2018-ban lesz a globális pénzügyi válság kitörésének tíz éves évfordulója. Egyben az év, amikor kiderülhet, hogy a világ nagy jegybankjai elvesztették az ellenőrzést a pénzügyi folyamatok felett, miután 15 ezermilliárd dollárt pumpáltak (QE) a rendszerbe, hogy a működőképesség látszatát fenntartsák. A nagypolitikával kollaboráló jegybankok ezen akciójukkal sem a fenntartható gazdasági növekedést, sem a pénzügyi stabilitást nem érték el - ellenben az adósságállományok átlagosan 40 százalékkal magasabban állnak a nyugati világban, mint egy évtizede. Mindeközben a termelékenység és a nemzetközi kereskedelem dinamikája alatta van a 2008-at megelőző trendeknek.
Szétcincált társadalmi kötőszövetek
A fedezetlen papírpénz-cunami által hajtott eszközár-infláció eközben széttépte a társadalom kötőszöveteit. Ma az amerikai polgárok 1 százaléka rendelkezik a nemzeti vagyon egyharmadával, a felső 10 százalék pedig a háromnegyedével. Az internet és a közösségi média tovább erodálja a társadalmi összetartást, mivel az embereket egyre inkább saját véleményközösségeikhez köti.
A világpolitikában azonban nem lehet fedezetlen pénznyomással elleplezni azon földrengésszerű változásokat, amelyek elkísérnek bennünket a jövő évbe is. A nyugati világ két fővárosában, Washingtonban és Londonban történelmi léptékű mozgásokat látunk. Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke szisztematikusan legyengítette – sőt megrendítette - hazája külügyminisztériumát, így az amerikai geopolitikai befolyás érezhető visszaszorulását látjuk mind a Balkánon, mind a Közel-Keleten – ez utóbbi esetében a Jeruzsálemről szóló amerikai ENSZ-szavazás fiaskója koronázta meg az évet a fejreállt washingtoni diplomácia számára.
Európa forrong
Londonban egy teljesen lebénult kormány vergődése tárul a szemünk elé, amely számára most válik világossá, hogy a Brexittel két szék között a pad alá esett és a brit befolyás a világban rohamosan csökkenni fog a belátható jövőben. A rendszerető németek közben rájöttek, hogyan felültette őket Merkel kancellár a Willkommenskulturral és mára minden másodikuk a kancellár távozását követeli a politikából. Ez akár megtisztulásként is hathatna, ha tudnánk, ki veszi át a kontinentális Európa vezető szerepét – azt viszont nem látjuk. A francia elnök európai reform-erőfeszítései Berlin nélkül mit sem érnek, ráadásul előbb országa tornyosuló problémáit kellene megoldania.
Márpedig az elmúlt tíz évben 220 százalékkal erősödött meg a jobboldali populista pártok politikai képviselete Európában.
|
| Káncz Csaba |
A polgárok érzik a 2008-ban megrendült globalizmus vonaglását, miközben veszélyben látjáknemzeti értékeiket és a helyi közösségek hagyományait. A baloldal várhatóan újabb vereségekkel néz szembe, és ez megint csak azt támasztja alá, hogy ideológiaként szétesőfélben van a szociáldemokrácia. Ez pedig mindaddig így is marad, amíg ezek az erők nem fogadják el, hogy az emberek aggódnak, és teljesen mindegy, hogy az EU-tól, a távoli és közönyös politikai elittől, avagy az eltűnő feldolgozóipari állások miatt. A nyugat-európai munkásosztály és roncstársadalom egyenesen (haza)árulónak tartja a szociáldemokratákat és a zöldeket, mert azok támogatták a muzulmán menekültek és migránsok millióinak befogadását.
2018-ban elnökválasztást tartanak Moszkvában, általános választást Budapesten és 2019-ben általános választást Ankarában. Mindhárom ország esetében száz éve, az első világháború alatt megrendültek hagyományos szállásterületei és geopolitikai befolyási övezetei. A globalizáció jelenlegi megrendülésével párhuzamosan mindhárom országban brutális erővel térnek vissza a történelem démonai és kísértetiesen hasonló politikai dinamikát figyelhetünk meg. Szétmállik a választóvonal állam és egyház között, miközben neobarokk díszletek közepette konszolidálódik egy állampárt, amely számára a parlamenti ellenzék már csak a cselédség és a biodíszlet szerepét tölti, illetve töltheti be. Biztonságpolitikai szempontból mindhárom ország geopolitikai játszmáját a legmagasabb fokú éberséggel kell követnünk.
Káncz Csaba jegyzete
Két amerikai és egy cseh állampolgár.
