A kivitel értéke 7,1 milliárd eurót (2178 milliárd forintot), a behozatalé 6,4 milliárd eurót (1986 milliárd forintot) tett ki. A külkereskedelmi mérleg többlete az év negyedik hónapjában 629 millió euró(193 milliárd forint) volt - közölte a Privátbankárral a Központi Statisztikai Hivatal.
Négy hónap alatt
Idén az első négy hónap alatt a kivitel értéke 27,9 milliárd euró (8583 milliárd forint), a behozatalé 25,3 milliárd euró (7794 milliárd forint) volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 2,6 milliárd eurót (789 milliárd forintot) tett ki, ami 255 millió euróval (97 milliárd forinttal) haladta meg az előző év azonos időszaki szintet.
Az év első négy hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom forintárszínvonala az előző év azonos időszakához viszonyítva kivitelben 0,2 százalékkal emelkedett, a behozatalban 0,4 százalékkal csökkent. A cserearány 0,6 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 3,4 százalékkal értékelődött le, míg a dollárhoz viszonyított árfolyama 0,7 százalékkal erősödött.
Mit vittünk ki, mit hoztunk be?
A teljes külkereskedelmi termékforgalom mintegy felét kitevő gépek és szállítóeszközök volumene kivitelben 8,5, behozatalban 10 százalékkal nőtt 2013 első négy hónapjához viszonyítva. A forgalom alakulását továbbra is a közúti jármű, illetve a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék kereskedelme határozta meg. A közúti jármű forgalmának volumennövekedése folytatódott: az export csaknem felével, az import több mint harmadával bővült az előző év azonos időszakához képest. A kivitel felfutásában az európai országokkal lebonyolított kereskedelem volt a meghatározó.
A közúti járművek forgalmával szoros összefüggésben jelentős növekedés jellemezte az energiafejlesztő gépek, ezen belül a dízel- és benzinmotorok behozatalát. A csekély részarányú, ugyanakkor a beruházásokhoz köthető speciális szakipari gép, valamint a fémmegmunkáló gép importvolumene is számottevően, több mint tizedével nőtt. Ezzel szemben a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék kereskedelmében továbbra is jelentős visszaesést mértünk.
A feldolgozott termékek exportvolumene 7,6, az importé 11 százalékkal haladta meg a 2013. január–áprilisi szintet. Az árufőcsoport forgalmában legnagyobb részarányú gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitele azelőző év azonos időszaki szintet némileg meghaladta, behozatala átlag körüli mértékben nőtt. Jelentősen bővült a szerves vegyi termék és a gumigyártmány, ezen belül az új pneumatikus gumiabroncs behozatalának volumene, továbbá az autóiparhoz köthető szakmai tudományos ellenőrző műszer exportvolumene, emellett az illóolaj, illat- és tisztítószer mindkét irányú forgalma.
Az energiahordozók importvolumene – a forintárak csökkenése mellett –5,3 százalékkal volt kevesebb, mint 2013 azonos időszakában. A kőolaj és kőolajtermék volumene az egy évvel ezelőtti szint alatt maradt, ugyanakkor a természetes és mesterséges gáz behozatala a márciusi és az áprilisi beszerzéseknek köszönhetően már meghaladta az előző évit. A villamos energia importvolumene az időszak egészében több mint tizedével bővült.
A gabona húzza az exportot
Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 13, az importé 8,9 százalékkal nőtt 2013. január–áprilishoz hasonlítva. Az export húzóerejét továbbra is a gabona- és gabonakészítmény-kiszállítások adták: a volumenhordozó tételt jelentő kukoricaexport mennyisége kétszeresére nőtt. A termékcsoportnak az exporthoz képest kisebb részarányú behozatalában is számottevő bővülést mértünk, főként a kukorica vetőmag kereskedelmének köszönhetően. Az időszak folyamán dinamikusan nőtt az állati takarmány exportjának, továbbá az egyéb, táplálkozásra alkalmastermék és készítmény kereskedelmének volumene, ezen belül elsősorban az étrendkiegészítők és élelmiszer-alapanyagok forgalma.
2014. január–áprilisban az export 80, az import 75 százalékát bonyolítottuk le az EU-tagállamaival. A kivitel volumene 10, a behozatalé 15 százalékkal volt több, mint a bázisidőszakban, a többlet 575 millió euróval (136 milliárd forinttal) csökkent.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel 1 százalékkal nőtt, az import 8,2 százalékkal esett vissza 2013. január–áprilishoz képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya ebben a viszonylatban 596 millió euró (182 milliárd forint) volt, 829 millió euróval (233 milliárd forinttal) kevesebb, mint egy évvel korábban.
Idén áprilisban a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 6,5, a behozatalé 8,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az év első négy hónapjában a külkereskedelem export- és importvolumene azonos mértékben, 8,2 százalékkal bővült.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Átveszi az irányítást az üzleti világban a mesterséges intelligencia
10 órája
-
Trump újabb játszmája: lejárt az Új START atomfegyver-korlátozási egyezmény – de mi jön ezután?
10 órája
-
Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
11 órája
-
Epstein-ügy: a brit miniszterelnök bocsánatot kért
11 órája
-
Zelenszkij világossá tette feltételét a tűzszünethez
11 órája
-
Zuhanórepülésben a pesti börze
12 órája
-
Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
12 órája
Mfor.hu Top24
- Jó hír érkezett az orosz-ukrán tárgyalásokról
- Piacvezető kínai cég beruházása 450 új állást hoz Magyarországra
- Pénz a párnacihában – ők a magyar parlament készpénz-bajnokai
- Figyelem! Hamarabb érkezik a postás a nyugdíjjal
- Bajban a magyar Spar, lépni kellett az anyacégnek
- Szigetszentmiklóson tovább küzdenek a szolidaritási adó ügyében
- Kézzelfogható eredményt ért el Ukrajna és Oroszország
Makro / Külgazdaság
Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság
Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság
300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság
Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság
Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság
Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Átveszi az irányítást az üzleti világban a mesterséges intelligencia
Az AI vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé.
10 órája
Nemzetközi
Epstein-ügy: a brit miniszterelnök bocsánatot kért
A botrány kikezdte a kormányfőt.
11 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Jeges zivatar bénítja Berlin légi közlekedését – repülőjáratok sorát törölték az időjárás miatt
14:57
-
Mutatós számok a Wizz Air 2025-ről szóló jelentésében
13:01
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
A vidék hírei
-
Még sosem volt ennyi szétfagyott út és kátyú egyszerre
14:02
-
A háborús veszélyhelyzet miatt kormányrendelettel állították le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket
11:38
-
Újabb egri autófeltörő rács mögött
09:07
-
Egyedülálló társashét a Bródyban
08:35
-
Kiemelkedő sikerrel zárult a BIDF Egerben
08:07
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46

