4p
Indul a GDPR razzia, első körben a legnagyobbakat ellenőrzik.

Várhatóan a multik kerülnek először a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) célkeresztjébe a GDPR betartására vonatkozó vizsgálatoknál – a Delolitte szerint legalábbis erre lehet számítani a kormány által benyújtott törvénymódosítási javaslatból.

A május 25-én életbe lépett új európai uniós általános adatvédelmi rendelet a várakozások szerint  jelentős változásokat hoz majd az Európai Unióban a személyes adatok kezelésében. . Az előírással kapcsolatban az egyes tagállamoknak jogharmonizációs feladatai vannak, és a magyar kormány 2018. 06. 19-én előterjesztést nyújtott be az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő átfogó módosításával kapcsolatban.

A kisebbek sem dőlhetnek hátra

A javaslathoz fűzött indoklásban a kormány egyértelműen kifejezte, hogy a GDPR szabályait elsősorban a tagállami jogrendszerek közötti különbséget kihasználó multinacionális gazdasági társaságok ellen fellépve szükséges alkalmazni. Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adatvédelmi szolgáltatásokért felelős ügyvédje elmondta: ez alapján NAIH elsősorban a multinacionális vállalatokat fogja ellenőrizni, míg a többi gazdasági szereplő, így a kis- és középvállalkozások tekintetében a kormány megengedőbb álláspontot fogalmazott meg a törvényjavaslat indoklásában.

Majoros Gábor hozzátette: esetükben az arányosság elvét figyelembe véve a figyelmeztetés jogkövetkezményét indokolt alkalmazni, de a NAIH egyik közelmúltban közzétett döntését figyelembe véve ezek a társaságok sem mentesülnek a bírságolás alól.

Mi az a GDPR?

Az Egységes Európai Adatvédelmi Rendelet (Genderal Data Protection Regulation) bevezetésével egységessé válik az adatvédelmi szabályozás az EU-ban. Az új szabályzat minden szervezetre és gazdasági társaságra kiterjed, amely az EU-ban tartózkodók személyes adatait kezeli vagy feldolgozza.

Érvágás a GDPR – 500 millió ember járhat rosszul a rendelettel

Amerikában nem éri meg átalakítani az oldalakat, egyszerűen blokkolják az európai látogatókat. Tovább >>>

A szervezetek kötelesek a lehető legvilágosabb, legérthetőbb tájékoztatást adni a személyes adatok felhasználásának módjáról – ezért kaphattunk mostanság annyi GDPR témájú hírlevelet. Emellett azoknak az intézményeknek, amelyek nagy tömegben, automatizáltan kezelnek személyes adatokat - például a bankok, biztosítók, egészségügyi, valamint informatikai szolgáltatók -, és azoknak, amelyek különlegesen érzékeny személyes adatokat - politikai nézet, szakszervezeti tagság, szexuális irányultság - kezelnek, adatvédelmi felelőst kell kinevezniük. Ő felel a megfelelő adatvédelmi rendszer működtetéséért és az adatok védelméért.

Mi tartozik ide?

A GDPR emellett jelentősen bővíti a személyes adatok körét, ezentúl ezekhez sorolja a többi között a nevet, a születési és egészségügyi adatokat, a bankszámlaszámot, a jövedelmet, a helymeghatározó adatot (GPS), az e-mail-címet, a vállalati és magántelefonszámot, a levelezési címet, de akár egy IP-címet is. Az új rendelet megerősíti a személyes adatok törlésének jogát: ha valaki már nem szeretné, hogy adatait a továbbiakban feldolgozzák, és az adott szervezetnek nincs alapos indoka azok tárolására, akkor a szervezetnek törölnie kell a kérdéses adatokat rendszeréből.

Gondolnád? Több, mint egymillió dollárt érsz az interneten

A Facebook-botrány és az alig egy hete bevezetett GDPR árnyékában megkerülhetetlenül felmerül az adatvédelem és az identitás megőrzésének kérdése. A közösségi média önmagában is követi a mozgásunkat a virtuális térben, ennél azonban fontosabb, hogy a legtöbb információt önként adjuk meg magunkról. Hogyan maradhatunk biztonságban? Mi a legdrágább adat, amit tudhatnak rólunk? A BrainBar konferencián ez is kiderült. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 15:41
A brüsszeli Általános Ügyek Tanácsán vett részt Navracsics Tibor, és arról is beszélt, hogy Magyarország nem fogadja el a következő hétéves uniós költségvetés tervezett szerkezetét. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért is járt Szijjártó Péter Washingtonban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:43
Tizenkét kelet-közép-európai állam, köztük Ukrajna képviselője is aláírta azt a földgázegyezményt, amihez Szijjártó Péter is hozzájárult Washingtonban. Állítólag az ígéretek között szerepel az orosz gázellátás kiküszöbölése is, az európai politikai irányvonalnak megfelelően. 
Makro / Külgazdaság Rég voltak már ilyen bizakodóak a magyar fogyasztók
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. 
Makro / Külgazdaság Kapott-e fenyegetést a magyar energetikai infrastruktúra? Gulyás Gergely kitérő választ adott
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:33
A csütörtöki Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több fontos részletet is elárult a napokban mindenki legjobban érintő témákban.
Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Makro / Külgazdaság Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:45
Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG