6p
A változás elsősorban azokat a társadalmi rétegeket érinti, amelyeket a legújabb kormányintézkedések ily módon is preferálni kívánnak, így elsősorban a nagycsaládosokat, a lakáshitelt felvevőket és a fiatal lakásvásárlókat, de az intézkedés célja az is, hogy az idős, illetve a látássérült személyeket is a korábbiaknál előnyösebb helyzetbe hozza. A részleteket Dr. Szécsényi-Nagy József, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi ügyvezetője árulta el.

Legyen rövidebb és elektronikus az okirat

A közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell fizetnie július 1-jét követően azoknak, akik lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek, köszönhetően a közjegyzői díjrendelet legújabb módosításának. A lakáshitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak további – a fenti kedvezményen túli – csökkentéséért a bankok is sokat tehetnek: minél rövidebbre fogja a hitelintézet a kötelezettségvállaló nyilatkozat tervezetének szövegét, annál kedvezőbb lesz az eljárás díja, ahogy tovább csökken a díj abban az esetben is, ha a bank elektronikusan is elfogadja a közjegyzői okirat hiteles kiadmányát.

Ma egy átlagos banki szerződés 20-30 oldal hosszúságú is lehet, és a dokumentum felolvasása gyakran egy-másfél órán át is eltarthat, így a rövidebb és elektronikusan is elfogadható okirat egyértelműen az ügyfél érdekeit képviseli, de határozott kormányzati és jegybanki szándék az is, hogy a bankok ezt általános gyakorlattá tegyék – vázolja a módosítás mögött rejlő okokat Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf. A MOKK jogi ügyvezetője hozzátette, ma csupán egy bank fogadja el általános jelleggel elektronikusan az okiratot Magyarországon.

Diszkrét környezetben írjunk alá

Fontos jogalkotói szándék, hogy a közjegyzői okirat aláírása – amely fogyasztóvédelmi szempontból is jelentős esemény – lehetőség szerint a közjegyző hivatali helyiségében történjen. A közjegyzői irodában ugyanis biztosított minden feltétel ahhoz, hogy a hitelfelvevő az okirat aláírását megelőzően, a közjegyző segítségével pontosan megértse, és nyugodtan átgondolhassa, mit ír alá. Az ügyfél kérheti a szerződés egyes részeinek elmagyarázását és a hallottak alapján akár el is állhat az okirat aláírásától. Ez egy rendkívül fontos pillanat, a közjegyzői tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan valóban ennek során szembesülnek azzal, hogy mivel jár például a kezesség vállalása.

A közjegyző felkeresése tehát a fogyasztó utolsó esélye arra, hogy ténylegesen megértse, mit vállal, esetleg belássa, hogy az előnytelen számára. Az ehhez szükséges nyugodt feltételek, diszkrét környezet – a korábbi tapasztalatok alapján – egy bankfiókban nehezen, vagy nem biztosíthatók, márpedig megfelelő feltételek híján sérülhet a közjegyzői titok és az ügyfelek személyes adatainak biztonsága is, ami GDPR szempontból is kérdéseket vet fel. Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf hozzátette, hogy Európa egyetlen más országában sem érvényesül hasonló gyakorlat, vagyis az, hogy az okiratot aláíró ellenérdekelt fél bankfiókjában kelljen az okiratot aláírni. A jogalkotó ezt a szándékát a díjszabásban is érvényre juttatta: ha a lakáshitel-szerződéshez kapcsolódó okirat a közjegyző irodájában készül el, annak díja 20 ezer forinttal kedvezőbb lesz, mintha az aláírásra külső helyszínen kerülne sor. Egyébként legfeljebb 5-25 kilométeren belül minden állampolgár elérhet egy közjegyzői irodát, és azon a településen, ahol bankfiók működik, jellemzően közjegyzői iroda is van.

Közvetlenül is lehet végrehajtást indítani adásvételi szerződés alapján

Az ingatlan-adásvételi szerződésekhez kapcsolódóan is több új kedvezményt sorol fel az új rendelet. Ha a nagycsaládosok közjegyzővel készíttetik az adásvételi szerződést, akkor a szokásos munkadíj háromnegyedét kell csak fizetniük, az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig csupán a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell megtéríteniük a jövőben – feltéve, hogy a lakás értéke nem haladja meg az illetéktörvény szerinti értéket. Maga az illeték is fele akkora esetükben az ilyenkor szokásosnak – mondja Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf.

A közjegyző előtt kötött adásvételi szerződés egyik legfontosabb előnye, hogy védelmet nyújt arra az esetre, ha az egyik fél nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségét – például az eladó nem költözik ki határidőre, vagy a vevő nem fizet időben. A másik félnek ilyenkor nem kell bírósághoz fordulnia és hosszú éveken keresztül pereskednie az igazáért, mert a közjegyzői okirat alapján közvetlenül indíthat végrehajtást a vételár kifizetésére, vagy az ingatlan kiürítésére.

Öröklési szerződést ne magánokiratba foglaljunk

Az idősek is kedvezményt kapnak a közjegyzői díjakból. A nyugdíjkorhatárt betöltött személyeknek a közjegyzői munkadíj háromnegyedét kell fizetniük a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéseik közjegyzői okiratba foglalásáért. A MOKK jogi ügyvezetője hozzátette, az öröklési szerződések sok esetben magánokirat formájában készülnek el, ezeknek aztán nagy része formai, vagy tartalmi szempontból érvénytelen lesz, ezért is cél, hogy minél többen közjegyző előtt készíttessék el ezeket. A látássérülteket is a korábbinál kedvezőbb helyzetbe hozza az új rendelet, amely kimondja, hogy a közjegyzői munkadíjat a felére kell csökkenteni, ha a jognyilatkozat (pl. meghatalmazás) írásra vagy olvasásra képtelen személy számára készül. Szintén így járhat el a közjegyző, ha kórházban fekvő beteg számára készít végintézkedést, vagy meghatalmazást. A jogalkotói cél ebben az esetben az volt, mondja Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf, hogy az egészségi okokból rászoruló ügyfelek kedvezményesebben tudjanak például meghatalmazást adni rokonuknak, ismerősüknek, hogy helyettük járjanak el.

Van, amiben nincs változás

A legkedvezőbb közjegyzői díjra továbbra is az új lakások építéséhez és vásárlásához igénybe vehető, államilag támogatott lakáscélú hiteleknél – például a CSOK-hoz kapcsolódó lakáshitelnél – kell számítani. Ebben tehát a korábbiakhoz képest semmiféle változás nem történt. Az ilyen hitelszerződésekhez kapcsolódó közjegyzői okirat díja a szokásos közjegyzői díj 30 százalékát sem éri el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 10:31
Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter a mi sikerlistánkat is dominálja – a Klasszis Podcast legnézettebb adásai
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 07:31
Magyar Péter, Magyar Péter, Magyar Péter, Trump, Magyar Péter. És persze Orbán Viktor is ott van a háttérben a Klasszis Podcast legtöbb nézőt vonzó adásainak sorában. De nagyon mást mondott Pogátsa Zoltán, Somogyi Zoltán, Puzsér Róbert, Yaro Patrice, vagy éppen Nagy Attila Tibor. 
Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG