2p
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelölt az európai növekedés és munkahelyteremtés miatt javasolja a több száz milliárdos befektetési programot.

Az EP-képviselők a nap folyamán szavaznak arról, hogy a néppárti politikus, volt luxemburgi miniszterelnök legyen-e a következő öt évre az Európai Bizottság elnöke.

Jean Claude Juncker Fotó: europa.eu

Juncker a vita kezdetén részletesen ismertette politikai és szakmai elképzeléseit megválasztása esetére. Beszédében többször váltott nyelvet - részben franciául, részben németül, részben pedig angolul szólt a képviselőkhöz.

Javaslatainak egyike, hogy a köz- és a magánszféra együttműködésével a következő három évben 300 milliárd euróval ösztönözzék a gazdasági növekedést, és elsősorban a fiatalok munkahelyhez juttatását.

Oké, de hogyan?

A pénzt a most is meglevő költségvetési forrásokból, az Európai Beruházási Bank, valamint a magánszektor forrásaiból kell előteremteni, anélkül, hogy megsértenék a szigorú deficitszabályokat és az adósságcsökkentést előíró szabályokat.

"Újra kell iparosítanunk Európát" - mondta Juncker, megállapítva, hogy az öreg kontinens az utóbbi időben hátrányba került a globális versenyben.

Az Európai Bizottság elnökjelöltje ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén jövő februárra kidolgozza a tíz pillérre épülő részletes munkaprogramot a befektetésekről, amelyek az ipari klasztereket, elsősorban az energetikai, a közlekedési, illetve a szélessávú technológiát alkalmazó szektort érintenék.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG