4p
Az EU Bizottság belső jelentése szerint az év eddig eltelt időszakában 37 százalékkal nőtt a Görögországba érkezett migránsok száma. Az új görög jobboldali kormány egyre ellenségesebb álláspontot vesz fel, az ország több pontján pedig tüntetésekkel tiltakoznak a muszlim migránsok letelepítése ellen. Káncz Csaba jegyzete.
Menedékkérők Leszbosz-szigetén Görögországban. EPA/STRATIS BALASKAS

A hazai Migrációkutató Intézet szakértője úgy vélekedett az EU-török migránspaktum megújításáról a hétvégén, hogy egyik félnek sem érdeke felrúgni a megállapodást, mert a Törökország és az EU magországai közötti kereskedelem volumenének nagysága miatt egyik fél sem vállalhat ekkora kockázatot.  A paktum megújítása technikai ok miatt késik, nem áll mögötte valós politikai szándék, mondta a szakértő.

Széteső megállapodás

Márpedig a jelek szerint a paktumot Erdogan egyre kevésbé tartja be és bizony az illegális migráció újra megélénkült Törökországból kiindulva Görögországon és a Balkánon keresztül.  A német belügyminisztérium (BMI) friss belső jelentése szerint a Balkán minden egyes országában az illegális határátlépés és a menekült kérelmek száma meghaladja a 2017-es és a 2018-as szintet.  A jelentés szerint jelenleg mintegy 12 ezer migráns tartózkodik a Balkánon, ebből csupán Bosznia-Hercegovinában 7 ezren.

A német szövetségi rendőrség elnöke, Dieter Roman kerek-perec ki is jelentette, hogy „nem beszélhetünk biztonságos európai külső határokról”.  A német sajtó megszerzett egy belső jelentést az EU Bizottságtól is, amely szerint az év eddig eltelt időszakában 37 százalékkal, 57 182-re nőtt a Görögországba érkezett migránsok száma.   S noha az EU-Törökország közötti megállapodás első paragrafusa kötelezi Ankarát a migránsok visszavételére, a törökök csak egy elenénysző töredéket vesznek vissza – idén eddig csupán 138 migránst.

Marian Wendt, a CDU belpolitikával foglalkozó képviselője figyelmezetett: „ha nem akarunk egy második Budapestet átélni, akkor most kell segítenünk Bosznia-Hercegovinát a migránsok ottani ellátásában, hogy nagy csoportokban ne induljanak útnak újonnan Észak felé.   A kormányzatnak a polgárőrséget és a rendőrséget kellene a térségbe küldenie, hogy stabilizálják az ottani helyzetet”.

Athén radikális lépései

Az új görög jobboldali kormány eközben egyre ellenségesebb álláspontot vesz föl a migránsokkal kapcsolatban.  Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy év végéig 10 ezer migránst telepít vissza hazájukba.  Az új kormány egyben befejezte az ingyenes kórházi ellátás biztosítását a migránsok számára.  Két hete pedig a parlament elfogadott egy 237 oldalas törvényt, amely több ponton is szigorítja a menedék megadásának lehetőségét.

A migránsok növekvő száma érezhetően növeli a belpolitikai hőmérsékletet is.  A Thesszaloniki melletti egykori katonai bázison az utóbbi években migránstábort alakított ki a korábbi görög kormány, de a bázis egyre inkább neuralgikus ponttá válik az országban.  A görög nacionalisták ezért tegnap egy nagy bulit rendeztek a tábor kerítésénél, ahol muszlimok hergelésére disznóhúst sütöttek és literszám itták az alkoholt.

De mit lép von der Leyen?

Az elmúlt napokban Giannitsa városában, valamint Kos- és Leros szigetein a dühös görög lakosok akadályozták meg, hogy a muszlim migránsok százait a közelükben helyezzék el.  Görögország négy évszázadon keresztül szenvedte el a muszlim Ottomán Birodalom elnyomását, így a a muszlim migránsok és menekültek folyamatos áradata mélyen kódolt félelmet és ellenállást vált ki.

A Migrációkutató fent említett elemzője az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen által tervezett, újfajta migrációs politikával kapcsolatban azt mondta: elképzelhető, hogy aki nem akar migránsokat befogadni, az például rendőri egységek frontországba küldésével vagy bizonyos mechanizmus alapján történő plusz befizetéssel is hozzájárulhat a migráció kezeléséhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG