2p
Minden tagország jóváhagyta a szabadkereskedelmi egyezményről szóló megállapodást.
Tüntetés az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodás, a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP), illetve az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény, az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi megállapodás (CETA) ellen Varsóban 2016. október 15-én. (MTI/EPA/Jacek Turczyk)

Az Európai Unió mind a 28 tagállama hivatalosan jóváhagyta a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezményt (CETA) alkotó dokumentumok összességét, és készen áll a hivatalos aláírásra - jelentette be pénteken késő este egy Robert Fico, az unió soros elnökségét adó Szlovákia kormányfője.

"Nagy örömmel megerősíthetem, hogy az Európai Unió kész aláírni az átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodást Kanadával. Ez mérföldkő az EU gazdaságpolitikájában" - írta.

Vasárnap csúcs

Donald Tusk, az Európai Tanács (az állam- és kormányfők döntéshozó testülete) elnöke rögtön ezután közölte, hogy az unió és Kanada vasárnap csúcstalálkozót tart Brüsszelben az aláírás miatt.

"A feladat el van végezve, éppen most állapodtam meg Justin Trudeau kanadaiminiszterelnökkel a vasárnapi csúcstalálkozóban" - írta a Twitteren.

Trudeau rendkívül jó hírnek minősítette saját üzenetében a bejelentést.

Az egyezmény elfogadását két hétig feltartóztatta a Belgium részét alkotó Vallónia parlamentje, de pénteken ez a testület is megadta a támogatását, miután garanciákat kapott az aggályait illetően.

Az Európai Unió huszonhét tagállama már korábban is kész volt aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége volt Vallónia beleegyezésére. Sokan azzal vádolták a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokra használja fel a vétójogát.

Mi ez az egyezmény?

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után, és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét. További részletek >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG