Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
4p
A brit Munkáspárt hatalomra kerülése esetén jégkorszakba süllyed Izrael és az Egyesült Királyság kapcsolata. Az USA kongresszusába a Demokraták színeiben számos fiatal színesbőrű és muszlim képviselő került be. A Demokraták vezetése átnyúl a tagság feje fölött és a Közel-Kelet kérdéskörét egyoldalúan és agresszívan megközelítő neokonzervatívok felé nyújtja ki a kezét.
Jeremy Corbyn (MTI/AP/PA pool/Stefan Rousseau)

Szétszakadt szavazóbázis, pocsék választási eredmények, elpártoló fiatalok – a kontinentális Európában válságba került a hagyományos baloldal. A nagy múltú politikai tömörüléstől, hol az újbaloldali és zöldpártok, hol pedig a radikális jobboldal szipkázta el a szavazókat. A német SPD, a francia szocialisták, a magyar MSZP az általános megítélés szerint még a 2008-as globális pénzügyi megroppanás után is neoliberális gazdaság- és társadalompolitikát folytattak, amely ellehetetlenítette a roncstársadalom, a fiatalok és egyre inkább a középosztály esélyeit. Mindeközben az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban fokozatosan egy neoliberális kurzust ellenző baloldal konszolidálódik, párosulva egy rendkívül markáns külpolitikai vonalvezetéssel, amely rémálommal ér fel Izrael számára.

Corbyn barátai

Londonban Jeremy Corbyn, a Munkáspárt elnöke nyíltan mutat rá az ok-okozati kapcsolatra, amely a brit közel-keleti beavatkozó külpolitika és a terrorizmus megjelenése között fennáll, emellett folyamatosan üti a jobboldal képmutatását, amely egyrészt terrorellenes színekben pompázik, másrészt gondolkodás nélkül üzletel olyan olajdiktatúrákkal, amelyek épp a terrorizmust pénzelik. Corbyn Izrael államot folyamatosan bírálja, és határozottan kiáll Palesztina függetlensége mellett. Egy alkalommal pedig „barátainak" nevezte a radikális Hezbollah libanoni és a Hamász palesztin szervezeteket. Bár az elmúlt napokban a Hezbollah bekerült az új libanoni kormányba, Washington 1997 óta terrorista szervezetként tartja nyilván.

Izrael már megkongatta a vészharangot, hiszen nyilvánvaló, hogy adott esetben egy Corbyn-kormány megalakulása esetén jégbe merevednének a diplomáciai kapcsolatok. Egy tavaly nyári felmérés szerint Corbyn miniszterelnöksége esetén a brit zsidók 40 százaléka venné fontolóra a kivándorlást. Tel-Aviv értékelése szerint Corbyn hatalomra kerülésekor az ENSZ BT állandó tagjaként London folyamatosan nyújtaná be az Izraelt elítélő határozat tervezeteket.

Demográfia és geopolitika

Káncz Csaba

Az Egyesült Államok kongresszusába a tavaly novemberi választáson számos fiatal színesbőrű és muszlim képviselő került be. A Demokraták egyik új csillaga, Alexandria Ocasio-Cortez a párt radikális baloldali szárnyához hasonlóan mintha jobban figyelne a fejlődő világra, mint a Nyugatra és egyre erőteljesebb Izrael-ellenes álláspontot vesz föl. A Demokraták eltolódó geopolitikai álláspontjához hozzájárulnak az USA demográfiai folyamatai. Ocasio-Cortez választókerülete (New York 14.) lakóinak 45,8 százaléka például külföldön született! A Bevándorlási Tanulmányok központjának becslése szerint 2023-ra az USA lakosságának 15 százalékát már a legális és illegális bevándorlók fogják kitenni.

Izrael kérdése egyre inkább polarizáló erővel hat a Demokraták sorain belül és a múlt héten komoly összecsapásra is sor került ezügyben Eliot Engel, a külügyi bizottság zsidó származású vezetője és Rashida Tlaib muszlim képviselő között. A Demokraták vezetése megpróbál előre menekülni, átnyúl a tagság feje fölött és a Közel-Kelet kérdéskörét egyoldalúan megközelítő neokonzervatívok felé nyújtja ki a kezét. Valóban, a Demokraták számos befolyásos tagja érzi azt, hogy a széttöredező párt már nem egységes Izrael támogatása ügyében, ezért a múlt héten egy pro-izraeli lobbicsoportot hoztak létre. A csoport 15 igazgatósági tagjából 11-en szoros kapcsolatot ápolnak az Amerikai Izraeli Közügyek Bizottságával (AIPAC), a legnagyobb amerikai Izrael-párti szervezettel.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.  
Makro / Külgazdaság A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
Makro / Külgazdaság Nem bírtak a vámok a német gazdasággal, hasít az ipar
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:22
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Európa „trumposodik” – a mérsékelteket eltiporják
Káncz Csaba | 2025. szeptember 8. 10:37
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetést okozott a japán gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 10:15
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG