2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A lakossági fogyasztás és a beruházások gyorsuló növekedésével számol a csütörtökön közzétett legfrissebb inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank.

Az előzetesen közölt MNB-prognózisból kedden már kiderült, hogy a szeptemberben kiadott inflációs jelentéshez képest a jegybank javította idei inflációs és növekedési előrejelzését. 2014-re 2,1 százalékos növekedést prognosztizál a jegybank az idei 0,7-ről 1,1 százalékosra javított növekedést követően. Most azt is leírták, miért.

Többet fogyasztunk, több lesz a beruházás

A részletes jelentésből kitűnik, hogy a szeptemberben várt 1,2 százalékkal szemben jövőre 1,5 százalékkal nőnek a háztartások fogyasztási kiadásai és az idei 3,5 százalékos növekedés után 7,4 százalékos lendületet vesznek a beruházások. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: erősödik ugyan a lakosság fogyasztási hajlandósága, de a fennmaradó magas megtakarítási ráta miatt a fogyasztás csak lassan élénkül.

A szeptemberben még 3,4 százalékosra becsült idei exportnövekedéssel szemben most 5,2 százalékot vár az MNB, a következő két évben pedig még nagyobb 5,4, illetve 2015-ben 6,1 százalékkal nagyobb kivitelt prognosztizál.

Megvágták a deficitet

A költségvetési egyensúlyt tekintve erre az évre változatlanul a GDP 2,6 százalékára teszi az államháztartás uniós módszertannal számolt hiányát, a jövő évi várakozását viszont a szeptemberben megjelölt 2,9 százalékosról 2,5 százalékosra javította az MNB.

A jegybank szerint a következő hónapokban is nagyon alacsony lehet az infláció, és 2015-ben is csak alulról közelíti majd az MNB 3 százalékos inflációs célját a pénzromlás üteme.

Az alappálya az MNB szerint
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG