4p
A távol-keleti országban jóval kevesebb hó esik a szokásosnál, amely súlyos károkat okozhat a turisztikai iparnak. Szakértők szerint a jelenség mögött a globális felmelegedés állhat, amely miatt hó helyett eső hull az égből. Komoly hóhiánnyal szembesül számos európai síközpont is.
Tokió látképe, háttérben a hóval borított Fuji. EPA/KIMIMASA MAYAMA

Azok az emberek, akik már 60-70 éve itt élnek, nem emlékeznek ilyesmire. Kissé megijedtek, mert ha nem esik hó hamarosan, becsukhatják az üzleteiket

- mondta a Japan Timesnak Andrew Lea a japán síközpontok környékén kialakult hóhiányról.

Hófal helyett fű

A Snow Japan weboldal alapítója szerint míg a korábbi években több méteres hófal szokott lenni a niigatai háza előtt, most teljesen „csupasz” a kertje.

A helyi síközpontok az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb időszakát élik, legalábbis az ide vonatkozó statisztikák szerint. Az ország legészakibb szigetén, Hokkaidóban, ahol korábban mindig friss hó fogadta a turistákat, decemberben hiába várták a hóesést, és az Új Évben is csak kis mennyiség esett. Az 1972-es téli olimpia helyszínén, Szapporóban síversenyeket kellett elhalasztani, és teherautóval hordtak havat az éves hófesztiválra. A helyi Meteorológia Ügynökség szerint tavaly decemberben olyan kevés hó hullott a térségben, amire a feljegyzések kezdete, 1961 óta nem volt példa.

Délebbre még rosszabb a helyzet. Naganóban, az 1998-as téli olimpia helyszínén a síelőknek füves részeket kell kerülgetniük a pályákon. Niigata prefektusban január közepén nyolc centiméternyi hót regisztráltak, miközben az elmúlt 30 évben 106 centiméter volt az éves átlag. Yamagatában pedig egy centiméter hót mértek, szemben a megszokott húsz centiméterrel.

A felmelegedést okolják

Habár számos üdülőhelyen még van elég hó, a mostani helyzet mégis rontja Japán mint síparadicsom jó hírét. Ezen a téren a távol-keleti ország ugyanis eddig arról volt ismert, hogy télen mindig sok hó esik. A sípályák, amelyek a nyugati parton fekszenek, és néhányukról kilátás nyílik a Japán-tengerre, általában sok síelőt vonzanak Hong Kongból, Tajvanról és Kínából a Kínai Újév környékén.

A globális felmelegedés esőt csinál a hóesésből

- magyarázta a lapnak Hiroaki Kawase időjáráskutató. Számításai szerint a klímaváltozás miatt Japán központi hegyeiben 10-20 százalékkal kevesebb hó esik majd az évszázad közepén, az évszázad végére pedig 20-40 százalékos csökkenés várható.

Visszamondott túrák

Mindez igencsak érzékenyen érintheti a téli sportra és üdülésre építő turisztikai cégeket. Bár az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent az ilyen céllal érkező turisták száma, 2016-ban még mindig jelentős számú, 5,8 millió síelő és snowboardos látogatott el a távol-keleti országba.

A Japan Times szerint a hotelek, éttermek, síoktatók és túravezetők már érzik a hóhiány negatív hatásait: egy nisekói túraszervező például az összes utat kénytelen volt  visszamondani.

Európa is veszélyben

Hasonló problémákkal szembesül számos európai síközpont is: a németországi Garmisch-Partenkirchenben, amely 1936-ban még a téli olimpiai játékoknak adott otthont, idén olyan kevés hó esett, hogy az már a síversenyeket is veszélyezteti. A Bloomberg szerint hasonló a helyzet a svájci Graubündenben is, ahol olyan reszortok találhatóak, mint St. Moritz, Klosters és Davos.

Híradások szerint a klímaváltozás egyelőre leginkább az Alpok alsó harmadában található síterepeket érinti, azaz többnyire Ausztria keleti pályáit, és kisebb részben Franciaországot, Olaszországot, valamint Németországot. Több régió már a 2050-es évekre teljesen elveszítheti a síturizmust.

Az egyre romló helyzet miatt a síterepek üzemeltetői a hóágyúkra támaszkodnak, ám ezek használata költséges és egyáltalán nem környezetbarát, ráadásul a hőmérséklet emelkedésével üzemeltetésük is egyre nehézkesebb. A hóágyúkat eleve nem a klímaváltozás következményeinek enyhítésére találták ki, hanem az időjárási szélsőségek kezelésére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG