3p
Montenegró június 5-én hivatalosan tagja lesz az észak-atlanti szövetségnek, de van egy iparág, aminek árthat a tagság. Az orosz turisták elárasztották eddig a különösen tengerpartja miatt kedvelt kicsi, de szép országot: kellemes a hely nekik, hasonló a nyelv, megbecsülik őket, és még csak nem is túl drága. Kár lenne, ha elmaradnának, de ettől önmagában valószínűleg nem fognak.

Montenegró eleve vonzó turistacélpont, egész Európából és a világ más részeiről is sokan érkeznek, de az elmúlt években kimagasló volt az oroszok aránya. Még többen jöttek, amióta Egyiptom veszélyes lett, Törökországgal pedig incidens volt a lelőtt katonai repülő miatt (még ha azóta a török elnök látványosan ki is békült Moszkvával). Montenegró hagyományosan jóban volt az oroszokkal Szerbiával együtt, Szerbia azonban a volt Jugoszlávia azon tagjai közé tartozik, akinek nem maradt tengerpartja a szétválás után.

Feszültség

A montenegrói-orosz kapcsolatok a Bloomberg szerint akkor romlottak meg, amikor a tavaly októberi választásokon hatalomra került Dusko Markovic miniszterelnök azzal vádolta Moszkvát, hogy megpróbálta befolyásolni a választásokat, sőt egyenesen puccsot végrehajtani a most ellenzéki oroszbarát erők hatalomra juttatása érdekében. Moszkva tagadta a vádakat, de az orosz külügyminisztérium szóvivője figyelmeztette az orosz turistákat, hogy oroszellenes hisztéria fogadhatja őket Montenegróba, így kétszer gondolják meg, mielőtt utaznak.

Jól érzik maguk

Az orosz turisták az összes Montenegróba látogató külföldi vendégek egyharmadát adják, így valóban a legjelentősebb csoportról van szó. Az ország ugyanakkor nem szeretné elveszíteni őket, és a többségük nem is fog elriadni, hisz itt szó sincs olyanról, mint ami Egyiptomban vagy Törökországban történt. A montenegróiak kifejezetten barátságosak az oroszokkal, szláv és ortodox testvérként tekintenek rájuk. Orosz nyelvű táblák reklámozzák a kiadó nyaralókat és az eladó ingatlanokat a tengerpart mentén, és orosz jachtok tömkelege állomásozik a kikötőkben.

Zónán kívüli euró

A kormány szerint Oroszország 16 százalékát adta a 2007-és 2015 közti 6,6 milliárd dolláros összes külföldi befektetésnek. Az ország gazdaságának egyötöde származik turizmusból, a GDP éves összege 4 milliárd dollár éves szinten, a lakosságszám mindössze 620 ezer. A Jugoszláviától, illetve Szerbiától különvált ország önálló pénzt nem vezetett be, a jugoszláv dinárt a német márka váltotta fel, azt pedig értelemszerűen az euró. Montenegró hivatalosan nem tagja az eurózónának, nem is lehet, hisz az Európai Uniónak sem tagja, ennek ellenére zökkenőmentes az euró használata.

Vélhetően egyrészt az ország olyan gazdaságpolitikát folytat, melyben sosem keletkezik komolyabb hiány, másrészt megfelelő devizatartalékot épített fel, hisz csak így lehet egy devizát önálló jegybank és az adott deviza jegybankjának támogatása nélkül fenntartani. Másrészt nem zárható ki, hogy az EKB azért kapcsolatban van Montenegróval, és ez így lehet az ugyancsak eurót használó Koszovó esetében is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beköszönthet a Kánaán a kutakon Venezuela után? Reagáltak a szakértők
Imre Lőrinc | 2026. január 5. 19:49
A globális olajárak csökkenését várja Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Államok venezuelai katonai bevatkozása után. A kormányfő mindezt a kínálat várható növekedésével hozta összefüggésbe. A valóság azonban nem ennyire egyszerű.
Makro / Külgazdaság Bulgáriának sikerült, Orbán Viktor makacsul ellenzi – egyre távolabb a magyar euró?
Vámosi Ágoston | 2026. január 5. 19:27
Akkor sem lenne egyszerű folyamat az euró bevezetése Magyarországon, ha tavasszal felállna egy új nemzetgazdasági / pénzügyminisztérium. Az uniós feltételrendszer teljesítésétől több területen is messze áll a magyar gazdaság: 5 százalékos hiánycélokkal és 7 százalék körüli kamatokkal esélyünk sincs. Megnéztük, mi kellene ahhoz, hogy a magyar boltokban is euróval fizessünk.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen hír érkezett Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 16:57
Megugrott az osztrák munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Mostantól jobb lett Magyarországon adózni
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 16:11
Életbe lépett a korábban bejelentett 11 pontos adócsomag, kibővült a családi adókedvezmény-rendszer – mi változott január 1-jével?
Makro / Külgazdaság A magyar autósoknak sem mindegy, hogyan végződik a venezuelai kaland
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 15:04
Venezuela rendelkezik a kutatások szerint a legnagyobb olajkészlettel, így tartani lehetett attól, hogy a hétvégi amerikai beavatkozásnak érdemi hatása lesz a piacokon. Az energiahordozók tőzsdei jegyzése azonban még esett is a hét első napján. A háttérben meghúzódó okokról is beszélt a Trend FM hétfő reggeli műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Itt egy újabb jel arra, hogy nincs minden rendben Putyin hátországában
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 13:37
A lakosság nem vásárol új autókat.
Makro / Külgazdaság Az AI kezd pénzt termelni a cégeknek?
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:54
Az AI bevezetése mára sürgetővé vált.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogyan változnak az árak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 11:25
Az alábbi átlagárakon tankolhatunk.
Makro / Külgazdaság Kijött a számokkal az Aldi, ennyit lehet keresni
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 10:53
Bruttó félmillió forint felett egy kezdő dolgozó bére.
Makro / Külgazdaság Nagy bejelentéssel indította az évet a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 09:53
Együttműködési megállapodást kötöttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG