3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A KSH második becslése szerint az export és az import is valamivel jobban bővült, mint azt elsőre gondolták, a külkermérleg többlete pedig valamivel alacsonyabb. Szinte minden az autóiparról és a kapcsolódó iparágakról szól. Nagyot nőtt az Európával folytatott kereskedelem.

2014. júniusban a kivitel értéke 7,1 milliárd eurót, a behozatalé 6,5 milliárd eurót tett ki a KSH második becslése szerint. Az első becsléshez képest a kivitel valamivel több lett (7 milliárd euró volt az első szám), ahogy a behozatal is (6,4 milliárd helyett 6,5).

A külkereskedelmi mérleg többlete az év hatodik hónapjában 584 millió euró volt, 79 millió euróval több, mint 2013 azonos időszakában. Euró alapon az export 6,0, az import 5,2%-kal növekedett.

A külkermérleg többlete valamivel kevesebb, mint amire az első becslésben számítottak (610 millió euró).

Ha 2014 első hat hónapját egyben vizsgáljuk, a kivitel értéke 41,8 milliárd euró, a behozatalé 38,5 milliárd euró volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 3,3 milliárd eurót tett ki, ami 187 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszaki szintet.

Köszönjük a német autógyártóknak!

A gépek és szállítóeszközök volumene a kivitelben és a behozatalban azonos mértékben, 9,0%-kal nőtt 2013 első hat hónapjához hasonlítva. Az exportban a második, míg az importban az első negyedéves dinamika mutatott erőteljesebb növekedést. A kivitelben legnagyobb súlyt képviselő közúti jármű exportvolumene – a személygépkocsik iránti világpiaci kereslet emelkedésével összefüggésben – 2013 azonos időszakához képest csaknem másfélszeresére nőtt. Az ehhez kapcsolódó behozatal (főként az autóalkatrészek és tartozékok forgalma miatt) is jelentősen, közel harmadával haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. A növekmény mindkét irányban a német relációban volt meghatározó.

A feldolgozott termékek exportvolumene 6,8, az importé 10%-kal múlta felül a 2013. január–júniusi szintet. A járműipari kereslet élénkülésének hatása főként a szakmai tudományos ellenőrző műszer kivitelének, illetve a gumigyártmány behozatalának két számjegyű volumennövekedésében jelentkezett.

Az energiahordozók importvolumene – a forintárak csökkenése mellett – 4,6%-kal volt több, mint a bázisidőszakban.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 8,4, az importé 8,1%-kal bővült 2013. január–júniushoz képest. Az export első negyedéves dinamikus bővülését, a második negyedévben stagnálás követte.

Sokkal többet üzletelünk Európával

2014. január–júniusban az export 79, az import 75%-át bonyolítottuk le az EU-tagállamaival. A kivitel volumene 10, a behozatalé 14%-kal volt több, mint 2013 azonos időszakában.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 0,8%-kal nőtt, az importé 4,5%-kal esett vissza 2013. január–júniushoz képest.

Kisebb a 2013-as többlet, mint gondolták

A KSH kiadta a felülvizsgált adatokat 2013-ról is. Eszerint 2013-ban a kivitel értéke 81,3 milliárd eurót, a behozatalé 74,7 milliárd eurót tett ki; a külkereskedelmi mérleg aktívuma  6,6 milliárd euró volt.

A felülvizsgált adatok szerint az export szintje 425 millió euróval alacsonyabb, az importé 28,6 millió euróval magasabb, az aktívum pedig ennek megfelelően 453 millió euróval kevesebb a 2014. március 5-én közzétett előzetes becsléshez képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG