2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Valutaalap szerint Magyarországon nagyon alacsony az inflációs nyomás, ezért helyes a kamatcsökkentési politika fenntartása.

Jörg Decressin, az IMF európai részlegének igazgató-helyettese szerint helyeselte, az MNB akadályozni igyekszik a fogyasztói árak csökkenését, mert ha egyszer elkezdődik egy deflációs periódus, akkor annak nagyon nehéz véget vetni. Az IMF hétfői regionális jelentésében 2,7 százalékos magyar gazdasági növekedést vár idénre, amely elmarad a tavalyi 3,6 százalékos növekedéstől.

Az IMF igazgató-helyettese szerint a gazdasági válságból való kilábalás után természetes jelenség, hogy ciklikus változások miatt lassul a növekedés. Az is látszik, hogy az Európai Uniótól kapott pénzügyi források összege az idei évre csökkent a tavalyiakhoz képest, ami szintén lassítja a magyar GDP növekedését - mondta.

Jörg Decressin szerint Magyarország eltér a régió többi országától, mert a válság kezdetekor magasabb volt az államadósság aránya és ezért kisebb volt a fiskális politika mozgástere. Abban viszont eléggé hasonló, hogy 2015-ben „egész erős” gazdasági növekedés várható.

Hol lesz baj a görögök miatt?

Újságírói kérdésre kifejtette, hogy a görög válság Közép-Európában és Délkelet-Európában csak öt országban járhat jelentősebb hatással.  Bulgáriában és Macedóniában a Görögországba irányuló export miatt erősek a gazdasági kapcsolatok. Albánia, Románia és Szerbia esetében inkább a bankszektoron keresztül van kapcsolat. A Görögországban működő regionális leánybankok állapota vegyes, de összességében megnyugtató.

Jörg Decressin hangsúlyozta, hogy a görög kormány tagjai elkötelezettek, hogy az EU-ban maradjon az ország, az IMF pedig ugyanígy elkötelezett, hogy támogassa a bennmaradáshoz szükséges görög reformokat.

Az Európai Központi Bank monetáris enyhítési politikája és kötvényvásárlási programjai miatt Európa jobb helyzetben van, mint volt, hogy megbirkózzon a görög válsággal, és az IMF abban bízik, hogy már rövidtávon rendeződik Görögország helyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:02
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Letépte a láncait és félelmetesen tör előre a dízel ára
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 12:30
Mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedik holnaptól.
Makro / Külgazdaság Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
Litván Dániel | 2026. március 19. 10:34
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG