2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kedvezőek a külkereskedelmi kilátások az elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői adataira reagálva kiemelték, hogy az export felfutása főként a hazai autóipar teljesítményének növekedésével, valamint az európai gazdaság élénkülésével magyarázható.

A központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a márciusi export euróban számított értéke 13, az importé 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Lehetett rá számítani

Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője elmondta: a márciusi külkereskedelmi többlet jelentősen meghaladta a várakozásokat, bár a márciusi ipari termelés meglepő növekedése után az export terén is kiugró eredményre számított az elemző.

A kedvező külkereskedelmi eredmény részben a hazai autóipar teljesítményének, valamint az európai gazdaság erősödésének köszönhető, az alacsony olajár pedig az import értékét csökkenti - mondta.

Több oka is van

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szintén úgy látja, hogy a kedvező adatok nem csak az olajárak zuhanása miatti cserearány-javulást, hanem a kivitel érdemi felfutását is mutatják.

Az elemző szerint a külkereskedelmi kilátások továbbra is kedvezőek, mert a tavalyinál gyengébb euró, a jóval alacsonyabb olajárak és az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása pozitív hatással lehet az európai konjunktúrára, így élénkülhet a külső kereslet, ami ellensúlyozhatja a hazai belső kereslet importnövelő hatását.

A szakértő az MTI-hez eljuttatott kommentárjában szintén kiemelte, hogy a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a külkereskedelem többlete márciusban. A kivitel euróban számolt értéke 12,9 százalékkal emelkedett, amely így történelmi csúcsra, 8,26 milliárd euróra ugrott - mutatott rá. A kivitel felfutása részben az európai konjunktúra élénkülésének, nagyrészt azonban az újabb autóipari és más iparágak kapacitásnövelésének köszönhető. Az első negyedéves külkereskedelmi adatok azt is jelzik, hogy a GDP-növekedést nem csak a belső, hanem a külső kereslet is támogatja - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:02
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Letépte a láncait és félelmetesen tör előre a dízel ára
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 12:30
Mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedik holnaptól.
Makro / Külgazdaság Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
Litván Dániel | 2026. március 19. 10:34
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG