4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Elméletileg már nem lenne garantálható a betegbiztonság, a gyakorlatban is csak azért működik, mert az orvosok és szakdolgozók "a hátukon viszik" az ellátást - derült ki egy friss felmérésből.

Ugyanolyan rossz minden, mint volt

A Magyar Rezidens Szövetség és a Szinapszis közvélemény-kutató cég közös, betegbiztonságra irányuló reprezentatív felmérése szerint a megkérdezett betegek az elmúlt négy évben sem javulást, sem romlást nem tapasztaltak az ellátás során, a nagy többség azonban alapvetően rossznak ítéli meg a működést és a teljesítményt.

A betegek veszélyben voltak, csak nem tudtak róla

Mire készül a kormány?

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár elárult néhány részletet arról, mire készül a kormány a kórházakkal, az orvosok és ápolók bérével. Részletek itt >>

A háromszáz orvos és ötszáz beteg megkérdezésén alapuló online felmérést ismertetve Dénes Tamás, a szövetség elnöke elmondta, a humánerőforrás a kritikus pont az ellátásban, nincs megfelelő számú személyzet a biztonságos betegellátásra, de a betegek ezt nem érzékelik. Mindazonáltal a megkérdezett orvosok úgy nyilatkoztak, hogy a létszámhiány miatt a legutóbbi betegellátás során veszélyben voltak a betegek.

Az elnök véleménye szerint az ellátás csak azért működik, mert az orvosok és a szakdolgozók az előírtnál kétszer-háromszor többet dolgoznak; a megkérdezett betegek nagyjából fele nyilatkozott úgy, hogy biztonságban érezte magát legutóbbi ellátásánál.

Szép a kórház, kár hogy nincs benne orvos

Dénes Tamás úgy fogalmazott, az igaz, hogy több száz milliárd forintot tett a kormányzat "a falakba", tehát javított az infrastruktúrán, újított meg egészségügyi intézményeket, azonban félő, hogy nem lesz, aki ezekben ellássa a beteget - tette hozzá.

A megkérdezett betegek felkészültnek tartják az orvosokat, jó szakembernek tekintik őket, de már a laikusok is érzékelik, hogy kevesen vannak az őket ellátó szakemberek. A felmérésben a többség úgy nyilatkozott, hogy megfelelően viselkedtek vele az ellátás során, azonban érzékelik a rájuk szánt idő rövidségét, rövidülését, az orvosok nyilatkozata pedig egyértelmű: kevés idő jut egy-egy páciensre.

Milliók maradhatnak megfelelő alapellátás nélkül

A rezidensszövetség úgy véli, hogy a nemrég a kormány által elfogadott, 2020-ig szóló egészségügyi ágazati stratégiában a politika felismerte a problémát, vagyis azt, hogy humánerőforrás-krízis van az ágazatban, azonban megoldást a dokumentum nem kínál. Megjegyezte, hogy az orvoselvándorlás a 35 év alattiaknál a legmarkánsabb, az alapellátásban dolgozó közel 6500 háziorvosból a természetesen fogyás révén tíz év múlva négyezer fog csak dolgozni, és most is már 230 betöltetlen praxis van az országban. A számokat tekintve jelenleg Magyarországon 300 ezer embernek nincs megfelelő alapellátása, és 2025-re 4,5 millió ember marad ellátás nélkül, ha ez a trend folytatódik - mondta Dénes Tamás.

Nem költünk eleget egészségügyre

Véleménye szerint ezzel a felméréssel is a döntéshozóknak kívánnak üzenni, mert úgy látják, hogy az egészségügyi ágazat még mindig nem élvez prioritást: nagyobb hangsúlyt kell fektessen a kormány az egészségügyre, hiszen az orvosok anyagi megbecsültsége, leterheltségének csökkentése függ a ráfordított forrásoktól.

Az OECD adatait ismertetve az MRSZ elnöke elmondta, 2004-2012 között az egészségügyre fordított közkiadás GDP-arányosan 4,4 százalék volt, szemben a visegrádi országok átlag 6 százalékával. Dénes Tamás úgy vélte, a kormányzati kommunikáció ellenére a 2015-ös költségvetésben az egészségügyre fordított kiadások nominálisan nem változtak.

Nem hálapénzből akarnak élni

A rezidensek hálapénzmentes, fenntartható egészségügyet szeretnének, és meggyőzni a társadalmat, a döntéshozókat és az orvosokat, hogy ennek érdekében kezeljék prioritásként az egészségügyet. Sztrájkra egyelőre nem készülnek, tárgyalásos úton szeretnék elérni az életpályamodell bevezetését és a bérrendezést. Azt szeretnék elérni, hogy még az idén egyezzenek meg ennek részleteiben, hogy a jövő évi költségvetésben már szerepeljen ezek fedezete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG