3p
A német nagykoalíció négy éves mandátumának feléhez érkezett, de az őszi kelet-német tartományi megaláztatások után fogalma sincs, hogy merre tovább. Berlin a nyílt politikai viták és a Willkommenskultur kudarcának nyílt beismerése helyett a belügyi szervek megerősítésére helyezi a hangsúlyt. Káncz Csaba jegyzete.
Angela Merkel. EPA/HAYOUNG JEON

Harminc évvel a Berlini Fal leomlása után az egykori NDK és NSZK politikailag újra külön úton jár, az ország pártstruktúrája pedig olyan szinten széttöredezett, hogy két nagyobb párt koalíciója már nem lenne elegendő egy kormánytöbbség létrehozására.

A német nagykoalíció négy éves mandátumának feléhez érkezett, de az őszi kelet-német tartományi megaláztatások után fogalma sincs, hogy merre tovább. Teljesen nyilvánvaló, hogy a 2015-ös Willkommenskulturral Merkel kancellár destabilizálta saját hazájának politikai centrumát, de ezt Berlinben egyelőre csak suttogva lehet kimondani.

A királynő meztelen

Ehhez képest a kancellár teljes hallgatásba borult az elmúlt hetekben, nem kommentálta még a türingiai bukást sem - inkább Indiába utazott, hogy onnan hívja hazájába a szakembereket. Márpedig a német politikának ki kellene tárgyalnia Merkel kancellárságának eddig eltelt tizennégy évét, amely egyes eredmények mellett európai megosztottságot, a német szélsőjobb megerősödését, a CDU néppártiságának végét, a schröderi reformokkal beindult negatív szociális folyamatok megoldatlanságát jelentette.

A dolgok elkenése és elhallgatása viszont nem fog megoldást adni a kiszabadult démonok kezelésére. A közel-keleti és afrikai bevándorlás iránt továbbra is megértő álláspontot képviselő politikusok ugyanis már rendszeresen kapják a halálos fenyegetéseket. Ezeket bizony nem lehet félvállról venni, hiszen júniusban már lelőttek egy vezető hesseni politikust.

Felületi kezelést alkalmaznak

Káncz Csaba

Berlin azonban a nyílt politikai vita és a kudarc beismerése helyett a belügyi szervek megerősítésére helyezi a hangsúlyt.  A Belügyminisztérium költségvetése jövőre 720 millió euróval 15.3 milliárd euróra ugrik.  A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) állománya 2013-hez képest csaknem ötven százalékkal (!) nőtt meg.

A szélsőjobb és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem jegyében a kormányzat egy hete új intézkedéseket jelentett be. Ezek keretében szigorítják a fegyverviselési engedélyek kiadását, megerősítik a politikusok személyes védelmét, a közösségi médiában megjelenő bűncselekményre utaló tartalmat, illetve gyűlöletbeszédet pedig a szolgáltatóknak kötelező lesz jelenteniük – egyben továbbítaniuk kell a hatóságok felé a felhasználó IP címét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG