2p
Megjött a júniusi európai kiskereskedelmi forgalomról szóló adat és az összesített BMI is - a Markit felméréséből világosan látszik, hogy egyre nagyobb az aggodalom az eurózónában.

A vártnál nagyobb mértékben nőtt éves bázison júniusban az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az előző havihoz képest a várt 0,4 százalékkal megegyező mértékben, az egy évvel korábbihoz képest a várt 1,2 százalék helyett 2,4 százalékkal nőtt a 18 tagú euróövezet kiskereskedelmi forgalma júniusban.

Kicsit rosszabb, mint várták

A várttól alig elmaradva nőtt az euróövezeti szolgáltató- és feldolgozóipar júliusi teljesítményét mérő beszerzésimenedzser-index a Markit piackutató cég felmérése szerint.

A több ezer vállalat megkérdezésén alapuló, a növekedést jól előrejelző adatként elkönyvelt összetett BMI 53,8 pontra nőtt a júniusi 52,8 pontról. A piac 54 pontot várt. A mutató 13 hónapja folyamatosan meghaladja az 50 pontos határértéket, növekedést jelez.

A részindexekből képzett BMI-t a szolgáltatóipar jó teljesítménye húzta föl, a szolgáltatóipari BMI ugyanis 54,2 pontra emelkedett a júniusi 52,8 pontról. A foglalkoztatási alindex kissé feljebb araszolt, 51 pontot érve el, ami csaknem hároméves csúcs.

Látszik az aggodalom

Az Európai Központi Bank (EKB) számára figyelmeztető jel lehet ugyanakkor, hogy az értékesítési árak ismét estek, ezzel immár 28 hónapja csökkennek megszakítás nélkül. Ez arra utal, hogy egyelőre nem várható a júliusban ötéves mélypontra, 0,4 százalékra lassult euróövezeti infláció gyorsulása. Az EKB júniusban bejelentett egy sor olyan intézkedést, amelyekkel szeretné serkenteni a pénzkiáramlást, hogy élénkítse a gazdasági növekedést. Meg kell várni, ennek milyen hatása lesz, különösen a hitelezés élénkülésére - mutatott rá Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza.

Hozzátette, a Markit felméréséből világosan látszik, hogy egyre nagyobb az aggodalom az eurózónában az ukrajnai válság esetleges negatív gazdasági hatásai miatt. Egyelőre ez csak az exportvállalatoknál csökkenő keresleten érződik, de ha a válság eszkalálódik, az lelassíthatja a gazdasági növekedést az egész euróövezetben - figyelmeztetett a Markit intézet közgazdásza.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG