7p
Elfogadta a 2016-os költségvetést az Országgyűlés kedden. Oktatásra, egészségügyre nagyjából ugyanannyit költ az állam, mint idén, de nyugdíjakra és pedagógus-bérekre több pénz jut. Extrém időjárás és újabb rezsicsökkentés idén nem várható. Az ellenzéki módosítók közül egyetlen elfogadott javaslatot említettek meg a sajtótájékoztatón.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter érkezik a 2016. évi költségvetésről a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóra 2015. június 23-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Megvolt a jövő évi költségvetés zárószavazása az Országgyűlés mai, rendkívüli ülésnapján. A szokásosnál fél évvel korábbi időpontban jóváhagyott büdzsére 119 kormánypárti képviselő szavazott igennel, 63 ellenzéki képviselő pedig nemmel.

Varga Mihály a költségvetésről szóló sajtótájékoztatón elmondta: 2016-ban a kormány 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2 százalékos hiánnyal, 1,6 százalékos inflációval számol, és azt várja, hogy az államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 74 százaléka alá csökken év végére.

Mire költünk többet és mire kevesebbet?

Varga Mihály arról beszélt: jövőre az ideinél többet költ az ország egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra és gazdaságfejlesztésre. A törvényjavaslatindoklásának mellékletéből kiderül, a nagy rendszerek reformjára azért nem került sor, összegszerűen és arányaiban sincs jelentős eltérés az idei és a jövő évi kiadások között:

 

Mire költünk többet és mire kevesebbet?
A költségvetés központi alrendszerének kiadásai idén és jövőre, milliárd forintban a törvényjavaslat szerint
2015. évi előirányzat 2016. évi előirányzat változás
ÁLLAMI MŰKÖDÉSI FUNKCIÓK 2431 2629 198
F01 Általános közösségi szolgáltatások 1647 1693 46
Törvényhozó és végrehajtó szervek 688 661 -27
Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások 405 449 44
Külügyek 88 93 5
Alapkutatás 117 115 -2
Műszaki fejlesztés 8 8 0
Egyéb általános közösségi szolgáltatások 340 367 26
F02 Védelem 217 263 46
F03 Rendvédelem és közbiztonság 567 674 107
Igazságszolgáltatás 129 136 6
Rend- és közbiztonság 323 396 73
Tűzvédelem 58 73 15
Büntetésvégrehajtási igazgatás és működtetés 57 69 12
JÓLÉTI FUNKCIÓK 9850 9566 -283
F04 Oktatási tevékenységek és szolgáltatások 1798 1699 -100
Iskolai előkészítés és alapfokú oktatás 175 180 5
Középfokú oktatás 194 192 -1
Felsőfokú oktatás 486 493 7
Egyéb oktatás 944 833 -111
F05 Egészségügy 2392 2391 -1
Kórházi tevékenységek és szolgáltatások 1704 1659 -46
Háziorvosi és gyermekorvosi szolgálat 107 117 10
Rendelői, orvosi, fogorvosi ellátás 49 49 0
Közegészségügyi tevékenységek és szolgáltatások 33 41 8
Egyéb egészségügy 498 525 26
F06 Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások 5095 4938 -157
Táppénz, anyasági vagy ideiglenes rokkantsági juttatások 625 451 -174
Nyugellátások 3007 3042 34
Egyéb társadalombiztosítási ellátások 60 58 -2
Munkanélküli ellátások 50 47 -3
Családi pótlékok és gyermekeknek járó juttatások 512 513 0
Egyéb szociális támogatások 394 377 -17
Szociális és jóléti intézményi szolgáltatások 447 451 4
F07 Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások 129 104 -25
F08 Szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységek és szolgáltatások 436 435 -1
Sport és szabadidős tevékenységek és szolgáltatások 142 118 -24
Kulturális tevékenységek és szolgáltatások 143 166 23
Műsorszórási és kiadói tevékenységek és szolgáltatások 70 70 0
Hitéleti tevékenységek 39 39 0
Párttevékenységek 3 3 0
Egyéb közösségi és kulturális tevékenységek 38 39 1
GAZDASÁGI FUNKCIÓK 3489 2922 -567
F09 Tüzelő- és üzemanyag, valamint energiaellátási feladatok 10 12 2
F10 Mező-, erdő- , hal- és vadgazdálkodás 457 269 -189
F11 Bányászat és ipar 6 6 0
F12 Közlekedési és távközlési tevékenységek és szolgáltatások 1136 1011 -125
Közúti közlekedési tevékenységek 237 407 170
Vasúti közlekedésügyek és szolgáltatások 244 293 49
Távközlés 22 25 3
Egyéb közlekedés és szállítás 633 287 -346
F13 Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások 1249 1302 53
Többcélú fejlesztési témák tevékenységei és szolgáltatásai 668 523 -145
Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások 581 779 198
F14 Környezetvédelem 631 322 -309
ÁLLAMADÓSSÁG-KEZELÉS 1140 1080 -60
F15 Államadósság-kezelés, államháztartás 1140 1080 -60
FUNKCIÓBA NEM SOROLHATÓ TÉTELEK 281 354 73
F16 A főcsoportokba nem sorolható tételek 281 354 73
Kiadások összesen 17190 16551 -639
Bevételek összesen 16313 15790 -523
Egyenleg -877 -762 116

A jövő évi adótörvényeket szja-csökkentéssel, bankadó-csökkentéssel, növekedési adóhitel-kedvezmény-csökkentéssel együtt pedig a múlt héten fogadták el. Kinek kell kevesebbet betenni a közösbe? Részletek >>

Nyugdíjakra, pedagógus-bérre több jut

Varga Mihály a költségvetést bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a nyugdíjak az infláció mértékével, 1,6 százalékkal nőnek.

2016 szeptemberében 10 százalékkal nő a pedagógusok bére, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók bére 5 százalékkal emelkedik. Az egészségügyben 15,3 milliárd forintos forrásból javítják a mozgóbéreket és a fiatal orvosok bérét. Az önkormányzatok a háziorvosoknak, a gyermekorvosoknak és a fogorvosoknak iparűzésiadó-mentességet biztosítanak.

A megfelelő tartalék is rendelkezésre áll: 100 milliárd forintos átlagos tartalék mellett bevezették a fejezeti tartalék rendszerét - ennek összege összesen 35 milliárd forint. Az Országvédelmi Alap 70 milliárd forintot tartalmaz majd váratlan eseményekre.

A kormány nem számít extrém időjárásra és újabb rezsicsökkentésre

A jegybanknál jóval alacsonyabb inflációt vár a kormány - Varga Mihály ezt úgy indokolta, arra számítanak, hogy az olajárakban nem lesz jelentős változás, és a mezőgazdaságban sem történik olyasmi, ami kevesebb termést és így magasabb árakat okozhatna.

A kormány nem készül az infláció mértékét meghatározó központi árszabályozásra - ez azt jelentheti, hogy idén nem készülnek rezsicsökkentésre. Igaz, állami rezsicsökkentésnek nevezik a különböző állami szolgáltatások díjának, járulékának csökkentését összesen 10 milliárd forint értékben.

Van pénz kerítésre és bevándorlókra

Ha idén megindul a határzárt megerősítése, akkor lesz fedezet a költségvetésben. Banai Péter Benő államtitkár elmondta: a renkívüli kormányzati előirányzata 60 milliárd forintos keretéből jut pénz a "déli védvonal" megépítésének költségvetésére. A migárcióval kapcsolatos többletkiadásokra a BM bevándorlási hivatalának forrásai és európai uniós előirányzatok is biztosítanak forrást, szükség esetén pedig a tartalékok is rendelkezésre állnak.

Marad a vasárnapi zárva tartás a Balatonon

A balatoni kereskedőknek azt üzente Varga Mihály: nincs mozgástér a vasárnapi zárva tartás korlátozására. Ez az első szezon, aminek eredményeit értékelik, ennek fügvényében mérlegelik majd a szabályozás esetleges módosítását.

Az ellenzékre is hallgattak - de csak a 100 tagú cigányzenekar ügyében

560 módosítót nyújtottak be, 90 százalékát az ellenzék - Varga Mihály szerint ezek azonban csak többletkiadást jelentettek volna, fedezetet nem biztosítottak volna. Banai Péter Benő azért elmondta, volt olyan ellenzéki javaslat, amit támogattak: igaz, kizárólag a 100 tagú cigányzenekar egyedi támogatását - ugyan nem a javaslat szerinti mértékben. 30 millió forintos többletet szavaztak meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
Makro / Külgazdaság A Tisza gazdaságpolitikusa szerint az Orbán-Trump deal nem helyettesítheti az uniós forrásokat
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:31
A vissza nem térítendő támogatások helyébe nem léphet az amerikai devizacsere-ügylet, amelyről Orbán Viktor megállapodott Donald Trumppal. Kármán András szerint a költségvetési hiány sem finanszírozható az érkező dollárokból.
Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
Makro / Külgazdaság Új szelek fújnak, hihetetlen pénzeket önthetnek a német gazdaságba
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 11:18
A német Bundestag költségvetési bizottsága péntek reggel véglegesítette a 2026-os büdzsét, amely jelentős gazdaságélénkítő beruházásokat tartalmaz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG