2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megint megy felfelé az infláció Zimbabwében.

Alig egy évtizeddel azután, hogy a hiperinfláció elértéktelenítette a zimbabwei dollárt és vele együtt az emberek nyugdíját és megtakarításait, a délkelet-afrikai országban ismét jelentősen nőni kezdtek az árak.

Zimbabwe 2009-ben az amerikai dollárt, a brit fontot és a dél-afrikai randot tette meg hivatalos fizetőeszköznek, miután elszabadult az infláció, aminek a mértékére csak következtetni lehet. A kormány ugyanis 2008-ban leállította az ezzel kapcsolatos adatközlést az egyes termékek árának követhetetlensége miatt.

Egyes számítások szerint 2008 októberében az infláció 79,6 milliárd százalék volt, röviddel később már 500 milliárd százalék. A kormány egyre magasabb névértékű bankókat bocsátott ki. A 100 ezer milliárd címletű volt a legnagyobb, ezt valamikor 2009 elején hozta forgalomba a zimbabwei jegybank.  2009 áprilisában megszüntették a nemzeti valuta, a zimbabwei dollár használatát.

A nemzeti deviza elértéktelenedése annak a gazdaságpolitikának a következménye, aminek a hatására az egykor virágzó gazdaság totálisan összeomlott, az egykor Afrika éléskamrájának nevezett országban súlyos élelmiszerhiány alakult ki.

Az elmúlt nyolc évben ugyan nagyjából stabilizálódott a pénzügyi helyzet, az elmúlt két hónapban azonban akuttá várt a devizahiány és ebből adódóan sok termék eltűnt a boltok polcairól, más cikkeknek az ára pedig szinte naponta emelkedik.

Kinek van igaza?

A Reuters a minap idézte idézte Steve Hanke, az amerikai Johns Hopkins University professzorát, aki szerint Zimbabwe ismét a hiperinfláció állapotába került. Ezt támasztja alá a zimbabwei székhelyű Econometer Global Capital is, amely szerint szeptemberben 65 százalék volt az infláció. A zimbabwei statisztikai hivatal egészen más következtetésre jutott, számításai szerint a szeptemberi infláció 0,78 százalék volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
Makro / Külgazdaság Oroszország ajánlatot tett az AfD-nek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 15:51
Egy magas rangú Kreml-illetékes nyíltan gazdasági együttműködést ajánlott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártnak a vasárnapi tartományi választás előtt.
Makro / Külgazdaság Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:35
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten olcsóbb lehet idehaza a benzin és a gázolaj.
Makro / Külgazdaság Donald Trump keresztet vethet Grönlandra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:07
Eldőlt Grönland sorsa, Donald Trump bejelentést tett a sziget jövőjéről.
Makro / Külgazdaság Meglehetősen rossz hírt kapott Lengyelország
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:40
Leminősítette Lengyelországot a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal a várakozásával indokolta, hogy tartós romlásnak indul a lengyel költségvetési helyzet.
Makro / Külgazdaság Dilemma előtt az MNB: lenne tér a kamatvágásra, de a forint közbeszólhat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 17:24
Bár az alacsony magyar infláció önmagában lehetőséget adna az MNB-nek a kamatcsökkentés folytatására, a külső környezet jelentősen romlott az augusztusi döntés óta. Az energiaárak emelkedése, a Fed és az EKB szigorítása, valamint a forint stabilitásának megőrzése egyaránt az óvatosabb jegybanki politika mellett szól – derül ki az Akcenta CZ elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Feljelentést tesz a kormány, és felmondaná a 20 ezer milliárd forintos autópálya-koncessziót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 12:44
Erről számolt be a közlekedési és beruházási miniszter péntek délelőtt.
Makro / Külgazdaság Tovább esett az euróövezet építőipara
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 12:12
Júliusban éves összevetésben 2 százalékkal csökkent az euróövezet építőipari termelése, így sorban a második hónapban mértek visszaesést. A zsugorodás február óta a legnagyobb volt – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból, amelyről az MTI számolt be.
Makro / Külgazdaság Norvégiából is jönnek a nagy pénzek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 09:21
A kormány újrakezdte a tárgyalásokat a Magyarországot megillető norvég alapok lehívásáról, amelyeken keresztül több mint 92 milliárd forint érkezhet az országba – közölte Orbán Anita külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Most dől el Vlamigyimir Putyin sorsa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 08:05
Oroszország mind a 89 régiójában megkezdődtek a három napig tartó parlamenti és regionális választások – írja az MTI. Az Állami Duma 450 mandátuma mellett több ezer helyi tisztség sorsáról döntenek, és első alkalommal vesznek részt a szavazásban az Oroszország által 2022-ben annektált ukrajnai régiók lakói is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG