1p
Az Egyesült Államok monetáris politikája "többé-kevésbé jó helyen áll", de a központi bank nem fog habozni, hogy beindítsa a kötvényvásárlások egy újabb körét, ha gazdaság gyengülni kezd - jelentette be szerdán Ben Bernanke, a Fed elnöke, miután a Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos tanácskozásán úgy döntött, hogy továbbra is a 0-0,25 százalékos sávban tartja az alapkamatot.

A Nyíltpiaci Bizottság közleménye szerint a testület kitart a korábbi várakozása mellett, amely szerint a kamatlábak a legkorábban 2014-ben emelkednek és nem tesz lépéseket a pénzügypolitika terén. A Fed módosított a gazdasági előrejelzéseken, elismerve, hogy a munkaerő-piaci helyzet jobb és a növekedés is gyorsabb az idén, mint ahogy azt várták. A bizottság tagjai ugyanakkor a tisztviselők arra számítanak, hogy az adóemelések és kiadások csökkentésére 2013-ban és 2014-ben lelassíthatja a növekedést.

Ben Bernanke elmondta: továbbra is teljes mértékben készen állunk arra, hogy további mérlegjavító intézkedéseket hozzunk, ha ezekre szükség lesz a céljaink elérése érdekében. Ezek az eszközök továbbra is az asztalon maradnak, és mi nem fogunk habozni, hogy használjuk, ha gazdaság megköveteli a kiegészítő támogatást - tette hozzá.

Bernanke kijelentette, hogy a központi bankot cselekvésre ösztönözheti, ha az amerikai munkanélküliségi ráta, amely a múlt hónapban 8,2 százalékon állt, nem mozdul lejjebb, de hozzátette: "egyelőre úgy tűnik, hogy többé-kevésbé jó helyen állunk".

A Fed monetáris politikáját irányító Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) kétnapos ülését követően kedden a 2008. december 16. óta érvényes 0,00-0,25 százalékos szinten hagyta irányadó kamatát. A FOMC a kamatdöntéshez fűzött magyarázata nem sokban tér el a legutóbbi, március közepén lezajlott ülés után kiadott közleménytől.

Bernanke nem hagyott kétséget afelől, hogy a jegybank nem tervez komolyabb irányváltást, továbbra is lazán tartja majd a gyeplőt - úgy tűnik, nem változott a hajlandóság arra sem, hogy a nyíltpiaci bizottság a korábban ígért 2014 előtt kamatemelésbe kezdjen. A dollár csütörtök reggelre 3 hetes mélypontra gyengült az euróval szemben, a forint az euróval együtt nyert Bernanke szavain - részletek >>

A FOMC szerint a gazdaság változatlanul mérsékelt ütemben növekszik, és továbbra is kockázatokat jelent az európai adósságválság. A foglalkoztatási helyzet kissé tovább javult, csökkent a munkanélküliség, de még így is magasnak számít. A fogyasztási és a beruházási aktivitás nőtt, az ingatlanpiac azonban továbbra is nyomott, bár itt is vannak a javulásra utaló jelek. Az árak visszafogott mértékben emelkedtek az elmúlt hónapokban, bár a nyersolaj és az üzemanyagok ára az utóbbi időkben megemelkedett. A hosszú távú inflációs kilátások azonban stabilak.

A FOMC megbízatása értelmében a lehető legmagasabb foglalkoztatás és az árstabilitás biztosítására törekszik. A bizottság a gazdasági növekedés és a megfelelő szintű infláció érdekében a laza monetáris politika folytatása mellett döntött, az irányadó kamatlábat ezért az érvényes 0,00-0,25 százalékos szinten hagyta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG