4p
Miután az észrevételek végrehajtását is ellenőrzik, hatékonyabb lett a Számvevőszék munkája - nyilatkozta Domokos László, az ÁSZ elnöke.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idén mintegy 230 számvevőszéki jelentést hozott nyilvánosságra, több mint 2500 javaslatot tett a szabályszerűbb, hatékonyabb működés érdekében, és csaknem 1000 helyszíni ellenőrzést folytattak le a számvevők - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.

Az ellenőrzések és elemzések egyaránt érintették az ország versenyképességére ható, valamint a költségvetési hiány és az államadósság szempontjából kockázatot jelentő területeket, az uniós források felhasználásában és elosztásában kulcsszerepet betöltő intézményeket. A rezsicsökkentéssel érintett gazdálkodó szervezetekhez szintén eljutottak az ÁSZ szakértői - tette hozzá az ÁSZ elnöke.

Idén számos olyan területet ellenőriztek, ahová korábban nem jutottak el az ÁSZ munkatársai. Ilyen volt például a nemzetiségi önkormányzatok, a gazdasági kamarák vagy az önkormányzati gazdasági társaságok, köztük a színházi társaságok ellenőrzése, valamint az összes állami és egyházi tulajdonú felsőoktatási intézmény ellenőrzése is.

A NAV-ot is vizsgálják

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - feladatköréből adódóan - évről évre az ÁSZ ellenőrzéseinek látókörében van. Az elmúlt tíz évben huszonöt ellenőrzés érintette az adóhatóság tevékenységét. A NAV önálló ellenőrzésének megindításáról nem az adóhatósággal kapcsolatos eseményeket, hanem az elmúlt években tapasztalt kockázatokat összegezve döntöttek. A NAV 2009 és 2013 közötti időszakára kiterjedő ellenőrzés fókuszában a korábbi ellenőrzések során magas kockázatúnak ítélt hátralékkezelési, végrehajtási, valamint a kiemelt adózói körben végzett adóztatási és ellenőrzési tevékenység áll - mondta Domokos László.

Domokos László szerint miközben örömteli az önkormányzatoknál, az egészségügyi intézményekben és a felsőoktatásban az európai uniós támogatások igénybevétele, a közbeszerzések számának megugrása, de ezek növelik a korrupciós "veszélyeztetettséget".

Feljelentés lesz a vége

Az elnök emlékeztetett: 2011 júliusától az új számvevőszéki törvény szerint az ÁSZ - a megállapításai alapján - az ellenőrzött szervezetekkel és a felelős személyekkel szemben az illetékes szervezetnél eljárást indíthat, illetve a felelősség tisztázását, érvényesítését kezdeményezheti. Az ellenőrzések számának megnövekedésével együtt nőtt a nyomozó hatóságoknak tett jelzések száma is: 2014-ben 49 ügyben küldtek jelzést a nyomozóhatóságoknak. A 49 ügy közül 25 a felsőoktatási intézmények gazdálkodásának ellenőrzéséhez köthető. Önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ellenőrzéséhez 18, központi költségvetési szervekhez 4, egyéb szervezetekhez pedig 2 számvevőszéki jelzés kapcsolódott idén. A nyomozóhatóságok által tett visszajelzések alapján megállapítható, hogy a jelzések nyomán hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és magánokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja is felmerült.

Visszatérő vendégek lesznek

Az idén az ÁSZ az ellenőrzések során 40 esetben tárt fel közbeszerzési szabálytalanságot. A 40 eset közül 19-nél már eltelt a jogsértés megtörténtétől számított három év, ezért nem volt lehetőségük eljárás kezdeményezésére. A maradék 21 esetben az ÁSZ közbeszerzési jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A 21 eset közül 14 összesen 12 felsőoktatási intézmény gazdálkodásához köthető.

Az új ÁSZ-törvényben szereplő intézkedésiterv-készítési kötelem bevezetésével lezárult a következmények nélküli ellenőrzések korszaka, így minden ellenőrzött szerv számíthat a számvevők visszatérésére és annak vizsgálatára, hogy az ÁSZ észrevételek alapján összeállított és a Számvevőszék által is elfogadott intézkedési terveket hogyan hajtották végre.

Fókuszban az önkormányzati cégek

Domokos László jelezte: miközben az önkormányzatok adósságának állami átvállalása, a feladatmegosztás és a kapcsolódó finanszírozási rendszer átalakítása szükséges lépés volt, mert pénzügyileg is fenntarthatóvá tette az önkormányzatok működését, felmerült egy másik probléma, mégpedig az önkormányzati cégek eladósodása. Ennek kapcsán aligha lehet meglepő, hogy 2015-ben az önkormányzati vállalatok ellenőrzése lesz az egyik kiemelt számvevőszéki ellenőrzési terület.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG