3p
A napokban csúnya fordulatot vett az USA-ban az előválasztás, a nyers, durva, szókimondó és provokatív nyilatkozatairól ismert Donald Trumpot saját fegyverével támadták meg. Elterjedt a feleségéről készült aktfotó, amiért most ellenfelét vádolja. De a nőkkel még ennél komolyabb baja is lehet.
Fotó: EPA/Tannen Maury

Erogén zónáit éppen hogy csak egy szőrmebunda redői közé rejtve látható Donald Trump felesége, Melania Trump azon a fotón, amely a napokban szélsebességgel terjedt az interneten. A fotó 15 évvel ezelőtt készült egy magazin számára, és a modern felirat szerint „íme Melania Trump, az USA következő first lady-je – vagy támogathatod inkább Ted Cruzt kedden”. (A fotó látható ebben a cikkben, vagy még sok helyen az interneten.)

Trump persze nem tétovázott, azonnal ellenfelét vádolta meg a kép terjesztésével, lehazugozta, és egyből célozgatni kezdett az ő feleségének erkölcseire is. Majd egy olyan képet is publikált a Twitteren, amelyen az ő felesége csodaszép, ellenfeléé pedig egy kócos fúriának látszik. Ted Cruz szerint ő ártatlan, viszont a házastársak és a gyerekek érinthetetlenek kellene legyenek a kampány során.

Mocsok, mocsok

Ezzel az amerikai elnökválasztási kampány soha nem látott mélységekbe süllyedt – értékelik sokan a sajtóban. Bár ezt leginkább maga Trump kezdte, hiszen nyers, sértő, agresszív, provokatív modora közismert. Sokan hozzáteszik, hogy ha ennyire nem is, az amerikai kampány rendszerint eddig is meglehetősen mocskos szokott lenni.

Amint azonban az N-Tv.de német televízió honlapja megjegyzi, Trumpnak ennél jóval nagyobb problémái lehetnek még a nőkkel. Nemcsak a bevándorlókat vagy a muzulmánokat sértegeti és fenyegeti ugyanis rendszeresen, hanem őket is.

Kövér disznók és kutyaképűek, szavazzatok

Trump állítólag már évtizedekkel ezelőtt felvette a nőket megvető macsó stílusát, nőellenes idézeteivel oldalakat lehet megtölteni. Egy színésznőt kövér disznónak nevezett, egy újságírónőt kutyaképűnek. Egy republikánus képviselőnőre azt mondta: „nézzenek csak rá, hát választaná ezt bárki is?”

Egy másik újságírónőre azt mondta, csak azért tett fel neki olyan kellemetlen kérdéseket, mert menstruált, majd később is gyakran sértegette, például őrültnek nevezte. Hillary Clintonra is mondott már valami nagyon illetlent, amit inkább nem részleteznénk.

39-ből csak öt zászló áll neki

Ez azonban megbosszulhatja magát, hiába próbálja magát folyamatosan sikerembernek, biztos befutónak eladni. Az előválasztások során ugyanis a férfiak 41, a nőknek azonban csak 34 százaléka szavazott rá. Ráadásul a The Washington Post szerint a január eleje óta készített 39 közvélemény-kutatás közül, ahol Trumpot Hillary Clintonnal szemben mérték, csak ötben vezetett, a többinél lemaradó volt.

De Trump eddig is okozott már meglepetéseket, lehet, hogy ezután is fog még - jegyzi meg az N-Tv.de.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG