4p
A koalíciós megállapodás örömteli hír az európai perifériára nézve, Macron pedig egyenesen pezsgőt bonthat. Nagyon sokat elmond, hogy a német polgárok közönyösen fogadták a hírt a régi-új nagykoalícióról. A centrista pártok kiöregedett és egyre népszerűtlenebb vezetői még kísérletet sem tesznek arra, hogy a negyedik ipari forradalomra felkészítsék Európa vezető hatalmát.
Angela Merkel (Kép forrása: EPA)

Több, mint négy hónapos huzakodás után megszületett tehát a nagykoalíciós megállapodás Berlinben. A megfigyelők egyértelműen a szociáldemokrata SPD győzelméről beszélnek, hiszen elragadta a konzervatívoktól a stratégiai jelentőségű pénzügyminiszteri tárcát. Ez az európai értékpapírházak megítélése szerint kevesebb költségvetési szigort, de legalábbis egy közös európai beruházásélénkítő program megvalósulását kínálja.

A megállapodás örömteli hír az európai perifériára nézve, mert ezzel nagyobb lehet az esélye a görög adósságcsökkentésnek a nyár folyamán, illetve az euroszkeptikusabb olasz pártok is megkaphatják a várt lazább költségvetési elvárásokat. A német sajtó beszámolói szerint a pénzügyminiszteri poszt fő várományosa Olaf Scholz, Hamburg polgármestere, aki centristaként van elkönyvelve az SPD-ben.

Macron pezsgőt bont

A 177 oldalas koalíciós megállapodásban Európa öt oldalon kerül megtárgyalásra, amely mutatja, hogy Berlin kiemelt szerepet szán kontinentális felelősségének. Ebbe beletartozik, hogy a németek készek növelni hozzájárulásukat a közös költségvetéshez. A három párt által aláírt dokumentum azt hangsúlyozza, hogy a kontinentális összefogás alapja a demokrácia és a jogállamiság, és hogy ezeknek az értékeket el kell mélyíteni – e mögött természetesen a magyar és a lengyel kormánnyal kialakult vita húzódik meg.

A megállapodás és az SPD valós súlyánál nagyobb ütőereje kitűnő hír Macron kampánya számára, amelynek keretében szeretne az euróövezet 19 országa számára egy közös költségvetést felállítani és közös pénzügyminisztert kinevezni. Nagy kérdés viszont, hogy a megállapodás után még inkább frusztrálttá vált CDU/CSU számára mennyire elfogadható a német pénzügyi ellenőrzési gyeplő kiengedése. Így látja ezt a londoni The Times szerkesztőségi cikke is, amely szerint Berlin nem állhat oda túl határozottan a Macron-féle reformok mellé, mert az a kancellár saját pártján belül keltene visszatetszést. Pedig a CDU-ban most törékennyé vált Merkel helyzete, mivel a párttagok többsége egyértelmű vereségnek fogja fel az új kiegyezést az SPD-vel.

Az öregek nem hallottak a negyedik ipari forradalomról

A koalíciós megállapodást a közeljövőben el kell fogadni az SPD 463 000 tagjának is, akik között mélyen húzódik már a szkepszis az újabb nagykoalícióval kapcsolatban, pláne újra Merkel vezetésével. De az SPD hullócsillaga, Martin Schulz még elmondhatja a tagoknak, hogy egy vesztes pozícióból egy győztes állást hozott ki, így az esélyek nem rosszak a szociáldemokrata szavazást illetően.

Káncz Csaba

Nagyon sokat elmond, hogy az ország polgárai közönyösen fogadták a hírt a régi-új nagykoalícióról. A centrista pártok kiöregedett és egyre népszerűtlenebb veterán vezetői ugyanis csak a pénzek ide-oda tologatásával foglalkoznak a programjukban és még kísérletet sem tesznek arra, hogy a negyedik ipari forradalomra felkészítsék Európa vezető hatalmát – miközben Peking milliárdokat tol be a mesterséges intelligencia kutatásába, addig az új német kormányprogram csupán fél szívvel foglalkozik például a digitalizáció támogatásával.

Az átlagpolgár érzi azt, hogy a pártvezéreket csak saját politikai hatalmuk megőrzése hajtotta a már teljesen lefáradt nagykoalícióba és minden áron el akarták kerülni az előrehozott választást. Mindezt bizony okkal, hiszen a legfrissebb felmérés szerint a nagykoalíció pártjainak ma már a többsége sem lenne meg a parlamentben.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG