8p
Az Öt Csillag Mozgalom egy évtized alatt felforgatta az olasz politikát: a nulláról indulva kormányra került, és leváltotta a hagyományos politikai elitet. Sikere akár példaként is szolgálhat más országok számára, ahol a hatalom bástyái bevehetetlennek tűnnek. Az amerikai Wired magazin maratoni hosszúságú riportban mutatta be, mi volt a siker kulcsa, és hogyan irányított a háttérből egy utópista techguru. Most az ebből készült cikksorozat harmadik részét közöljük.
A frontember: Beppe Grillo a Nyasgem Napon Bolognában. Forrás: La Stampa

(Az első rész itt, a második pedig itt érhető el.)

Beppe Grillo, Olaszország leghíresebb vándorszínész-humoristája hozzá volt szokva a túlbuzgó rajongókhoz, de senki sem gyakorolt rá olyan hatást, mint Gianroberto Casaleggio.

Az első találkozás

A tech guru 2004-ben, egy áprilisi éjjelen jelent meg az öltözőjében egy fellépése után Livornóban, és internetes vállalkozóként mutatkozott be neki. Vad, ősz hajkoronája, John Lennon szemüvege és személyiségének csendes ereje azonban inkább egy gonosz géniuszra emlékeztette Grillót.

A humorista szerint Casaleggio olyan dolgokról kezdett beszélni, mint az internetes közvetítés, a direkt demokrácia, a chatbotok, a wikipédia, a downshifting (egy jól fizető, de lelketlen állás feladása egy értelmesebb, nagyobb kielégülést nyújtó munkáért), a használhatóság, a digitális interakció, a közösségi hálók, a Reed-törvény (a hálózatok haszna exponenciálisan növekszik azok nagyságával), az intranetek és a copyleft (a felhasználás szabadságának garantálása).

Grillo – aki korábban még technofób volt, és kalapáccsal verte szét a számítógépeket a színpadon – Assisi Szent Ferenchez hasonlította Casaleggiót azzal a különbséggel, hogy ő nem farkasokhoz és madarakhoz, hanem az internethez beszélt.

„Teljesen nyilvánvaló volt, hogy őrült”.

Őrültségét azonban jó cél szolgálatába állította. Egy olyan jövőt vizionált, amelyben a cégek demokratikusan működnek, a politikai hatalom pedig visszaszáll az egyénre.

A találkozó után Casaleggio felajánlotta Grillónak, hogy készít neki egy blogot. Gyakorlatilag új elérést kínált a közönségéhez, amellyel addig csak a turnékon találkozott. Azt ígérte, hogy az oldal egyike lesz a világ három top blogjának. Így kezdődött a partnerség, amely átalakította az olasz politikát.

A Grillo-blog

Kilenc hónappal azután, hogy Casaleggio megjelent Grillo öltözőjében, elindult a beppegrillo.it. A blog kezdetben napi egy-két cikket közölt a turnédátumok mellett, és látszatra nem sokban különbözött más rajongói oldalaktól. Az oldal egyik funkciója azonban jelezte, hogy itt jóval többről van szó:

„Beppe Grillo blogja nyitott tér, amely a rendelkezésedre áll. Haszna a hozzájárulásodtól függ. Emiatt te vagy az egyetlen valós személy, aki felelős a tartalmáért és a sorsáért.”

Grillo első posztjai rövidek és ütősek voltak: „Van még értelme jobboldalról, baloldalról vagy centrumról beszélni?” "Nincs szükségünk vezetőre, felnőttek vagyunk!” Néhány hónapon belül a kommentelők száma több százra, majd több ezerre duzzadt.

Idővel a bejegyzések is részletesebbek, alaposabbak lettek, megjelentek bennük a videók, képek, karikatúrák. Video- és telefoninterjúk készültek olyan intellektuális nagyágyúkkal, mint Joseph Stiglitz közgazdász, Noam Chomsky nyelvész és politikai aktivista, valamint Dario Fo drámaíró. A blog helyet adott más szerzők cikkeinek és leveleinek is, és egyre inkább olyan lett, mint egy kulturális intézmény.

Megkapták, amit máshol nem

Az Öt Csillag későbbi prominens tagjait leginkább az vonzotta, hogy a blog alternatív információk forrása volt, és a Berlusconi dominálta média riválisává nőtte ki magát.

„Beppe blogján elolvashattam, amit mindig el akartam olvasni az újságokban, de soha nem találtam meg bennük. (...) Olyan politikai álláspontokat képviselt, amelyek számomra alapvetőnek tűntek, de amelyeket senki sem mert felvállalni”

- mondja Alessandro Di Battista, aki végzős egyetemistaként lett az oldal követője.

Grillo és Casaleggio politikai mozgósításra is használta az oldalt. A Tisztítsd meg a Parlamentet című kampányban például azt kezdeményezték, hogy az olvasók e-mailben tiltakozzanak a büntetett előéletű személyek politikai szerepvállalása ellen.

2005 júliusában elindították a Beppe Grillo barátai nevű csoportot a Meetupon (ez egy olyan hálózatépítő portál, amely a fizikai térben zajló találkozók szervezésére szolgál), hogy a virtuális vitát valódi változássá transzformálják. Rövid időn belül számos ilyen csoport alakult szerte az országban.

„Két hónapon belül csaknem 300 tagunk volt. Miután befejeztem a munkát, egyből mentem a találkozókra, a tüntetésekre. (...) Ez is politika volt, de a hagyományos intézményeken kívül”

- mondja Roberto Fico, aki egy nápolyi csoport tagja lett. Aktivitásuk nem maradt eredmény nélkül: 2006-ban részben az ő tiltakozásuk nyomán állítottak le egy helyi privatizációs projektet.

Tudom, hogy ki vagy

Az oldal saját blogok indítására is ösztönözte az olvasókat. Ennek a felhívásnak tett eleget Marco Canestrari is, aki 2006-ban egy eseményen találkozott a számára akkor még ismeretlen Casaleggióval.

„Tudom, hogy ki vagy. Követem a blogodat”

- mondta a tech guru, és nem sokkal később állást ajánlott neki az új internetes tanácsadó cégénél. Canestrari szerint Casaleggio nagyon okos, érdekes és izgalmas személyiség volt, aki történelmi könyveket, képregényeket és science fictiont (például Isaac Asimovot) olvasott, és állandóan a világhálóról és a jövőről beszélt.

A beppegrillo.it három év alatt a legnépszerűbb olasz internetes oldal és a világ tíz legolvasottabb blogjának egyike lett. Grillo azonban egyetlen szót sem írt – állítja Canestrari, akit akkor neveztek ki az oldal menedzserévé. Grillo és Casaleggio naponta többször egyeztetett a posztok tartalmáról, de a blogot valójában a tech guru írta.

2007-ben már több mint egymillió komment volt, amiket Casaleggio állítólag naphosszat olvasott. Úgy gondolta, hogy ezáltal beleláthat Olaszország lelkébe, és megtudhatja, hogy mit éreznek, gondolnak az emberek. És azt látta, hogy az emberek dühösek.

A harag napja

2007. június 14-én éjjel Grillo neve alatt közzétett egy posztot, amelyben – a V mint vérbosszú című futurisztikus thriller által inspirálva – meghirdette a Vaffanculo Dayt, azaz a Nyasgem Napot. Arra kérte az olvasókat, hogy három hónap múlva gyűljenek össze, és mutassanak be együtt a politikai elitnek.

„Csinálnunk kell valami nagyot. A harag egyre nagyobb, és ha nem tudjuk kiereszteni, akkor el fog halni”

- mondta Casaleggio egy másnap reggeli megbeszélésen. A Nyasgem Napot hivatalosan azért hívták életre, hogy aláírásokat gyűjtsenek, és elfogadtassanak a Parlamenttel egy törvényt a büntetett előéletű személyek kizárásáról a politikából. A valódi cél azonban az erődemonstráció volt. Meg akarták mutatni, hogy a mozgalom nem csak a virtuális térben létezik.

Canestrari éjt nappallá téve dolgozott, mobilizálta a Meetup-csoportokat, és Casaleggio is mozgósította minden kontaktját. Miközben a mainstream sajtó hallgatott, az internet megtelt lelkesedéssel.

2007. szeptember 8-án végül eljött a nagy nap. A fő helyszínen, Bolognában több mint 50 ezren gyűltek össze, kétszáz másik városban szintén tömegek lepték el a központot.

„Nem hittünk a szemünknek”

– emlékszik vissza Fico. Amikor Grillo fél 5 körül odalépett a mikrofonhoz, láthatóan meg volt rendülve. „Hú, mit tettünk?” – mondta hitetlenkedve. Majd belecsapott a húrokba, és torkaszakadtából üvöltve ostorozni kezdte a politikai elitet.

A Nyasgem Nap sikere elképesztő volt: kétmillió embert mozgósítottak és 350 ezer aláírást gyűjtöttek országszerte. Mindezt – írja a Wired – Casaleggio cége aprólékosan megtervezte. Az aláírásokat ugyan valóban a Meetup-csoportok gyűjtötték, de „minden mást mi szerveztünk”, mondja Canestrari.

„A frontember mindig Grillo volt. Ezt tudta és élvezte. De valójában soha nem hozott döntéseket.”

Új párt született

A siker láttán a Grillo barátai csoportok tervezgetni kezdték, hogy elindulnak a helyhatósági választásokon. Már néhány képviselői hely is elég ahhoz – gondolták –, hogy a mozgalom „ellenkultúrája” beszivárogjon a városi és regionális döntéshozó szervekbe. Canestrari eközben egy olyan portálon dolgozott, amely „egyesítette” a Meetup-csoportokat.

Ezzel párhuzamosan Casaleggio elkezdte politikai formába önteni a mozgalmat, és felállított néhány szabályt. Jelöltjeiknek büntetlen előéletűeknek kellett lenniük, korábban nem indulhattak választáson más párt színeiben, győzelmük esetén pedig maximum két ciklust vállalhattak. Amatőröket akartak, nem pedig karrieristákat. Grillo eleve kiesett a rostán, mivel 1981-ben emberölés miatt elítélték egy tragikus autóbaleset után.

Habár a Grillo barátai csoport kezdetben a voksok alig egy-két százalékát szerezte meg a helyhatósági választásokon, ez még korántsem jelentette a mozgalom végét. Miközben a gazdasági válság kezdett beszivárogni Olaszországba, 2009. október negyedikén, egy zsúfolásig telt milánói színházban hivatalosan is megszületett az Öt Csillag Mozgalom.

„A színpadon Grillo azt mondta: azért alapítanak pártot, mert senki sem hallgatta meg őket.”

Bár az új párt a következő helyhatósági választásokon sem teljesített túl jól, a 2013-as parlamenti választáson végül berobbant az országos politikába. A szavazatok 25 százalékát szerezte meg, és 163 „szűz”, kvázi nulla politikai tapasztalattal rendelkező képviselőt delegált a Parlamentbe. A neheze még csak most jött.

- Negyedik rész: A hatalom vonzásában

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG