első negyedévben, itt vannak a friss statisztikák.
Makro / Külgazdaság
Nem lassít az Európai Bizottság – jön az összeütközés Magyarországgal?
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:18
Az uniós energiaügyi biztos nem enyhítene a korábban felvázolt, a magyar kormány által élesen kritizált intézkedéscsomagon.
Makro / Külgazdaság
Rábólintott a kiárusításra Donald Trump, de az elemzők aggódnak az acélipari óriási miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 10:36
Zöld utat kapott a US Steel felvásárlása, de az amerikai kormány megőrzi a befolyását.
Makro / Külgazdaság
Bajban a Boeing, de a távoli jövőt még optimistán látják
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 09:19
A kereslet csak kicsit fog csökkenni, de a saját teljesítményére vonatkozó előrejelzéseit lejjebb csavarta a cég.
Heti top
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- A nap képe: Orbán Viktor mellett egészen váratlan zászló tűnt fel 2025. június 13. 15:58
Havi top
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok 2025. május 21. 17:54
- Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró 2025. június 2. 07:45
A privátbankár ajánlja
Friss
Makro / Külgazdaság
Nagy Márton fellebbezni készül a Budapestnek kedvező ítélet miatt
A nemzetgazdasági miniszter egészen másképp látja.
4 perce
Makro / Külgazdaság
Kamatostul visszakapja a főváros
Az Államkincstárnak 10 milliárd forintot kell visszafizetnie.
39 perce
Makro / Külgazdaság
A japán jegybankot nem rázta meg a közel-keleti háború – így döntött
Az irányadó kamatot változatlanul 0,5 százalékon hagyták.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



Piac&Profit cikkei
-
Mire lehet képes a Tisza Párt, ha megnyeri a választásokat? Erről is kérdezzük Csillag Istvánt a Klasszis Klub Live-ban
15:03
-
Gyökeres változást hoz a vállalkozások életébe a közelgő NAV-szigorítás
14:02
-
Tényleg megszűnik a TAJ-kártya?
13:01
-
Nem várt meglepetés a németeknél
12:12
-
A kormányzati ígéretek ellenére a korántsem vállalkozóbarát környezet miatt csökken a cégek száma
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
A Fidesz megszavazta a kampányköltési plafon eltörlését
15:33
-
Érkezik minden évben: a napszúrás
14:12
-
Megvan a havi nettó 400 ezer? Nem sokakanak.
11:36
-
Itt az első magyar devizahiteles, aki megnyerte perét az uniós ítélet alapján
08:19
-
Újabb öt évre Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona az EKKE rektora
07:51
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
top 24
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Nincs alku: Irán elutasította az EU kérését
2025. június 17. 06:30
-
Fico: Ukrajna jöhet az EU-ba
2025. június 17. 12:18
-
Egyre félelmetesebb az észak-koreaiak és oroszok együttműködése, már nem csak az ukránok aggódhatnak
2025. június 17. 05:44
-
Trump belesodródhat a közel-keleti háborúba
2025. június 17. 09:31
